Bármennyire túlzásnak érezzük is O. Spengler egyik sokat mondó tételét, amely szerint ez emberi társadalom története, maga a történelem nem más, mint „egy fennséges céltalanság”, mégis el kell ismernünk, hogy a mai korszak és benne a magyar népesség felfogását az élet értékéről tökéletes pontossággal fejezi ki.

Elenyészően kevés lehet már nálunk azoknak a száma, akik a napi érdekeknél gazdagabb, közösségi értelmet hajlandók meglátni a társadalmi létben és ez az értelmes kisebbség még csak nem is sokat számít, mert alig játszik a politikai közéletben komoly szerepet.

Szükségszerűen adódott ebből, hogy a felelősség tudata ijesztően „megfogyatkozott” és a felelősség másokra történő áthárítása szinte általánosan elfogadott gyakorlat lett, ami viszont a kétes értékeket érvényesítő államhatalom befolyását, hatalmát, természetellenesen megnövelte. Mindenkit szembeállított mindenkivel, ami az említett állapotokat tekintve, az individualizmus túlburjánzása az országban, nem is került nagyon sok erőfeszítésbe, a felvilágosulatlan és lassan a felelőtlenség mélyét elérő államhatalom oldaláról tekintve.

Bármennyire kárhoztatjuk is napjainkban a politikai jelszavak szertelen zsarnokságát és rombolását a közéletben, annyit meg kell engedni, hogy igen sokszor mélyebb értelem rejlik bennük, mint azt az átlagember (ha van ilyen) gondolná. Természetesen ez a gondolati mélység lehet a közösség szempontjából pozitív és negatív, romboló hatású mély tartalom csak úgy, mint az országgyűlési értelmetlen locsogások napokon keresztül.

Ezeknek a jelszavaknak a pozitív vagy negatív tartalmában csírázik a holnapi nap minden pusztító vagy alkotó fordulata! Ezekben törnek felszínre egyes politikai körök és a népesség, sokszor ellenállást nem tűrő, vágyai és találhat megoldást egy nemzedék értékrendje, hite vagy sajnos a hitványsága és erkölcstelensége is.

A legjobban bizonyítja ezt a tényt, hogy még azokban az országokban is, ahol a népképviselet megszűnt, vagy mint nálunk, megszűnőben van, és a helyébe valamilyen tekintélyelvű kormányzat vagy tekintély nélküli, erőszakos parancsuralom lépett, a vezéreknek csak akkor sikerült helyzetüket megszilárdítani, ha a tömeghangulat kedvezett nekik és a diktatórikus politikát többségi helyeslés vagy akár többségi „türelem” tudomásulvétel kíséri. Ebben a légkörben született meg a művészet, amelyet jobb szó híján propagandának, PR-nak, erőszakos politikai marketingnek tekintünk.

A leginkább gyakori politikai jelszó manapság a szociális bajok ügye, és már félni kell, hogy a sok jelszócsépléssel, propagandával, lejáratják, mint olyan sok más és fontos dolog nagyszerűségét. 

Minden búslakodó hazafi, bár sokszor teljesen különböző és ellentétes módon tudja, hogyan kellene a szociális problémákat orvosolni, a jelszavak propagandisztikus sugallatára. Ugyanakkor kezdjük alig észrevenni, hogy a jövedelemelosztás, földreform, a kartellek, állami szindikátusok, bérminimum árpolitika, nyugdíjrendszer mögött egy másik jelszó üti fel a fejét, külföldről becipelt másolatok formájában, amit nálunk még senki sem fogalmazott meg érthető és logikus gondolatként, de hatékonyan „ekézi” már a szellemet.

Szerencsénkre, néha szerencsétlenségünkre, a magyar népesség nem igazán szeret filozófiákért, elvont eszmékért lelkesedni! Lelki alkatánál és más okok miatt is, konkrét képzetek és célok tudják lelkesíteni. A merésznek mondható államelmélet, amely külföldön is napvilágot látott, nálunk is kezd gyökeret verni, de zavaros és indulatokkal átszőtt nyilvánosság formájában. A gyökeres átalakulás szükségessége, az EU keretein belül, és a nemzetállamok korlátozott szuverenitásának, ésszerűségének, nyilván valamilyen kialkudott és kikényszerített alapokon, nem fog hosszú távon ellenállni senki és semmi!

Keveset beszélünk erről, de a jelszavakban már megjelenik, ami ha nem is konkrétan, de érzelmi uszításokkal akadályozható és káros! Értelmes neveléssel és propagandával kisebb veszteségek és nagyon nyereségek kíséretében csatlakozhatunk az integrációs folyamathoz.

A magyar, fiatalkorúak burzsoáziájának és állami-politikai vezetőknek ez nem nagyon tetszik, hiszen hatalmuk és önkényes államirányításuk erejének, személyi ambícióiknak egy ilyen integráció nem igazán kedvez.

A Kasszandrák hiába figyelmeztették a közvéleményt, mi is ezt szeretnénk tenni, hogy a puszta taktikai és primitív ügyeskedés, ami ma Magyarországon megfigyelhető, nem elég ott, ahol nagyszabású elgondolásokra, mély bölcsességre és kezdeményezésre van vagy lenne szükség.

Ma nagyon hiányzik a politikából és sajnos, már a közösségi együttműködésből is az erkölcsi érzék és a vele rokon műveltség, amely képes lenne a szűk csoportérdekek és a közösségi vagy magánérdekek közötti egyensúlyt megteremteni, a sokkal fontosabb társadalmi, emberi érdekeket megbecsülni!

A kezdetben kicsinek látszó tévedés vagy a kicsinek látszó szándékos hatalmi önzés, végül az egész rendszer bomlását idézheti elő.

De nem csak egy rendszer intézményi roskadhatnak össze és emberek lelhetik halálukat értelmetlenül, hanem vele együtt pusztulnak a soha sem nélkülözhető, emberi értékek és a tudás is. Aki erre a figyelmességre már igényt sem tart, tenni sem akar érdekében, a megérdemelt bukásra van ítélve!