h i r d e t é s

A Fidesz szerint Márki-Zay miatt nincs húsvéti nyugdíjas utalvány Hódmezővásárhelyen

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A Fidesz szerint Márki-Zay miatt nincs húsvéti nyugdíjas utalvány Hódmezővásárhelyen

2019. április 25. - 13:32

 

Száztízmilliót költött tavaly az időközi polgármester-választás előtt nyugdíjasok megajándékozására, az akkor még fideszes alpolgármester vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat. - írja az atlatszo.hu.

Illusztráció: hirorigo.hu

Az idei költségvetésben viszont nincs tavaszi jutalom. Tavaly Lázár János is bizonygatta: a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány nem fideszes kampánypénz, most ellenben a sajtósa azt mondja, nem az ő dolguk erről gondoskodni.

A rendszerváltozás óta először fordult elő, hogy 416 millió forint tartalékkal fogadtuk el a város költségvetését – mondta a tavaly, még Hódmezővásárhely fideszes alpolgármestereként Hegedűs Zoltán. Hozzátette:

ez a keret teszi azt is lehetővé, hogy az idősek megbecsülése jegyében minden nyugdíjas korú hódmezővásárhelyi lakosnak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt ajándékozzanak

– írta 13 nappal az időközi önkormányzati választás előtt a Délmagyarország.

Az már az RTL Híradóból derült ki, hogy Hódmezővásárhelyen nincs minden évben tavaszi utalvány-osztás. Az egykori fideszes alpolgármester mellett kampányoló Lázár János – akkor még miniszterként – ennek ellenére úgy gondolta, nincs köze a kampányhoz a hirtelen jött ajándéknak. Hegedűs Zoltánt támogatva tette azóta híressé vált kijelentését:

a választás tétje, hogy Hódmezővásárhely nyertes vagy vesztes város lesz.

Ismert, nem a fideszes jelölt, hanem Márki-Zay Péter nyert. A mindennapos összetűzésekről közte és a fideszes többségű közgyűlés között itt, itt és itt is írtunk. A képviselőtestület idén például csak harmadjára fogadta el a költségvetést, melynek legfőbb része, hogy a kormánypártok javaslatára a város nem vehet fel hitelt sem működési, sem fejlesztési célra. Csökkentették 30 százalékkal a helyi vállalkozások építményadóját, és 300 millió forintot fordítanak a nagyon rossz állapotú járdák és utak korszerűsítésére. Valamint az önkormányzat két év alatt egy-egymilliárdot ad a kórház-felújítására.

Egy valamiről nem volt szó, a nyugdíjasok tavaszi jutalmáról. Márpedig, ha az nem fideszes kampánytéma volt, ahogy lázárék állítják, akkor, idén is érkeznie kellene. Csakhogy nincs. A költségvetésben egyetlen tétel sem szerepel ezen a címen. Választások ugyan lesznek most is, idén például nem is egy, csakhogy a várost már nem fideszes polgármester vezeti.

Pedig a tavalyi közgyűlési jegyzőkönyv szerint pedig az utalványosztás annak idején nagyon is fontos volt. Lázár János is részt vett az ülésen, aki gratulált a döntéshez, ehhez lelkesen csatlakoztak a fideszes képviselők is. A döntés hátteréről akkor Hegedűs Zoltán azt, mondta, hogy a nyugdíjasok kérték, ő meghallgatta őket.

Idén másképp lehetett, a sok költségvetési döntésben ez már nincs. A helyi Fidesz frakció kérdésünkre az alábbi közleményt küldte, ez szó szerint közöljük:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata közel egy évtizede ad az idős polgároknak vásárlási utalványt, vagy élelmiszercsomagot az ünnepeket megelőzően. A korábbi években a karácsony közeledtével vásárlási utalvánnyal, míg a húsvétot megelőzően vagy utalvánnyal, vagy élelmiszercsomaggal segítettük az időseket.

Sajnos Márki-Zay Péter ezt nem tartja fontosnak, hiszen annak ellenére, hogy a tavalyi költségevetésben 10 ezer forintos karácsonyi utalvány szerepelt és ennek a fedezete is rendelkezésre állt, a polgármester úgy döntött, csak 5 ezer forintot kapnak az idős polgárok.

Az idei költségvetésben pedig Márki-Zay már nem is tervezett be húsvét előtt átadható utalványt. A költségvetés összeállítása és végrehajtása a polgármester feladata, tisztelettel azt javasoljuk, forduljon hozzá a kérdéseivel!

Azt is mondhatnánk:

mint azt a 2018-as karácsonyi utalvány esete is mutatja: hiába tervezünk be utalványt az idős polgároknak, ha a polgármester nem hajtja végre a költségvetésben foglaltakat.

Ugyan szerintük Márki-Zay Péter feladata a költségvetés összeállítása, annak ellenére, hogy a fentebb részletezett 300 milliós útfelújításról, az állami kórháznak adott milliárdokról sem ő döntött. Az önkormányzat az Átlátszó kérdésére azt közölte,

a tavalyi utalvány osztás minden bizonnyal éppen a választás miatt történt az év elején. Idén a rendeletnek megfelelően, karácsonyra kapnak a 70 éven felüli hódmezővásárhelyiek támogatást.

 Azt, hogy mit, még nem tudni, az Erzsébet-utalványt ugyanis a kormány megszüntette.

atlatszo.hu


 

h i r d e t é s