h i r d e t é s

A harmadik napon

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

A harmadik napon

2020. április 02. - 13:20

 

Régi barátom felhívott kedden, hogy üdvözöljön a diktatúra első napján. Ma a harmadik napra ébredtünk, csütörtök van. Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb. De este a költő nem állhat ott az Oktogonon és nem láthatja, hogy kék, sárga, zöld, piros eső zuhog. Olvasói is otthon ülnek karanténban és arról elmélkednek, hogy nem három napig tart majd ez a királyság.

Tekintélyelvű karakter

A Spiegel egyik kommentátora arról írt a minap, hogy az "informátor" kifejezés a Covid-19 idején újjászületett Németországban. A feljelentések száma megszaporodott, az önkéntes rendészek "tudjuk, ki vagy" cédulával fenyegetik a parkoló autóst, beszólnak idegeneknek a távolságtartás miatt. Úgy viselkednek, mint a "tömbőr" a régi időkben. A feljelentgetőkkel sokan egyetértenek, helyeslik az éberségüket. Úgy látja a szerző, hogy a lakosság egy része önkéntes fellépéssel hajlamos kiterjeszteni az állami hatalmat. Emlékezetet arra, hogy pszichológusok a 30-as években kitalálták a "tekintélyelvű karakter" fogalmát, bár ma is sok vita folyik erről. Bizonytalan időkben az ilyen típusú személyiségben két szempont jelenik meg: az autoritárius vezetés iránti vágy és a hajlandóság megbüntetni azokat az embereket, akik eltérnek a normától vagy megsértik a vezetés által megszabott szabályokat. A keménykedő állami fellépés nagyon vonzó a tekintélyelvű rajongók számára. A kényszerítő intézkedések, rendőri ellenőrzések, a lazább magatartás elleni kemény szankciók kedvező fogadtatásra találnak a körükben.

Itthon és a világ számos országában ugyanaz a járvány dúl. A helyi hatalom természetén és akaratán múlik, hogy rájátszik-e az emberek sokaságában meglévő tekintélyelvű attitüdre. Mindenek előtt a tények vírus-szempontú rendezésével. Bevallom, hogy ezt a szellemes kifejezést, a tények vírus-szempontú rendezéséről egy ismerősöm leveléből kölcsönöztem. Mióta előkerült az úgynevezett felhatalmazási törvény és a NER rendje-módja szerint életbe lépett, visszamenőlegesen is érteni vélem a 20. századi magyar történelem baljós fordulatait, a tragédiába vezető utakon tett első lépéseket. Hivatásos elemzők csapdáról beszéltek, amit a leleményes kormányfő állított fel az ellenzéknek. Mintha nem is arról lenne szó, hogy a hatalmon lévők átgyalogoltak az európai jogi normákon, a történelmi alkotmányon és az elbukott szabadságharcok összes hősein. Szinte kapóra jött, hogy a járványveszély miatt nem kellett közben megünnepelni 48-at és őszre talán elfeledjük, hogy 56. is egy keddi napon kezdődött.  

Az államkultusz ideje

Az említett írás szerzője a feljelentők megszaporodásával kapcsolatban utalásokat tesz – a helyzetből fakadó óvatossággal - a náci időkre és az NDK- ból ismert jelenségekre. Az autoriter személyiség fogalmának bedobásával az értelmiségi olvasók számára azonosítja azt a problémát, amit egyesek sarkítva úgy fogalmaznak meg, hogy a válság-időszakok felszínre hozzák a "fasisztoid" embertípust. Valójában ugyanis ez itt a kérdés, európai és hazai vetületben egyaránt. A német médiában is megjelent a nemzeti önzés, amire az egyik hazai ellenzéki képviselő is felkapta a fejét, bizony nem csak a neonáci legényegyletek és lövészkörök környékén szökken szárba, de a vírus okozta ijedelem kihozza magasabb körökből is. Berlinben nyilván érzékenyen figyelik, hogy az a szociálpszichológiai helyzet amelyet a járványveszély idéz elő, milyen hatással lesz/lehet a szélsőjobbos tendenciákra. A Bundestagban minden esetre siettek leszögezni, hogy a járvány leküzdésére alkalmas a demokrácia intézményrendszere, nem szükséges autoriter struktúrákat létrehozni. Nem csoda, hogy némi döbbenettel fogadták a magyarországi felhatalmazási törvényét. Az újságokban éppen ma olvasható 13 nyugat-európai ország közös nyilatkozatban megfogalmazott figyelmeztetése, miszerint vészhelyzetre hivatkozva sem lehet fellépni a jogállamiság és a szabad sajtó ellen.

