h i r d e t é s

A Belügyminisztérium parancsol az MTVA biztonsági szolgálatának?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Belügyminisztérium parancsol az MTVA biztonsági szolgálatának?

2018. december 17. - 15:50

Így rögtön érthetővé válik, hogy a rendőrséget miért nem engedték be a székház épületébe. Persze csak azután akadályozták meg a hatóságok bejutását, hogy a reggel folyamán erőszakkal kidobott ellenzéki képviselők jelentették a rendőrség felé az esetet. Amire nem is lett volna szükség, hiszen a hatóság több tagja szemtanúja volt az atrocitásnak.

Forrás: Bangóné Borbély Ildikó / Facebook

Adja magát a kérdés, hogyan lehetséges, hogy egy mezei – vagy akár elit – biztonsági szervezet nem engedi az adott körülmények közt feltétlenül illetékes hatóságokat be abba az építménybe, melybe jogosultságuk van belépni és ahol a gyanú szerint bűncselekményt követtek el?

Annak tudatában, hogy nem az érintett ellenzéki képviselők, hanem az ő kárukra az ügyükben – tisztázatlan illetékességű – biztonsági szolgálat követte el a jogsértést, bűncselekményt, vagy nevezzük bárminek, ami a rendőrség részéről kivizsgálást kíván meg, kényetlenek vagyunk levonni azt a következtetést, hogy az a szerv parancsol a biztonsági szolgálatnak, amelyik ez ügyben ellehetetleníti a rendőrök munkavégzését.

Ez csak úgy lehetséges, ha a Belügyminisztérium ad parancsot a biztonságiaknak és korlátozza, rendőröket ezzel egy időben, állítják többen is.

Mindeközben az M1 Híradójában a következőképpen kommentálják az eseményeket

MTVA: Túlterjeszkedtek jogaikon a képviselők, ezért az MTVA feljelentést tett