Még 2005-ben az első, akkor újonnan bevezetett kétszintű érettségi idején történt, hogy gondos kezek közzé tették a matematika érettségi megoldásait. Ez önmagában nem tragédia, nem először és nem utoljára történt meg ilyesmi. Az erre adott reakció sokaknál verte ki a biztosítékot. A vizsgát megismételtették az éppen érettségiző diákokkal.

A diákoknak nem különösebben volt választásuk, vagy belementek, vagy pedig beérték év végi jegyükkel, amennyiben az felvételijük során nem számított be. Ilyenformán nem sokan mertek ellentmondani a döntésnek, és a szóbeli vizsgára való felkészülésre szánt időből egy – a felkészülést beszámítva két – értékes napot elvesztegettek a vizsga megismétlésére.

Van azonban egy hatalmas különbség a jelen eset és a 2005-ös allűr közt. Míg 2005-ben a vizsga stressz sokakból a hisztérikus tiltakozást is váltott ki, a diákoknak nem volt választásuk, mint lenyelni a békát és jól felfogott érdekükben, újravizsgázni.

Míg ellenben azok a budapesti diákok, akik vélhetőleg a 3-as metró újabb lerobbanása miatt nem értek be időben a történelemvizsga kezdetére, most azt hallgathatják tanáraiktól, hogy „Miért nem indultál el fél órával korábban?”

A nagy különbség az, hogy 2005-ben egy (vagy több) bizonyos konkrét elkövető volt vádolható és számon kérhető a kikerült megoldásokért, ami gondosan előkészített, de legalábbis előre megfontolt szándékot feltételez – és minden valószínűség szerint bizonyos diákok érdekeltek voltak benne –, a jelen esetben egy már hosszú ideje ismert és a városvezetés felé többször jelzett probléma jelentkezéséről van szó.

Aminek orvoslására a vezetőség ígéretet tett. Hogy ez nem történt meg, annak felelőssége véletlenül sem a diákokat terheli.

Adja tehát magát a kérdés, hogy mennyiben kérhetők számon ezek a diákok, ha még a kötelességüket biztosító körülmények sem állnak rendelkezésre?