Budapesten éltem fiatal éveimet, barátokkal, szerelemmel, a "mozgalmi" életem a rengeteg szép emlékét szereztem be, még mindig odahúzza szívemet, de úgy alakult, mikor elvesztettem édesapámat, vissza kellett jönnöm az akkor már nagyon beteg édesanyámhoz.

Felvittem én magamhoz, de nem szeretett ott élni, azt mondta, "menjünk haza, ott jó emberek élnek". Hazaköltöztünk, nem Nagykanizsára, mert annyi pénzünk nem volt.

Édesapám szülőfalujában, egy pusztulásnak indult kis házat vettünk meg, mert akkor nem volt más lehetőség, elindult a felújítás, jöttek is látogatóba sokan, hiszen meg kellett nézni, hogy "gazdagék"mit építenek.

Mosolyogtam is, gazdagék. Úgy tűnt elfogadnak,vagy  inkább befogadnak minket. A kanizsai kórházban, az akkori főnővér azonnal felvett, ismert, sürgősségi...aha...ez nekem való...baleseti...szeretem, jó főnökök, jó kollégák, elmondhatom,  jó helyem van, szívesen megyek nap mint nap....

De térjünk egy kicsit vissza

A faluban persze tudták, hogy nővér vagyok, a körzeti orvos, aki még anyukámmal dolgozott régebben (jegyzem ismerve anyagi helyzetemet) megkért vállaljak házi betegápolást. Persze, szívesen, az a dolgom segíteni, gyógyítani. Mentem is minden nap, minden szabadnapomon, szinte egy percem sem volt pihenésre, volt, hogy éjszaka csengettek fel, én mentem.

Persze kiderült hamar, bár sosem titkoltam, ellenkezőleg, büszke vagyok rá, én a szocialista párt tagja vagyok! No ez már okozott némi bonyodalmat, hiszen kezdődött a Fidesz fénykora, divat volt őket szeretni.

Kampány, egyik politikus másik után, narancssárga színekben induló képviselő fórumára elmentem, miért ne, kíváncsi vagyok. Az első döbbenetem polgármesterünk hátat fordítva ült csaknem mellettem, emlékszem a végén lehetett kérdéseket feltenni, az enyémre az volt a válasz, jaj nagyon megfájdult a derekam, mennem kell, és a képviselő úr távozott, ígéreteivel együtt, (azóta sem láttam sem itt,sem a parliban felszólalni).

Na jó, azt már láttam nem szeretik, hogy szoci vagyok, de a nővérre szükség van. Mentem én a Fideszes családokhoz is, akkor nagyon szerettek. Pénzt soha egy fillért sem fogadtam el, de kaptam mindig tojást, krumplit, gyümölcsöt, ami jól jött, hiszen a forintokat számoltuk hónap végén.

Aztán jött egy munkalehetőség, aztán meg még egy, már nem tudtam vállalni a faluban gondozást.

Vége is lett a "szeretetnek".

Fidesz másodjára nyert, akkor már nagy volt a királyság, persze igyekeztem én kampányolni a pártomért, az igazunkért,még indultam is képviselőnek, nem sikerült...hogy sikerült volna, körtelefon, "senki nem szavazhat a kommunista kurvára"....bizony ezt így.... azért szoros volt .....na. Aztán nyertek, amit iszonyatként éltem meg, mert azt tudják, hogy erős csaj vagyok, ja és fogást sem találnak rajtam, mondják ezt errefelé, a barátaimon csattant az ostoruk, segített? Kirúgták! Lájkolta a cikkem a facen? Retorzió!

Mindez egy csöppnyi faluban!

Aztán csend lett, elment pár év, elmentünk egymás mellett, dolgozom, édesanyám itt hagyott, egyedül maradtam, rengeteg a munkám, a barátok megmaradtak, utazom, ha tehetem. A "falusi" barátnőm, jön naponta, ő ápolta anyukámat, mikor én dolgoztam, a barátság maradt, ha nem vagyok ellátja az örökségem, a tucat macskát, és ő nem fél tőlük, pedig. A szomszéd néni, akinek míg élt a férje, - na persze ,hogy jártam hozzá is -, szóval valamiért haragszik a fákra, növényekre, állatokra, amióta itt élek rendszeresen feljelent az önkoriban. Hol nagy a füvem, hol potyog a dió, mikor mit éppen, de a sok-sok éves diófámat minden képen pusztulni látná!

Na ezt nem,azért mindent nem, megbeszéltük a háza fölé nem ér, a nyári konyhája feletti ágakat levághatják, nem tudtam itthon lenni, mikor megkezdték a munkát. A barátnőm kétségbeesetten hívott, hogy felhívták a férjét, hogy azonnal nyissa ki a kaput, mert traktorral jönnek neki, hm, az úr nem volt ilyen harcias, mikor a szüleit ápoltam, mikor mellette voltam apukája halálhírénél, és öntöttem a családba a lelket!

Hm, hát ilyenek az emberek, no szerencsére nem mindenki, az ember mindenből tanul, a végeredmény persze nem lehet más, megéri jónak lenni, megéri segíteni másokon, megéri harcolni a hitedért, magadért, mert a tükörbe kell nézned, mert egyszer elmúlik a királyság, mert egyszer baj lesz és én leszek ott aki segíteni fog, hm, mosolyogva szeretettel!