A 4. világháború és húszezer terrorista. Kövér és Bayer, az agyhalál két mementója!
Szinte minden lovagkirálynak volt udvari bolondja.
Létüket fura kettősség táplálta, mivel a király személye szent és sérthetetlen volt, ugyanakkor szükséges volt egyfajta sajátos kritika megfogalmazása is, amely az udvari intrika nyelvét fordította le ostoba viccek és szójátékok mentén a legfőbb hatalomnak.
A középkor feudális hatalma megtűrte, sőt megkívánta az ostobának tetsző, voltaképp bennfentes intrikus létét, mely kiegyenlítő szerepet töltött be, még akkor is, ha a kritika egy torz emberalaktól származott, akit látszat szerint senki sem vett komolyan. Mégis, a kimondott gúnyversek, sajátosan megfogalmazott csúfolódó szavak rámutattak a király, az udvar, az egyén hibáira, és eme megvilágítás épp elég volt ahhoz, hogy egyes kérdések, témák, személyek az érdeklődés előterébe kerüljenek. Tetteik, szavaik értelme, értéke más kontextust, más hangsúlyt érdemelt ki, így az udvari bolond - bár a látszat ostoba fajankónak mutatta - rendkívüli poszt, rendkívüli felelősség és rendkívüli hatalom forrása is volt a letűnt korokban.
Orbán király több tucat ilyen udvari bolonddal bír.
Ezek többsége nem csak egyszerűen talpnyaló, de felkent és bizalmi státuszt élvező, sajátos jogkörökkel bíró, esetenként hatalommal rendelkező egyén, akiknek a szavai a nagy és neves udvari bolondok erényeit próbálják utánozni. A gond az, hogy a középkor bolondjai eljátszották, hogy félkegyelműek, míg korunk okoskodó udvari kegyeltjei ténylegesen és szimplán hülyék!
Kövér, a nemzeti identitás védőangyala
Már apuka is rajta volt a projekten, hogy elnémítson bármilyen szabadságharcot! Az '56 eltiprásában jeleskedő ősök, a kommunista pártideológia nevelő évei, majd a Fidesz sztárpozíciói szépen elvették mára az eszét, és folyamatos kényszerképzetek gyötrik.
Egyes víziói már-már orvosért kiáltanak.
Egyfelől ő maga is nettó haszonélvezője az EU-ból áramló milliárdoknak, de mert kommunista neveltetése a tudatalattiját teljesen megmérgezte, sajátos álcamechanizmust kreált magának.
Mint a kisgyerek, aki befogja a szemét.
Ha valamit nem látunk, az nyilván nincs is ott. Az EU-zászló, az EU-támogatások, az EU komplex és nehéz létezése bántja Kövért, mert tisztázatlan vagyongyarapodása, szellemi leépülése és sajátos címkézésű gondolatai nem mutatnak egymással semmilyen összefüggést, csak annyit, hogy az EU nélkül most vélhetően szemetet szedne a nyolckerben, nem pedig közjogi méltóságként ekézné az ország választóinak egyik felét, szegregálna embereket és államokat, vonna kétségbe tíz éves népszavazási eredményeket. Lássuk be, Kövér az EU nélkül egy csóringer kis senki lenne!
Az, hogy kitört a 4. világháború - a 3. kihagyásával -, és ez a világháború pont Magyarország ellen szerveződik a gaz és mocskos imperialisták tervezésében, olyan forgatókönyv, melyet a hatvanas években minden nap lehetett hallani a rádióban, és az éberség moszkovita követei ezzel keltek és feküdtek!
Kövér retorikája híven tükrözi azt a nézetet, amely már drága jó édesapját is jellemezte! Felkészítenek minket arra, hogy határolódjunk el attól a világtól, amely kész és képes lenne a Fidesz (komcsik) hatalmát megborítani.
Kövér lelke legmélyén pont ugyanazokat a retorikai elemeket használja, mint Hruscsov, hogy bátorítson és bőszítsen a nagy és gonosz ellenséggel szemben, aki bele akar folyni az életünkbe, el akarja venni szabadságunkat és jogainkat, és nem fogja hagyni, hogy érvényesüljön a Fidesz akarata (mármint hogy szabadon lopjanak).
A 4. világháború elszólás. Az a szellemi kényszerpálya, amely fémjelzi Kövért és azt a látásmódot, ami most a szervilis kormányzat minden tagjának sajátja. Lopni kell mindenáron, és ha ebben bárki meg akar minket akadályozni, azt üldözni kell, ellenséggé kell tenni, és ha ez sem elég, üzenjünk hát neki hadat, mert még mindig sokkal könnyebb vágóhídra hajtani egymillió magyart, mint teszem azt napi egymillióval kevesebbet harácsolni a közvagyonból.
Bayer Zsolt, a megmondó ember
Személye az ős-fideszes archetípusa (értsd: elvtelen geci). Hetente kész és képes álláspontját úgy és akként át- meg átformálni, ahogy azt a nemes és tévedhetetlen párt meghatározza, így 25 év alatt Bayer Zsolti átalakult liberálisból konzervatívvá, oroszellenesből oroszbaráttá, nyugatbarátból keletpártivá, globalizáció-pártiból protekcionalistává…
Bayer az a gyorsan forgó szélkakas, aki mára már képes mirelit gyümölcsöt turmixolni.
