Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a szovjet–amerikai forródrót egy nagy találmány volt. A huszadik század hozzájárulása ahhoz, hogy valamivel kisebb esélye legyen egy pusztító termonukleáris (harmadik) világháború kitörésének. Kennedy és Hruscsov a kubai válság után döntöttek úgy 1963-ban, hogy egy folyamatosan nyitott vonalat tartanak fenn, amelyen rögtön tisztázhatnak olyan kérdéseket, amelyek szükségesek lehetnek egy háborús eszkaláció elkerüléséhez.

Igaz, hogy ez nem volt egy vörös telefon, sőt egyáltalán nincs a mai napig sem hangátvitel, hanem mindig szöveges volt (anno telex-jellegű, ma egy biztonságos e-mail), ettől még a szándékot jól jelzi, hogy el kéne kerülni egymás háborúba provokálását.

Ehhez képest a Dél-kínai-tenger fölött egy kínai negyedik generációs vadászgép és egy amerikai felderítő gép olyan közel repültek egymáshoz a múlt héten, hogy majdnem összeütköztek. Pont az ilyen akciókból lehet gond, hiszen félreértésre adhat okot („lehet, hogy tényleg támadni akart?”), és védekezési reflexből hirtelen preventív támadások indulhatnak. Vajon kellett használni a kínai–amerikai forródrótot? (Ilyen is van!)

2016-ig az is elképzelhetetlen volt, hogy Oroszország a mostanra megismert, elképesztő mélységben és részletességgel avatkozzon be az amerikai elnökválasztásba. Sok borsot tört Washington és Moszkva egymás orra alá, de mindig újabb szinteket tört át Putyin az elnöksége második felében. Most már netkábeleket is vágtak el Franciaországban (bár nem hivatalos, hogy feltétlen oroszok követték volna el), illetve csak felrobbant valamitől az Északi-áramlat gázvezeték Dánia mellett, ahogy átvágták azokat a fránya vasúti kommunikációs kábeleket Németországban a múlt év vége felé. Támadtak olajfinomítót feltehetőleg orosz érdekeltségű hekkerek, a háborúval teljes az agresszió tere.

Kína soha ennyi ballisztikus rakétatesztet nem hajtott végre, mint 2022-ben. Észak-Korea eddig legalább a tengerbe lőtt rakéták után leült tárgyalni Szöullal és az amerikaiakkal, most már erre se kerül sor. Két atomhatalom, India és Kína egyelőre konvencionális módon, de úgy tűnik, hogy növekvő gyakorisággal tesztelik egymást a Himalájában lévő vitatott területek mentén.

Tajvan. (Nem részletezem, eleget írtunk róla.)

Az iráni forradalmi gárda bár jelenleg a tiltakozó nők és fiatalok lövetésével van elfoglalva, illetve tüntetők darura való felakasztásával; azért eközben komoly kihívás elé nézünk Teheránnal kapcsolatban 2023-ban, hiszen mégiscsak atomfegyvert akarnak gyártani, miközben az orosz agresszornak adnak el drónokat és fegyvereket.

De nem kell ilyen messzire menni. A szerb–koszovói konfliktus nem csitul, ahogy örülhetünk annak, ha idén nem sikerül a szerb nacionalistáknak szétfeszíteni Boszniát.

Németországban decemberben egy szélsőjobboldali puccsot számoltak fel, egész pontosan egy közel 20 ezer taggal rendelkező szervezet radikális vezetőségét fogták el.

A migráció, a korrupció, az energiakereskedelem mind stratégiai fegyverré váltak országok közt. Az oroszok már a gabonakereskedelmet is fegyverként forgatják, a kínaiak korábban a maszk- és lélegeztetőgép- ügyben politizálták a piacot. A Fehér Ház épp úgy döntött, hogy általános félvezetőipari kereskedelmi blokád alá vonja Kínát. 2023-ban pedig alighanem beleszagolunk majd, hogy az alapvető nyersanyagok ellátási láncait hogyan fogja felzabálni a geopolitika.

Szóval békés esztendőre ne számítsunk, mindent megtesz az emberiség, hogy az amúgy egzisztenciális fenyegetést jelentő klímaváltozás helyett a szintén maga által létrehozott, még közvetlenebb veszélyekre kelljen figyelnie. Ez sem nem racionális, sem nem ígéretes, viszont a pszichológia ismeri a jelenséget, sajnos. (ujszo.com)