h i r d e t é s

A Fidesz pojácák gyülekezete, az egész NER mára egy rosszul sikerült karikatúra

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A Fidesz pojácák gyülekezete, az egész NER mára egy rosszul sikerült karikatúra

2019. október 13. - 07:47

 

Vigh László, a Fidesz zalaegerszegi országgyűlési képviselője a közelmúltban a közösségi oldalán lelkendezett:

"Nagylengyel és Milejszeg között épült átkötő utat avattuk fel, mely révén a 12 kilométeres távolság 1.5 kilométerre csökkent. Gratulálok a polgármester asszonynak és a polgármester úrnak."

Hogy mit adtak át, azt nehéz kitalálni, de volt minden, ami dukál: fideszes helyi uraságok, egyházfi, megszentelés, nemzeti színű szalag. Az ötfős átadási bizottság szép lehetett amúgy élőben, de a képeken is látszik, komoly tettről van szó, meg is adták a módját, aminek kellett. Arról ugyan a képviselő nem ír, de ez az "izé", mondjuk földút? több, mint 33 millióba került, ha igaz a pályázati kiírás.

A közösségi oldalon igen nehezen találtam nyomdafestéket elbíró véleményeket. De végül sikerült:

"Gratulálok hogy ezt a 2011-ben is létező utat sikerült felavatni ,gondolom a pénz több zsebbe csúszott ,de hát mit lehet tenni ez a Fideszes színvonal"
"Ez nevetséges."
"Ez aztán a teljesítmény, kéne esetleg egy másik csapat, aki avatás helyett aszfaltozni is tud. Mert a nemzetiszín szalag vagdosása már az oviban is megy. "
"Keresek egy nem eszement embert! Tud valaki segíteni? "
"Legalább egyre több bizonyíték lesz a hazaáruló és népnyúzó gazdagokat,bankárokat pártoló Fidesz ellen!"
"Ez az út nem létezett korábban? Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de mintha egy turistajelzés is lett volna ott egy időben. "
"Ok egyházi atyafi jelen,megélhetésiek jelen,de hol vannak a gyerekek,a hordó sör gurítás,a kutya?Mondjuk a sörtől felázna az az útnak csúfolt izé."

Aki meg tudja a 33 milliót kóstáló rejtvényt fejteni, annak jövünk egy sörrel.

Az elmúlt hónapokban a Fidesz naponta átadott mindent, amire nemzeti színű pántlikát lehetett kötni. A "létesítmények" egy része távol állt a befejezéstől, de majd még párszor átadják. Egyházi ember mindig lesz kéznél, hiszen jól tartja Orbán a történelmi egyházakat. Mi meg kínunkban nem tudjuk, sírjunk, vagy röhögjünk.

A Fidesz ma pojácák gyülekezete, az egész NER mára egy rosszul sikerült karikatúra. Névtelen és sújtanak fideszes lakájok azonban abban a térségben Valakik! Ők a pártunk és kormányunk helybéli helytartói, élet és halál urai. Aki nem hajbókol nagyságuk előtt, az mehet a lecsóba. Nagyot tudnak ám rúgni a sorba be nem állók fenekébe.

Szegény, szegény Magyarország. Oda jutottunk a rendszerváltás 30 éve alatt, hogy bohócok és teljesítmény nélküli senkik tartják fogságban a vidék Magyarországát. Amíg a Várban székelő Döbrögi kegyes hozzájuk, csurran egy kis apró is. Otthon viszont eljátszhatják a nagy és fontos embert. Milyen ország az, ahol ez a talpnyaló élősködő had, fogságban és félelemben tarthatja magyar emberek millióit?

Mikor döbben rá a változást akaró sokaság, hogy félelemben csak szolgák lehetnek? Addig ilyen és hasonló csörgősipkás urak úgy élhetnek, mint Marci Hevesen. Pedig tudjuk, --kicsit szabadon-- a víz az úr, ha szilaj hullámokat vet rémítő ereje.

Holnap a szavazófülke magányában magunk dönthetünk a sorsunkról, nem fogja Orbán a kezünket. Nincs mitől félni, hétfőn is felvirrad a nap, és ha bátrak leszünk, és merünk, akkor egy jobb világ kezdődhet október 14.-én.

Címkék: 

 

h i r d e t é s