Lehet, hogy még visszasírjuk a globalizáció csúcskorszakát, a 90-es és 2000-es évek derekát. Előtte hidegháború volt, mi a vasfüggöny mögött; utána pedig megbicsaklott látványosan a gazdaság, jött a Covid, és most az orosz agresszió mindennek a tetejére. A béke pedig nagyon tud hiányozni.
Az amerikai hadsereg F–117-es lopakodó vadászbombázóját lelőlehetetlennek hitték, a mítoszt azonban eloszlatta egy magyar származású férfi. Dani Zoltán, a jugoszláv haderő katonája 1999-ben történelmet írt azzal, hogy megsemmisítette a csúcstechnológiás repülőgépet.
Negyedik napja feszült a helyzet Észak-Koszovóban, ahol a helyi szerbek akadályozzák a határátkelést Szerbia és Koszovó között, mert igazságtalannak tartják, hogy a szerb rendszámtáblával rendelkezőknek az országba lépéskor ideiglenes koszovói táblára kell váltaniuk, míg a koszovói különleges rendőri alakulat (Rosu) a koszovói intézkedések betartását ellenőrizné, de forgalom hiányában csak a tiltakozó civilekkel néz szembe.
Bejelentette lemondását Hashim Thaci koszovói elnök csütörtökön, miután a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat, melyek szerint háborús és emberiesség elleni bűnöket követett el.
A hágai különleges ügyészség az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök, továbbá emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával szerdán vádat emelt Hashim Thaci koszovói elnök és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) további több egykori tagja, köztük Kadri Veseli, a koszovói parlament korábbi elnöke ellen.
A nyugat-balkáni országok lakossága egyre türelmetlenebb a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések miatt, a kijárási tilalom ellen ismét tiltakoztak Szerbiában, a boszniai Szerb Köztársaság vezetése viszont közölte, korai volt az enyhítés, mert újra nőtt a fertőzöttek száma.
Szerbia és Koszovó gazdasági intézkedéseket fontolgat, amelyekkel kezelni lehet majd az új típusú koronavírus-járvány gazdasági következményeit, emellett további szigorításokat vezetnének be a járvány megfékezése érdekében.
Koalícióra lépett a tavaly októberi választásokon legtöbb szavazatot szerzett két párt Koszovóban vasárnap, így - négy hónappal a választások után - hétfőn megalakulhat az új kormány.
Magyarország megerősítette Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak tett korábbi ígéretét, amely szerint a hamarosan lejáró ciprusi ENSZ-misszióból felszabaduló kapacitás jelentős részét a NATO számára, koszovói és afganisztáni szerepvállalásának fokozására ajánlja fel - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva.
Levélben határolódott el a koszovói ellenzék Hashim Thaci államfőtől, a Federica Mogherininek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének írt levelükben az ellenzéki képviselők kijelentették: nem értenek egyet a koszovói elnök területcserére vagy határmódosításra vonatkozó elképzeléseivel, megfogalmazásuk szerint „ebben a folyamatban Thaci nem képvisel sem minket, sem a koszovóiakat”.
Lelőtték Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikust kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában - közölte a koszovói és a szerb sajtó. Belgrád erre reagálva bejelentette: mégsem ül tárgyalóasztalhoz kedden Brüsszelben a pristinai féllel, hogy a két ország kapcsolatának rendezéséről tárgyaljon.
Miután sikerült véres polgárháborúban apró államokra bontaniuk a hajdani Jugoszláviát a balkáni országoknak, a Nyugat-Balkán EU-n kívüli államainak vezetői már a második csúcstalálkozójukon egyeztettek egy közös gazdasági térség kialakításáról. - írja a Napi.hu
Koszovó felosztása az albánok és a szerbek között hosszú távú megoldást jelenthetne a Belgrád és Pristina között évek óta fennálló konfliktusokra - fogalmazta meg véleményét Ivica Dacic szerb külügyminiszter a Blic című belgrádi napilapban hétfőn megjelent írásában. - írja a nepszava.hu.
A koszovói parlament megszavazta a kormány ellen beadott bizalmatlansági indítványt, ami azt jelenti, hogy Isa Mustafa kormánya megbukott, és júniusban előrehozott parlamenti választást tartanak a balkáni országban. - írja a nepszava.hu.