A héten 157 településen lesz szúnyoggyérítés
A kifejlett szúnyogok ellen a szakemberek összesen 36 ezer hektáron fognak védekezni.
A következő napokban a Balaton és a Velencei-tó környékén, valamint Győr-Moson-Sopron megyében biológiai módszerrel lépnek fel a szúnyoglárvák ellen.
A héten 8 Bács-Kiskun, 9 Csongrád-Csanád, 113 Győr-Moson-Sopron, 3 Jász-Nagykun-Szolnok, 16 Tolna, egy Vas és 7 Veszprém megyei településen lesz földi kémiai szúnyoggyérítés. Az elmúlt hetek esőzéseiből hátramaradt elszórt kisvizeket biológiai eljárással kezelik Somogy, Fejér, valamint Győr-Moson-Sopron megyében. A kifejlett szúnyogok ellen a csornai régióban, a Szigetközben, Szekszárd környékén, Szolnok térségében, Szegeden és Csongrád-Csanád megye egyes településein védekeznek majd.
A kifejlett szúnyogok ellen hatásos készítményt platós gépjárműre rögzített berendezéssel juttatják ki. Az eljárás történhet melegködképzéssel, ekkor az apró cseppekre bontott irtószert hő hozzáadásával terítik szét. Ez a technológia elsősorban növényzettel erősebben borított helyeken hatásos. Mivel az eljárás során keletkező köd rövid időre korlátozza a látási viszonyokat, ezért forgalmas helyeken kevésbé használható módszer. Az ULV eljárás során szintén apró cseppekben juttatják ki az irtószert, de hő hozzáadása nélkül. A permetfelhő csak kis mértékben észlelhető, a közlekedést nem zavarja, ezért forgalmasabb, városias területeken elsősorban ezt az eljárást alkalmazzák.