h i r d e t é s

4 dolog, ami miatt nevetséges, amikor a Fidesz ellenzéki erőszakkal riogat

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

4 dolog, ami miatt nevetséges, amikor a Fidesz ellenzéki erőszakkal riogat

2017. szeptember 05. - 19:09

Az elmúlt hónapokban a kormánypárt prominensei folyamatos utalásokat tesznek arra, hogy ősszel politikai erőszak költözhet a magyar utcákra, amit az ellenzék vagy éppen a kormány megdöntésén munkálkodó titokzatos körök kelthetnek. - írja a kettosmerce.hu.

Forrás: kettosmerce.hu

Erről beszélt most, és pár hónapja is Rogán Antal és Deutsch Tamás, a nyár közepén pedig Kövér László.

Úgy tűnik, mintha a Fidesz vezetői azt az apróságot elfelelejtenék, hogy az elmúlt években is rendre volt erőszak a politikai történések körül, csak azt majdnem mindig az ő szimpatizánsaik, segítőik követték el, az ellenzéki aktivisták ellen.

És ezzel a Fidesznek soha nem volt problémája.

Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy az erőszak ha minimális szinten is, az elmúlt 7 év ellenzéki eseményein is jelen volt.

Ott volt a Fidesz-székházat a netadós tüntetések idején megdobáló, bár személy elleni erőszakot el nem követő tömegben, és ott volt az elmúlt időszak tüntetésein rendszeressé váló, rendőrökkel szembeni nyomakodásban is. Még ha ez a nyomakodás nem is a másik fizikai bántalmazására ment ki.

És van előképünk az ellenzéki tehetetlenség erőszakba fulladásáról is.

Méghozzá nem úgy, ahogy az elmúlt 7 évben láthattuk.

Gondoljunk csak a TV-székház ostromára, vagy az azt követő tüntetésekre (és akkor az állami erőszakmonopóliummal való akkori visszaélésekről ne is beszéljünk), az akkori kormánytagok ellen elkövetett kisebb támadásokra, a Hollán Ernő utcai jegyiroda bedobására, vagy épp a szélsőjobboldal más erőszakos cselekményeire.

A devecseri kődobálásra és a szélsőjobbos félkatonai szervezetek más erőszakos fellépéseire, vagy a cigányok elleni sorozatgyilkosságra, ami már bizonyos értelemben más téma, hiszen nem a nyilvánosságban történő politikai esemény.

Mégis, erre is, ahogyan a fentiekre is igaz, hogy mind-mind a politikai tér által létrehozott erőszakos cselekmények voltak.

Tehát amikor a fideszes prominensek valami újfajta dologról, az erőszak elszabadulásáról beszélnek, semmi új dologról nem beszélnek. Főként azért, mert az erőszakot valójában ők tették az elmúlt időszakban a politika legitim részeivé. Vagy legalábbis amikor nem ők kezdeményezték azt, nem is álltak ki ellene.

És akkor még vegyük ehhez hozzá Kósa Lajos hétfői nyilatkozatát, ami szerint már van előzménye ezeknek a jövőbeli erőszakos akcióknak, a tavasszal festékkel töltött lufikkal megdobált középületek révén, amik Kósa szerint brutális cselekmények.

Már láttuk, hogy rongálások, brutális cselekmények, közvagyonrongálás s a többi bekövetkezett.

De ahelyett, hogy Kósa mondatain röhögnénk, nézzük meg azokat az eseményeket, amikor a Fidesz politikája tényleg erőszakot eredményezett.

1. Ellenzéki aktivisták ellen elkövetett erőszak

Az elmúlt időszakban számos olyan történésre emlékezhetünk, amikor az utcán mozgó ellenzéki aktivisták ellen követtek el erőszakot.

Persze itt is van előképünk 2010 előttről, csak ekkor még minden olyan esetben, amikor egy párt szimpatizánsa bántotta egy másik párt támogatóját, a politikusok elhatárolódtak.

