Emelkednek a fertőzések és a halálesetek a szomszédos országokban
Vasárnap Csehországban emelkedett a napi fertőzések száma, Szerbiában újra korlátozásokat vezetnek be, Montenegróban hosszú idő után ismét volt halálos áldozata a fertőzésnek
A Cseh egészségügyi minisztérium honlapján hétfő reggel megjelent hivatalos kimutatás szerint előző napon 305 új Covid-19 megbetegedést regisztráltak. Szombaton ez a szám 260, pénteken pedig 168 volt. Legutóbb április elején volt ilyen magas a napi megbetegedések száma. Április közepétől a múlt hét közepéig a napi átlag ötven és száz eset között mozgott.
Csehországban március elsején mutatták ki az első fertőzést. Azóta az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 11 600-at, és több mint 70 százalékuk már meggyógyult. Jelenleg mintegy 3550 aktív esetet tartanak nyilván, kórházban 117 személyt kezelnek. A halálos áldozatok száma 348, az utóbbi időben alig növekszik.
Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter szerint a megbetegedések növekvő száma Csehországban nem a koronavírus-fertőzés második hullámára utal, hanem elsősorban egy lokális góc, az észak-morvaországi Karviná környékén lévő feketeszén-bányák alkalmazottai és családtagjaik körében elvégzett általános tesztelés következménye.
"Aránylag széleskörű tesztelést végzünk a leginkább érintett Karvinán, ezért a fertőzéses esetek száma még nőhet" - mondta a közszolgálati televízióban a tárcavezető. A miniszter szerint a hét végi megbetegedések több mint felét a karvinái bányák alkalmazottai és családtagjaik körében mutatták ki. A sajtó szerint Karvinában több mint 3000 tesztet végeztek az utóbbi napokban.
A közéletet korlátozó intézkedések feloldásának további, július elsején életbe lépő szakasz ezért Karvinára nem fog vonatkozni. "Karvinán biztos, hogy nem lazítunk. Prágában még mérlegeljük a helyzetet" - jelentette ki Vojtech, aki szerint az országos járványhelyzet alakulása kedvező.
Szerdától egyebek között már nem lesz kötelező az arcmaszkok viselete a tömegközlekedési eszközökben és a zárt termekben sem. Engedélyezve lesznek a Csehországban rendkívül népszerű gyermektáborok is, de szigorú higiéniai intézkedések betartása mellett.
A fertőzöttek számának növekedése miatt ismét bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket Szerbiában, Montenegróban viszont egyelőre nem terveznek új korlátozásokat annak ellenére, hogy hosszú idő után ismét volt halálos áldozata a koronavírus-járványnak.
Szerbiában egy nap alatt 13 792-ről 14 046-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnap három újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 270-re emelkedett. A miniszterelnök bejelentette, hogy újra korlátozásokat vezetnek be, az éjszakai szórakozóhelyeket bizonyosan bezárják néhány napon belül, és várhatóan a vendéglátóhelyek működését is korlátozzák, ám az új intézkedések nem az egész országban, hanem csak a fertőzésgócokban, például a fővárosban lesznek érvényben.
Koszovóban az utóbbi 24 órában 2590-ről 2677-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában egy halálos áldozata volt a Covid-19 betegségnek, ezzel 49-re nőtt a halottak száma. Avdullah Hoti miniszterelnök szerint ha így folytatódik a fertőzöttek számának növekedése, akkor könnyen előfordulhat, hogy úgy megtelnek a kórházak, hogy az orvosoknak kell majd eldönteniük, kinek segítsenek előbb. Amennyiben tovább folytatódik a fertőzöttek számának növekedése, a koszovói kormány teljes vesztegzárat vezethet be, ami óriási csapást mér majd a gazdaságra és a társadalomra, de ha ez az ára az emberi életek megmentésének, akkor ezt kell tenni - fejtette ki a kormányfő.
Észak-Macedóniában vasárnapról hétfőre 5906-ról 6080-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt kilencen haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, és ezzel 286-ra nőtt a halálos áldozatok száma. Egészségügyi szakemberek bevonásával döntött a választási bizottság arról, hogyan voksolhatnak a július 15-i választáson a koronavírus-fertőzöttek. A szavazás három napig tart, július 13-án adhatják le szavazatukat a fertőzöttek. A választási biztosok egészségügyi szakemberekkel együtt látogatnak majd el minden szavazásra jogosult fertőzötthöz. A választási bizottság tagjainak védőruhát, maszkot és kesztyűt kell viselniük, amelyet minden voksolást követően le kell cserélniük.
Bosznia-Hercegovinában az utóbbi 24 órában 4096-ról 4203-ra emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. A Covid-19 betegségbe eddig 178-an haltak bele.
Montenegróban egy nap alatt 469-ről 481-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Több mint két hónapig nem volt halálos áldozata a Covid-19 betegségnek az országban, vasárnap viszont ketten haltak bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe, így a halottak száma 11. Járványügyi szakemberek szerint, amikor 42 nap után ismét megjelent a vírus az Adria-parti országban, számítani lehetett arra, hogy hirtelen megugrik a fertőzöttek száma, hiszen az új fertőzöttek számos emberrel találkozhattak, akiknek átadhatták a vírust. (MTI)