h i r d e t é s

A fegyverbeszerzést nem érinti a krízis

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A fegyverbeszerzést nem érinti a krízis

2020. április 24. - 11:19

Egy fillért nem vonnak el a Honvédelmi Minisztériumtól, a nagyszabású fegyverbeszerzési program folytatódik – erősítette meg a Népszava információját Gulyás Gergely.

Forrás: MTI/MTVA Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A Miniszterelnökséget vezető miniszter még április elején jelentette be, hogy a kabinet magán kezdte a koronavírus miatt szükséges takarékosságot, és összesen 1345 milliárd forint költségvetési átcsoportosítást hajtanak végre. A részletekről a múlt heti kormányinfóig semmi nem derült ki, ekkor viszont Gulyás Gergely tételesen elmondta, melyik tárcától mekkora összeget várnak. A legnagyobb tétel, 334 milliárd forint, az Innovációs-, és Technológiai Minisztériumot érinti.

A felsorolásból ugyanakkor az is kiderült, hogy két tárca, az igazságügyi és a honvédelmi, megúszta a megszorítást. A járvány miatt bekövetkező gazdasági krízis és a várható visszaesés (Varga Mihály pénzügyminiszter szerint ennek mértéke akár a GDP 3 százaléka is lehet) tehát a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programot - amelyre összesen 3500 milliárd forintot tervez költeni a kormány - nem érinti majd.

A fegyverbeszerzési program nemzetközi léptékkel mérve is jelentősnek mondható, a kormány részéről többször büszkélkedtek például azzal, hogy Magyarország a német hadiipar legnagyobb megrendelőjévé vált. Többek között 56 Panzer típusú harckocsit és 24 PhZ-2000-es önjáró löveget, valamint 36 darab francia-német kooprodukciós Airbus helikopter beszerzését jelentették be, melyek egy része már meg is érkezett.
Ezen felül azonban további jelentős, egyenként több tíz-, vagy akár százmilliárdos nagyságrendű fegyvervásárlások várhatók. 

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón megerősítette értesülésünket, miszerint ezek közül egyet sem terveznek leállítani. A miniszter azt mondta, sem a Belügyminisztérium, sem a honvédelmi tárca esetében nem vonnak el olyan forrásokat, amik a jelenlegi helyzetben a védekezéshez szükségesek. Sőt, ha szükséges, még növelik is ezeket. Magyarország ugyanis a jelenlegi helyzetben is tartani kívánja a NATO felé tett ígéretét, hogy a védelmi kiadásokat a GDP 2 százalékára tornássza fel.

Nyilván ennek jegyében állapodott meg a kormány – miként arról a Jane's Defence katonai szaklap közlése nyomán a Portfolio.hu is beszámolt – a múlt héten a török Aselsan nevű céggel páncélozott csapatszállító járművekre szerelhető fegyvertornyok vásárlásáról. (Az ügyben és a többi beszerzéssel kapcsolatban is kerestük a Honvédelmi Minisztériumot, de nem válaszoltak megkeresésünkre.) Ez ugyanakkor azt is valószínűsíti, hogy a tornyok „alá” szintén török gyártmányú, gumikerekes csapatszállító járműveket veszünk. Ezt az Ejder Yalcinnek nevezett típust tavaly már be is mutatták Budaörsön egy haditechnikai rendezvényen, és sokan arra számítottak, hogy Recep Tayyip Erdogan tavaly novemberi budapesti látogatása alkalmából meg is köttetik a szerződés. Igaz addigra a szíriai kurdok ellen indított török offenzíva miatt több uniós ország is bejelentette, hogy bojkottálja a katonai együttműködést Erdogannal.

A páncélozott csapatszállítók esetében ugyanakkor versenyben van még a német gyártású Boxer, valamint lánctalpas változatban a szintén német Puma. A HM illetékesei korábban 200 darabos beszerzésről beszéltek.

Szintén hatalmas tétel a lejáró lízingszerződésű Gripen vadászgépek kiváltása (14 darabról lenne szó). Itt a svéd gép újabb változatának lízingelése mellett az európai kooprodukcióban készülő Eurofighter Tranche3 vagy az amerikai F-16 illetve F-35A. Utóbbiból egyetlen darab 89 millió dollárba kerül - egy HM-s forrásunk szerint - a szükséges logisztikai háttér, a pilóták kiképzési költsége nélkül. Már bejelentették, hogy légvédelmi rakétarendszert is veszünk majd: egy német és egy norvég-amerikai típus is szóba jöhet. Emellett szükséges a régi katonai szállítógépeket újakra cserélni.

nepszava.hu