Most pedig erről szó sincs. Emlékezhetünk februárból a bevert orrú LMP-aktivistára, vagy egy másikra, akinek a fején törtek össze egy borosüveget, a Momentum bedöntött standjaira, széttépett íveire.

Vagy azokra az április környéki esetekre, amikor CEU-s kitűző miatt kötöttek bele több emberbe is az utcán, illetve kocsmákban.

Ezek az erőszakos események mind annak a következményei, hogy a kormánypárt a feszült, ellenséges politikai légkörben nem az ellenfél tiszteletén és a politikai közösség részeként való elismerésén alapuló párbeszédes megoldásokat választja, hanem az erőpolitikát, az ellenfél erkölcsi és politikai megsemmisítését.

Ezt a háborút a szimpatizánsok is értik, és ebben a háborúban sok minden megengedett. És szemben a 2010 előtti gyakorlattól, a Fidesz nem határolódott el az erőszaktól.

2. Közösség tagjai elleni támadások

Bár sajnos korábban is voltak, elsősorban cigányok ellen irányuló rasszista indíttatású támadások Magyarországon, de a menekült válság óta egyre több ilyet ismerünk, vagy hallunk környezetünkben.

Persze az is lehet, hogy egyszerűen jobban figyel erre most az ember, de számtalan muszlim vallású vagy arab származású megszólaló mondott olyat, hogy míg korábban sose kapott ilyen beszólásokat, a menekültválság és az azt övező kormányzati hisztériakeltés óta megsokszorozódott az ilyesmi.

Emlékezhetünk a Kálvin téren megtámadott nőre, a Szegeden megvert fiatal, a metrón megtámadott nő esetére, de ezen kívül is sok történetet lehet hallani, olyan esetekről, amikor a menekültválsággal kapcsolatban, annak kapcsán ismertté vált szlogeneket harsogva bántalmaztak valakit az utcán.

3. Az október 23.-i és március 15.-i ellentüntetéseket övező erőszak

Bár az ember nem merné azt mondani, hogy egyes Fideszt támogató nyugdíjasoknak ezeken az eseményeken szennyvíz ömlik a szájából, mert még azt veszi észre, hogy a Fidesz felhívja az országot, hogy gyűlölöm a nyugdíjasokat, de nem lehet ebből a listából kihagyni a fütyülőkre durva fizikai erőszakkal támadó, főként idősebb Fidesz-szimpatizánsok esetét.

Emlékezhetünk, tavaly október 23. előtt már javában tolta a Fidesz propagandája, hogy aki kifejezi az ellenvéleményét, az bűnöző és hazaáruló. A Fidesz szimpatizánsai pedig úgy is bántak velük mint ahogy azt gondolták, bűnözőkkel lehet.

Persze hozzá kell tenni, nem minden Fidesz-szimpatizáns jutott el a beszólogatásig, vagy a tettlegességig. De rémes volt az esernyő csapkodásokat, a konkrét ütéseket, rúgásokat a helyszínen végignézni. Vagy utána a hírösszefoglalóban az Ungváry Krisztián arcáról csorgó vért, illetve a fiatalembert, aki beljebb ment fütyülni, és még a földön is belerúgtak. Ha ez ott nem volt fizikai erőszak, akkor semmi.

Forrás: kettosmerce.hu

4. Kopaszok a magyar politikában

Bár a választási irodánál konkrétan nem ütöttek, és a Fidesz-székháznál az Alaptörvény negyedik módosítása ellen szervezett tüntetésen is “csupán” akarata ellenére emeltek fel egy aktivistát, a Városligetben már a tényleges bántalmazásig is eljutottak a Fidesz védelmében elő-elő kerülő kopaszok.

A közös bennük az, hogy soha nem sikerül utánuk nyomozni a rendőrségnek, és minden esetben lezárják a nyomozást, amikor előkerülnek. Ja meg persze az, hogy mindig ott bukannak elő, ahol a Fidesz érdeke ezt kívánja.

Szerző: Jámbor András/kettosmerce.hu