h i r d e t é s

A havi négymilliót kereső ÁSZ-elnök szerint a családoknak meg kellene tanulniuk spórolni a járvány idején

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A havi négymilliót kereső ÁSZ-elnök szerint a családoknak meg kellene tanulniuk spórolni a járvány idején

2020. április 15. - 20:27

Minden család nevezzen ki egy helyi pénzügyminisztert, aki visszafogja a kiadásokat- ajánlja Domokos László.

Domokos László - Forrás: wikipedia

Háztartási kisokost tett közzé az Állami Számvevőszék honlapján Domokos László. A szervezet elnöke emlékeztet rá, hogy koronavírus-járvány gazdasági rombolása miatt az idei és a jövő évi országos büdzsét is újra kellett tervezni; Domokos szerint pont ugyanezt kell tegyék most a családok is, igazítsák a helyzethez kiadásaikat.

Így kell spórolni

Domokos arra is kitér, hogy a járvány okozta gazdasági krízis miatt több ezer munkahely szűnt meg, és csak a lakosság harmadának van váratlan helyzetekre félretett pénze – aztán felhoz egy remek ötletet.

„... minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a „pénzügyminisztert”, aki rendszeresen átnézi a számlákat és meghúzza a kiadásokat. Ez jelenthet megoldást arra, hogy a nehéz helyzetbe került családok átvészeljék ezt a néhány hónapot. Természetesen ezt nemcsak nekik, hanem minden családnak meg kellene tennie, hiszen nem lehet tudni, hogy ki mikor kerül hasonló helyzetbe” (...) "A pénzügyi egyensúly eléréséhez arra kell figyelni, hogy a család kevesebbet költsön a bevételénél, a különbözetet pedig mindig tegye félre."

Meggyőződésem, hogy meg kell tanítani az embereket arra, hogyan takarítsák meg az első ezer forintot, azután lehetőleg a következő ezreket

"hiszen a családnak és a társadalomnak egyaránt az egyik legnagyobb értéke a biztonság, illetve a pénzügyi biztonság" - fejti ki Domokos. 

Vagyis, a tavaly májustól havonta bruttó négymillió forintot kereső ÁSZ-elnök feltételezi, hogy a magyar családokban eddig nem osztották be a keresetet, nem nézték át a számlákat, és szükség esetén nem húzták meg a kiadásokat sem – a helyzet megoldásához ezért az ő ajánlására is szükség lehet.

Az üzenetet csak erősebbé, és – talán Domokos akaratán kívül – cinikusabbá teszi, hogy Az ÁSZ elnöke maga mondja ki: a magyar lakosság 63 százaléka egyik napról a másikra él. 

Ezek után spórolást és pénzügyi kontrollt ajánlani felér a bajba jutottak burkolt hibáztatásával: nem takarékoskodtatok, ez lett a vége.

Van annak, aki vigyáz rá

Domokosék háztartásában ugyanakkor biztosan van egy erőskezű, a kiadásokat kontroll alatt tartó pénzügyminiszter, hiszen az állami vezető nem szórta csak úgy el a megtakarításait: a parlament honlapján elérhető, 2019-es vagyonnyilatkozata szerint a Budapesten, Békéscsabán és Újkígyóson is ingatlanokkal (lakásokkal, szántóval) rendelkező

  • Domokos Lászlónak 51,38 millió forintos befektetése van Prémium Magyar Államkötvényben
  • 12 millió forintért vásárolt Magyar Állampapír Plusz papírokat
  • takarékbetétben közel 27 millió forintot tart,
  • ingatlan bérbeadásból havi 200 ezer forintot keres, a már említett bruttó fizetés felett
  • és 2,5 millió forintnyi készpénze is volt – a mindenkori tisztviselői illetmény hathavi összegén felül

Ezzel szemben csak valamivel több mint 4 millió forintos banki tartozással kell elszámolnia.

A kormánynak is javasolt spórolást?

Az ÁSZ-elnök üzenetét Tóth Bertalan, az MSZP elnöke sem hagyta szó nélkül: írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult az Állami Számvevőszék vezetőjéhez:

  • "Javasolta-e a munkanélküli ellátások idejének meghosszabbítását?
  • Javasolta-e az ellátás nélkül maradtak rendkívüli támogatásának bevezetését?
  • Javasolta-e a családi támogatások emelését?
  • Javasolta-e az éves nyugdíjemelés novemberi korrekciójának előrehozatalát?
  • Javasolta-e az alacsony nyugdíjak rendkívüli emelését?
  • Tett-e bármilyen konkrét intézkedésre javaslatot a kormánynak a válság miatt szükségessé váló költségvetési módosítások kapcsán?"

nepszava.hu