500 milliós állami hitel segíti Kósa Lajos testvérét
Bár csupán fél éve alapította a Kósa Lajos testvére a Bászna Gabona Kft.-t, a társaság máris 500 millió forint állami hitelhez jutott, hogy megvalósítson egy mátészalkai nagyberuházást – írja a 24.hu.
A frissen létrehozott Bászna Gabona Kft. 500 millió forint hitelhez jutott a teljes mértékben állami tulajdonban álló Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó cégtől. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartása alapján a hitelt a Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt. nyújtotta június végén. Ez a cég többek közt a Kormány által támogatott hitelkonstrukciókban kiemelt közvetítőként történő közreműködéssel foglalkozik.
A MOKK nyilvántartásából az is kiderült, hogy az összeget egy, Mátészalka határában épülő terménykezelő és -szárító rendszerre költik.
Az ötmillió forintos jegyzett tőkével tavaly novemberben létrehozott cég 40 százalékos tulajdonosa Kósa Karolina Éva, aki a fideszes képviselő testvére. Korábban a politikus édesanyja is közvetett tulajdonos volt, de a 83 éves nő májusban visszavonult az üzleti élettől.
A gabonatermesztő társaságnak ezenkívül ugyanaz a mátészalkai vállalkozó testvérpár is a tulajdonosa, mint annak a sertéstelepnek, amely korábban 123 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert egy pályázaton, és BMW-ket lízingelt. (szemtolszembe.eu)