A harkányi polgármester egy kicsit kiegészítette a fizetését
644 ezres fizetésért lett a város fürdőjének felügyelőbizottsági-elnöke a fideszes polgármester
A Szabad Pécs számításai szerint mintegy 915 ezer forintot vihet haza tisztán, adózottan minden egyes hónapban Baksai Tamás, Harkány fideszes polgármestere – írja friss cikkében a baranyai hírportál.
Ez pedig úgy jön ki, hogy a 4500 lelkes dél-baranyai fürdőváros polgármestere nem csak a polgármesteri tisztséget látja el, hanem a harkányi önkormányzat többségi tulajdonában álló Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-nél is dolgozik, az annak működését, törvényességét is ellenőrző felügyelő bizottság elnöke lett. Baksait tehát az általa vezetett harkányi testület a gyógyfürdő fb-tagjának jelölte és választotta meg, egyben a felügyelőbizottság szerkezetét átalakítva.
A Szabad Pécs érdeklődésére az önkormányzatnál megerősítették, hogy Baksait megszavazta a testület a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. felügyelőbizottsági tagjának, majd a tagok maguk közül fb-elnöknek. Valamint azt is, hogy a fb-elnöki korábbi tiszteletdíjat megduplázták, míg korábban az a minimálbér kétszerese volt, most a minimálbér négyszerese lett, vagyis jelenleg bruttó 644 000 forint. (24.hu)