A gerincét vélhetően rég kioperáltatta valamelyik bennfentes Fidesz-klinikán akkor, amikor beépítették agyába az indirekt Orbán szócsövet!
Bayer szemében a cigányok állatok, a baloldali érzelműek hulladék emberek, a liberálisok alja népség, és azok, akik véleményt mernek mondani a jelen kormány ellen, terroristák.
Mindezt egy általános iskolás retorikai érzékével, áttetsző, habos takonyba csomagolva tálalja a nemzet egyik csúcsorgánumának tekintett Magyar Hírlap hasábjain, mely lap még a mértéktartóan sovén egyének szemében sem több a Fidesz pártpolitika által pénzelt, magukat újságíróknak álcázó faszkalapok gyűjtőhelyénél (A Magyar Nemzet hasonló kretének otthona.) Többségük a nemzetközi újságíró szakma szégyene, egyenes ági leszármazottai a Goebbelsi propaganda újkori megszemélyesítésének. Egy fejlett demokráciában eme újságírónak látszó alakok alamizsnáért koldulhatnának egy utcasarkon! Maximum.
Bayerrel nem az a baj, hogy hülye, ez vélhetően valami örökletes szellemi defektus, csak meg kell nézni, mennyi értelmet sugároznak a szemei, amikor a Hír Tv egyik-másik műsorában megjelenik és véleményt kell formálnia. Súgógép és „Gugli” nélkül gyakorlatilag életképtelenné válik, gondolatai és szavai annyi értelmet sem sugároznak, amennyi életben tartana egy amőbát.
Bayer Zsolt elvtelen Fidesz-gondolatai felvezetik a jövőt. Előre vetítik azt, amire fel kell készülni. Mert ha terroristák vagyunk, akkor egyúttal ellenségek is, és mint ilyenek, összeszedhetők és egy adott helyre szállíthatóak, ahol jótékony átnevelés keretében követ lehet majd velünk töretni.
Bayer víziója már megnyitotta Recsket, ahol a deviáns – értsd nem fideszes –, önálló véleményalkotásra alkalmas embereket majd elkülönítik, alkalmasint megfenyítik, esetleg lelövik, kivégzik! Ehhez nem kell más, mint szabadgondolkodónak lenni, kritikusan látni és értelmezni a kormány munkáját, és ne adj Isten, az utcán gyülekezni!
A pusztító vírus
A Fidesz kormányzati szerepvállalói egy beltenyészeti vírussal lettek megfertőzve, melynek eredményeképpen lassan belehülyülnek abba, hogy bármit is tesznek, azt a népek tapsolva fogadják.
Ebben az országban szabadon le lehetett rombolni az oktatást és az egészségügyet, ki lehetett nyiffantani egymillió devizást, és a nemzet nagyjai csak akkor vonultak utcára, amikor az Internetet – mint a szabad információáramlás eszközét - látták fenyegetettnek. Kvázi azért, mert el akarták venni a fotelforradalmárok foteljét.
Amint – látszatra – megmenekültünk az Internet-adótól, máris készek és képesek vagyunk bármit elviselni. Hiszen visszakaptuk a fotelt és a gombnyomkodás szabadságát! De senkinek sem jut eszébe morogni az élelmiszerek harminc százalékos áremelése, az egészségügyi elbocsátások vagy a gimnáziumok bezárása miatt! Így Kövér és Bayer joggal hiszi, hogy igazuk van! Jó úton járnak! És a népek támogatják agyhalott törekvéseiket, hiszen csak pár ezren mennek ki az utcára ellenvéleményt megfogalmazva, és azokat egy-két éven belül úgy is simán le lehet majd csukni, ehhez nem kell más, mint a hanyatló nyugat elhagyása, az EU-tagság felmondása és a Fidesz rablópolitikájának folytatása, amíg éhen nem döglik a lakosság fele!
A hanyatló nyugat, a haldokló imperializmus, a kizsigerelő és mindent megzabáló ellenség egy remek álca.
A probléma az, hogy ebben az álcában nem azért hisz Kövér és Bayer, mert ezt kívánja a propaganda, hanem azért, mert szellemileg már annyira el vannak tompulva, hogy el is hiszik, amit mondanak. Konkrétan és egyértelműen skizofrén szereptévesztésben vannak, amikor a maguk építgette kis világ már valóságosabbnak tűnik, mint az igazi, amelyben mi – a választók – élünk, és mivel mi magunk nem mutatunk rá tévedésükre, meg is vannak győződve téveszméik helyességéről.
Így létrejött egy kreált boldog ország kreált sikeres kormányzata, kreáltan működő valósága, melyet mi - a választók - birkahallgatással elfogadunk és belenyugvásunkkal törvényre emelünk!
Konklúzió
Két beteg elme bevont a kényszerképzetébe minket, és mert ezt nem vitatjuk, hanem elfogadjuk, nem ágálunk ellene, sőt tényként kezeljük a téveszme felvetéseit, azaz hogy mi, az új ellenzék terroristák vagyunk, és most folyik a 4. világháború!
Na, most vagy orvoshoz fordulunk vagy így élünk. A döntés a miénk!
{flike}