h i r d e t é s

A fegyverszakértő elárulta, mi lehet a magyarázat Zámbó Jimmy halálára

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A fegyverszakértő elárulta, mi lehet a magyarázat Zámbó Jimmy halálára

2021. január 02. - 10:19

20 évvel ezelőtt hunyt el Zámbó Jimmy, halálával kapcsolatban azonban máig sok a megválaszolatlan kérdés.

A kép illusztráció! - Forrás: SZMO

2001. január 2-án hajnalban pisztolydörrenések zavarták meg a csepeli kertváros nyugalmát. A hivatalos jelentés szerint az énekes két lövést adott le, az utolsóval pedig véletlenül fejbe lőtte magát.

Feleségének visszaemlékezése szerint az énekes meg akarta mutatni neki, mekkorát szól a fegyver. Két lövés után kiürítette a tárat, majd rá fogta, és hogy megnyugtassa őt, nincs benne több lőszer, végül a saját halántékára célozva sütötte el újból.

Zámbó Jimmy 1998 tavaszán kapott fegyverviselési engedélyt a családja és önmaga védelmére. Elsőként egy forgótáras pisztolyt vásárolt, a halálát okozó Beretta 1999 februárjában került hozzá.

"Az öntöltő pisztolyok, mint ez a Beretta típusú fegyver is, felül elhelyezkedő alkatrésze a szán, ami a töltetlenség ellenőrzése céljából hátra húzható, a kivető nyíláson keresztül belátást engedve a cső hátsó végén található töltényűrbe, így a töltött és a töltetlen állapot nehezen téveszthető össze" – nyilatkozta a Borsnak Erdei Barnabás igazságügyi fegyverszakértő.

Mint mondta, ha egy olyan személy vesz a kezébe egy fegyvert, aki egy kicsit is ért hozzá, az az első dolga, hogy a szánt hátrahúzva megnézi, hogy biztosan nincs-e benne lőszer.

"Ha egy töltött tárú fegyver szánját hátrahúzzuk és visszaengedjük, a legfelső töltény bekerül az úgynevezett töltényűrbe. Ha így nem adunk le lövést, hanem ismét hátrahúzzuk a szánt, akkor az előzőleg bekerülő lőszer a kivető nyíláson keresztül távozik a fegyverből és egy újabb töltény kerül a helyére. Ha egy üres tárat teszünk bele a fegyverbe és úgy húzzuk hátra a szánt, természetesen ekkor nem lehet vele lövést leadni" – magyarázta a lapnak a szakértő, aki azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy az énekes "tárazgatott". Elképzelhető, hogy folyamatosan hátra húzogatta a szánt, amitől a lőszerek egymás után potyogtak ki a Berettából.

Azonban az énekes elszámolhatta magát, és egyet benne hagyhatott. A szakember szerint léteznek olyan fegyverek, amik úgynevezett tárbiztosításosak. Ezeket nem lehet elsütni úgy, hogy ha a tár nincs bennük. A mechanikus elemek ekkor ugyanis úgy állnak, hogy az elsütő billentyű nem húzható hátra.

Ha viszont a tár benne maradt, vagy a töltényűrben akár egy lőszer is valamiért ott volt, nincs miről beszélni. Mint mondta, a tragédia úgy is bekövetkezhetett, hogy az énekes ugyan kitárazott, kiszedte a tárat, de egy lőszert valamiért benne hagyott a töl­tényűrben és úgy húzta meg az elsütőbillentyűt. Jimmynek korábban egy forgótáras fegyvere volt, a Berettát állítólag a végzetes napon használta először. (atv.hu)