h i r d e t é s

26 milliárd forint helyi pénzt szórt szét az önkormányzat az elmúlt években

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

26 milliárd forint helyi pénzt szórt szét az önkormányzat az elmúlt években

2019. június 12. - 14:29

 

Ki lehet forgatni azt, ha valaki Esztergomot egy fához, vezetőit pedig egy gondatlan kertészhez hasonlítja, de ettől még tény és való: nem a város gazdagodik abból a pénzből, amit mi esztergomiak, magánszemélyek és vállalkozók évente beteszünk a közösbe.

Ígértek mindent - Romanek Etelka és a Fidesz

Nézzünk a számok mélyére! Jó ideje elemzem a közérdekű adatokat Esztergom nyilvánosan elérhető vagy a hivataltól kikért anyagaiból. A megyében nekem volt az első sikeres közérdekű adatok kiadásáért indított perem is Esztergom Önkormányzatával szemben közel 10 évvel ezelőtt.

A következő táblázatban Esztergom saját adóbevételei láthatóak 2013 óta. Ezek azok a pénzek, amiket a város saját jogán szed a polgáraitól és belátása szerint használhat fel - ezen felül még közel ugyanekkora állami normatív támogatással is gazdálkodik, amelyből a kötelezően ellátandó feladatokat kell fedeznie.


Nagyobb méretért kattintson a képre!

1 milliárd forinttal többet költhetett a 2018-as évben az esztergomi önkormányzat, mint amiből 2014-ben tudott gazdálkodni a város. Mégis azt hallja az esztergomi, hogy semmire nincs pénz. Van, aki ezt komolyan elhiszi?

26 milliárd forintot költött el ez az önkormányzat az elmúlt hat évben úgy, hogy az érezhető változást nem hozott, az esztergomi polgárok életminőségén nem javított. Nincs használható, gyors tömegközlekedés, katasztrofális a parkolási helyzet. Balkáni állapotok uralkodnak Esztergomban, Kertvárosban és Pilisszentléleken is. Nem újult meg a Fürdő szálló, a Sándor palota, a volt Korona szálló a Lőrinc utcán, a Bajcsy-Zsilinszky utca önkormányzati romjai, egy-két utca újraaszfaltozáson és méregdrága térkövezésen kívül egyik városrész sem kapott érdemben figyelmet. 2019-re eljutottunk odáig, hogy az egyik körzet képviselője azzal kampányol, hogy saját zsebből fizet ki és oszt szét 1200 tő egynyári növényt az egyik lakótelepen. Tisztelet jár neki ezért. Meg azért is, hogy már nem jelenti fel senki az esztergomiakat, ha a közterületre virágokat ültetnek. Voltunk ennyire mélyen, mindannyian emlékszünk rá.

Mire lenne elég az a 26 milliárd forint esztergomi léptékben?

  • kétszer meg lehetett volna belőle építeni a teljes nagy-dunai tervezett gátat az Erzsébet parktól Tátig, vagy
  • az összes önkormányzati tulajdonú műemlék épületet háromszor fel lehetett volna belőle újítani, vagy
  • négyszer fel lehetett volna belőle építeni a Mária-Valéria Hotelt, esetleg a Kanonoksor épületét, vagy
  • 520 évre elegendő lenne az esztergomi sportegyesületek támogatására - ha a jelenlegi éves erre szánt keretet vesszük alapul.

Rengeteg pénz ez. Ha elosztjuk, akár minden esztergomi családnak juthatott volna belőle egy 2,5 milliós egyszeri támogatás. Ehelyett néhány nem is esztergomi családnak jutott belőle százmilliónyi, esetenként akár milliárdnyi "támogatás".

Hát erről kell döntenünk majd ősszel, hogy ez így folytatódjon-e.

Én egy gyógyírt ismerek mindezek ellen: a fegyelmezett gazdálkodást és a teljes pénzügyi transzparenciát. Az utolsó forintig minden közpénz felhasználását átláthatóvá kell tennie Esztergomnak. Ez az én egyik ígéretem a város felé, amit be fogok tartani.

Cserép János


 

h i r d e t é s