Adva van tehát a rendkívülinek mondott járványügyi helyzetben egy történelmi előzményekből ismert jelenség. Ilyen időkben az egyén, a kispolgár, az alattvaló magatartásában megerősödik az államkultusz, az Erő feltétlen tisztelete, a Vezér iránti hűség, a Tábor és a Zászló iránti elkötelezettség. Sokan konkrét formában is hangot adnak annak, hogy vezetésre, iránymutatásra vágynak, készek arra, hogy beálljanak a sorba. Magas polcra emelkedik a vak lojalitás, a merev gondolkodás, a kritikusokkal szembeni agresszió, a primitív magyarázatokra való fogékonyság. Szívesen és önként ajánlkoznak fel aktivisták a direktívák végrehajtására, pontosabban arra, hogy felügyelik, felvigyázzák a felsőbb utasítások betartását és ha kell, akkor fellépnek a renitensekkel szemben, jelentenek és rendet tartanak a környezetükben. Mint egykor a "tömbőr" vagy a házfelügyelő. Az ilyen embertípus nem szokta felismerni, vagy csak a későn, hogy a történet végén "ágyútöltelék" lehet belőle, áldozat az Eszme oltárán, a vágyak csalódással érhetnek véget.

A német és a magyar társadalom történelmi öntőformáiban vannak hasonlóságok, a lelki rugókat gyakori központosítási kísérletekkel edzették, a széttagoltság és a szétesés félelme könnyen ad lovat politikai vagabundok, közönséges csalók és önző kalandorok alá. Ismerősöm kifejezésével az "államkultusz majmai" könnyedén vetik bele magukat a felkínált öntőformákba, ha a Vezér által megtestesített nemzeti vagy osztályönzés, magasabb pártérdek szolgálatától valóságos hasznot, előnyt, előrelépést és biztonságot remélhetnek. Vagy csak átélhetik ezekben a nehéz napokban a kiváltságosok, előjogokkal bírók körébe tartozás illúzióját.

Az önzés csapdája

A járványnak csak az elején vagyunk, nem kell nagy képzelőerő, hogy a következő hetekben a mainál is nehezebb, kritikus idők jöhetnek el. Sokan érezhetik úgy, hogy a túlélés szükséges kelléke lesz/lehet az önzés, az önkényesség, a maffiaerkölcs, mások becsapása és megtévesztése. Könnyen lehet az önzés csapdájába esni. Valakik majd eldöntik, hogy kinek, mikor jut maszk és védőfelszerelés, lélegeztetőgép, állami segítség, hiteles információ (!) és gyógyszer, vakcina, ha lesz. Sokak lelkében érlelődhet az elhatározás, hogy önzők lesznek, ha kell, ha másként nem megy. Európa és Magyarország is bizonyos tekintetben az önzés útjára lépett. A magyar kormány büszkén és elszántan önző, ha ennek nem is látszanak az előnyei. A civil társadalom persze keresi az alternatívát, a szolidaritás, a segítés lehetséges formáit, mert az is tapasztalat, hogy a segítőkészség a bajban kifizetődik.

A tekintélyelvű ember kulturális termék, kormány- és rendszerváltozások után sem tűnik el, egyszerűen csak átalakul. Valójában egy őstípusról van szó, amely mint lelki alkat és beállítottság nem kötődik materiális tényezőkhöz, vallásos nézetekhez vagy ideológiákhoz. A tekintélyelvű ember lehet szegény vagy jómódú, cseléd vagy uraság, történelmi egyház vagy szekta tagja, nemzeti érzelmű vagy világpolgár. Lehet valakinek bármilyen politikai nézete, a tekintélytisztelet foglya lehet, akinek nem elég erős az elkötelezettsége a demokrácia, a szabadság és a humanitás mellett. Ahogy példák mutatják, nem kevesen gondolják, hogy most eljött az idejük. ("Eljön a mi időnk"- hajtogatták régen.)

Ami a hatalom önzését illeti, az elmúlt napokban paradigmaváltás ment végbe a politikában. Eddig a NER tótum-faktuma fontosnak tartotta a demokrácia látszatának fenntartását. A látszat kevély felmutatását jelentette, hogy lám csak, vannak itt általános választások, a parlament működik és létezik ellenzéki média is. A parlamenttől most búcsút mondhatnak az ellenzéki szavazók, vélhetően a választás is elveszíti közügy jellegét és az ellenzéki médiát az eddigieknél is súlyosabb csapások érik. A szavazófülkés kormányváltás, mint opció lekerül a napirendről. Ezek a körülmények jelentik a társadalmi járványcsapdát. Nem lehet senkinek illúziója, a felhatalmazási törvény nem az ellenzékről szól, hanem a magyar társadalomról.


 

h i r d e t é s