500 lóerős gép nyerte az Év Traktora díjat 2016-ban
Az Év Traktora címet 1998 óta osztják ki az arra érdemesnek. Az eltelt 18 évben már ötödik alkalommal zsebelte be a Fendt traktorgyártó a rangos elismerést. Idén ezzel nyertek.
Erős mezőny
A szakmai zsűri idén nyáron választotta ki a hét döntős gépet, amik a következők voltak:
Case IH Puma 175 CX,
Caterpillar Challenger MT 875 E,
JCB FasTrac 4220,
John Deere 6155 R,
New Holland T7.315,
Valtra N174 V
valamint a Fendt 1050 Vario.
Végül ez utóbbi nyerte a 2016-os Év Traktora címet, amit hivatalosan a hannoveri Agritechnica 2015 kiállításon adtak át az eredetileg német, de jelenleg valójában amerikai tulajdonban lévő traktorgyártónak.
Az agresszív külsejű traktor igen nagyra sikerült, ugyanis 3,6 méter magas, nyomtávja 1,52 méter, súlya pedig 14 tonna. A legnagyobb közúti sebessége 60 kilométer óránként, ami egy 14 tonnás traktornál igen jó értéknek számít.
Az MAN-től érkezett a 12,4 literes, sorhatos erőforrás, ami az Euro VI-os besorolása miatt immár igényli az AdBlue adalékot is. A gépnek két hidromotorja van, az egyik az első, a másik a hátsótengelyt hajtja, így a klasszikus értelemben vett összkerékhajtás megszűnt. A két hidromotor olajköre úgy működik, mint egy hidraulikus differenciálmű, ezzel a megoldással jelentős súlycsökkenést értek el a tervezők.
Sokat számított a pontozásnál az is, hogy számos innovatív újdonságot is felvonultat a Vario. Ilyen például, hogy ez a világon az első 500 lóerős hagyományos kialakítású erőgép. Említésre méltó még a továbbfejlesztett x5S vezetőfülke, amibe hűthető és fűthető rekeszeket is elhelyeztek. Az új ergonómiájú vezetőülés - ami akár bőrbevonatú is lehet - a kormánnyal együtt mozgatható. A lehető legjobb kilátás miatt az ablaktörlő 300 fokban törli az első szélvédőt, az árnyékmentes munkavégzés érdekében pedig a tetőn lévő munkalámpák keresztben világítják meg a traktor előtti teret.
A Fendt Vario családja jelenleg négy tagból áll: 1038 Vario (380 lóerő), 1042 Vario (420 lóerő), 1046 Vario (460 lóerő) és 1050 Vario (500 lóerő). A hajtáson kívül még számos opció és extra rendelhető az év traktorjához, így minden felhasználó megtalálhatja a számára megfelelő gépet. Ettől függetlenül nem valószínű, hogy a magyar gazdák tömegesen cserélnék le a traktorok Rolls Royce-ának számító Fendtre a régi MTZ-jüket, ugyanis a Vario 500 lóerős csúcsváltozata egyáltalán nem olcsó, átszámítva körülbelül 120 millió forint. Ennyi pénzből minimum kettő ugyanilyen erős New Hollandot lehet vásárolni.