fbpx A DK a választások után korlátozná az államfő kegyelmi jogköreit | CIVILHETES

h i r d e t é s

A DK a választások után korlátozná az államfő kegyelmi jogköreit

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A DK a választások után korlátozná az államfő kegyelmi jogköreit

2021. szeptember 18. - 11:46

 

A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne adhasson elnöki kegyelmet a választások kiírásától a voksolás utáni kilencvenedik napig - mondta Molnár Gyula, az ellenzéki párt előválasztási országgyűlési képviselőjelöltje szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Forrás: Blikk

A DK-s politikus úgy fogalmazott, hogy a következő kormány egyik legfontosabb feladata az Orbán-rendszer elszámoltatása lesz, amelyben fontos szerepe lehet a köztársasági elnök kegyelmi jogkörének.

Kiemelte, mostani javaslatuk megakadályozná, hogy egy, a Fidesz által újonnan kinevezett köztársasági elnök az átmeneti időszakban kegyelmet adhasson például "tolvaj fideszes politikusoknak, családtagjaiknak, oligarcháknak".

Molnár Gyula emlékeztetett: korábban országgyűlési javaslatban hiába kezdeményezte, hogy a következő államfő személyéről ne a jelenlegi kormánytöbbség döntsön a választások előtt, hanem majd csak az újonnan megalakult parlament. (MTI)


 

Kommentek

h i r d e t é s