A Fidesz híveit sajnálatosan nem számíthatjuk ide: ők mennek csukott szemmel a bálványuk után, alighanem még arról is meg tudják győzni magukat, amiről maga Orbán Viktor se tudná őket. Ezzel ugyanúgy nincs mit tenni, mint valami elemi csapással; a józan ész megtámadása a miniszterelnök egyetlen valóban sikeres projektje. Így most legkevesebb kétmillió választó igazolja Jungnak azt a megállapítását, hogy a psziché a legnagyobb veszély. 

Hagyjuk is hát őket, söpörjünk a saját portánk előtt.

Minden felmérés szerint az ellenzéki közvélemény nagy többsége maximális kompromisszumot vár el a pártoktól. Azaz minél teljesebb koordinációt akar, azt, hogy tegyék félre egyéni- és pártérdekeiket, és a lehető legtöbb körzetben lépjenek vissza az egyetlen legesélyesebb jelölt javára. Bárki legyen is az. 

Sajnos igazuk van. 

Azért sajnos, mert ez már valóban a demokratikus politika diszkont foka, de ahol ez maradt a változásra várók egyetlen esélye, ott nincs más lehetőség, mint élni vele, különben holnap már ennyi esély se lesz. 

Persze, jó lenne, ha sokszínű, vibráló demokráciában élhetnénk, így mi is különféle pártprogramok, nekünk tetsző jelöltek között válogathatnánk, de „másképp alakult”. A Fidesz uralom elburjánzásával nem vagyunk többé nyugati ország, nem vagyunk szabad ország – egy szétesett, jogfosztott és kifosztott romhalmaz lettünk. 

Tetézi a bajt, hogy régóta nincsenek külön-külön is erős, demokratikus ellenzéki pártjaink, ezért kizárólag a koordináció nyújt némi esélyt. Ez van, szegény ember vízzel főz.

És akkor még egy idevágó mondás: Sok lúd disznót győz. Ha a változást akarók elárasztanák a szavazófülkéket, azok is elmennének, akik még életükben nem szavaztak, akkor vége lehetne a nyomasztó Fidesz-világnak.

Ha nem, marad a kétharmad. 

És ha marad, akkor az egész országban az lesz, ami a Tiborcz István által megszerzett városokban történt: sötétség. Az após majd gondoskodik a maradék városokról, és hozzácsapja az összes falut és bekötő utat is. 

Alig várja. 

Tusványos helyett ezt történetesen tegnap, a Kossuth téren jelentette be, izgalmában a nyarat se tudta kivárni vele. Hozzáillőn a szabadság, a polgári forradalom ünnepén hirdetett meg bosszúálló ellenforradalmat. 

Nyilvánvaló, hogy nem teszi ki magát többé a választás bizonytalanságainak, a hódmezővásárhelyihez hasonló földcsuszamlásnak; a demokratikus változás utolsó esélyét is lehetetlenné fogja tenni. Züllött és már most is hatalmas apparátusát a további rabláson kívül kizárólag erre fogja használni.

Csakhogy nagyon rossz hírek érkeznek az ellenzéki megállapodásokról. Sajnos még Hódmezővásárhely katarzisa se tudta győzelemre átállítani a vereségre hangolt ellenzéki pártpszichét. A minél átfogóbb megegyezés helyett ezért inkább foggal-körömmel küzdenek a 150 milliócskákért – hogy legalább zsebpénzük legyen. 

Nincs igaza Jungnak? 

Holott, ha képesek lennének váltani, és ideális jelöltállítással elkezdenének győzelemre játszani, nem csak a most szinte értelmetlen ellenzéki létnek vethetnének véget, de pártjaik finanszírozása is megoldódna. 

Állampolgári, választói nyomás – nincs más eszköz önző önérdekük feladására bírni a pártokat, vagy inkább a pártokat alkotó, és talán csak a saját egzisztenciájuk miatt rettegő embereket. Így vagy úgy, nem szabad hagyni, hogy az ország érdeke elé helyezzék a sajátjukat. 

De az ellenzéki szavazóknak is van felelősségük, és ahogy azt már ezerszer hallhatták, mindenhol a legesélyesebb jelöltre kell szavazniuk. Hogy melyik az? Oldják meg, járjanak utána, követeljenek több információt a pártoktól. Még van rá két hetük. Sok mindenhez elég, a csodához is. Sehol nincs demokrácia a közügyek elől gőgösen elzárkózó civilekkel. 

A legesélyesebb jelölt – ez a kulcsszó, ezen áll vagy bukik minden. A baloldali szavazók ezért nem bojkottálhatják a Jobbik jelöltjeit, miként azok sem a baloldaliakat. Már amennyiben valóban a kormányváltás a közös cél. Az ezertonnányi leírt vagy kimondott hányás, befogott orr, felköpök és aláállok érzelmi megnyilvánulás tettre váltása a rezsim megdöntésének egyetlen járható útja. 

Vagy-vagy, de a Jobbik nélkül nincs kormányváltás. Akkor csak Orbán Viktor tegnapi vészjósló figyelmeztetése van: „A választás után természetesen elégtételt fogunk venni erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.” 

Szörnyű szavak, példátlanok egy EU-tagállam miniszterelnökétől, de ezzel is csak nyilvánvalóbbá tette, hogy nem a pesti bulinegyed szelleme az igazi Magyarország, hanem a negyed bűze, mocska. Igazából kár is háborogni a fenyegetőzésén, mert ez a norma, ahol a hatalmi elit sokkal többért harcol, mint a politikai túlélésért. Saját szabadságukat már csak a mienk elvételével biztosíthatják Orbánék, és ezt ők is tudják.

A legyőzésük azonban lehetetlen a Jobbik nélkül. A rettegett pártot semmiképp el nem fogadók helyzetét megkönnyíti, főként a budapestiekét, hogy a saját körzetükben nem igen fognak találkozni ezzel az amúgy valóban súlyos erkölcsi dilemmával: sok körzetben lesz esélyes baloldali jelölt is, akire szavazhatnak. 

Aki viszont mégis választás elé kerül, az nem menekülhet a döntés elől: a behúzott iksszel vagy Orbánékat segíti hatalmon tartani, vagy az ellenségem ellensége… elvet követve megalkuszik, s ekképp hozzájárul az ország felszabadításához. Életre szóló élmény lenne, kár volna kihagyni.

Nem tudom, létezik-e bármilyen használható érv ebben a sokak számára nyomasztó érzelmi kérdésben. Számomra igen: a Fidesz migráns- és Soros-kampánya. Az idegenek és a zsidók. Mindkét kampány aljasabb és gonosz hatásában tartósabb lesz bármilyen egykori jobbikos tettnél és szövegnél. Legalábbis semmivel nem marad el tőle. Márpedig két hasonló minőségű és anyagú rossz közül elfogadható döntés a gyengébbet választani. 

A cél világos. 

Odaértünk a hídhoz, menjünk át rajta,

Bruck András