A jászok csattanós választ adtak L. Simon Lászlónak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A jászok csattanós választ adtak L. Simon Lászlónak

2015. június 29. - 11:01
1 komment

Tavaly ilyenkor még focipálya volt a jászágói templom mellett, most már tizenkétezer négyzetméternyi napelem fogadja a látogatót, aki Pusztamonostor felől érkezik meg a Jászság második legkisebb településére.

A nyolcszáz lakosú faluban a Newergies Kft. nevű cég épített ötszáz kilowatt teljesítményű naperőművet 185 millió forintos beruházással - írja a valasz.hu.

A 2000 polikristályos napelemből áll, évi 550-580 ezer kilowattórás termelését a hálózatba értékesítik. Ez a mennyiség nagyjából 200 családi ház éves fogyasztását fedezi, ami azt jelenti, hogy Jászágó villamos energiából voltaképpen önellátóvá vált. A tervek szerint ráadásul egy újabb 500 kilowatt teljesítményű rendszert is építenek a településen még az idén. Jászágónak – ahol e sorok írója fél gyerekkorát töltötte nagyszüleinél – más haszna is származik a beruházásból: a Newergies több millió forint iparűzési adót fizet, és a régi focipálya helyett is új épül az őszi szezonra.

Ez az első naperőmű az országban, mely európai uniós támogatás nélkül épült fel. A 185 millió forintos beruházás 80 százalékát hitelből, fennmaradó részét önerőből finanszírozták. A tervek szerint 10 év alatt térül meg a befektetés, de az erőmű tervezett élettartama 35 év. A Newergies projektjét a cég közleménye szerint két ok vezérelte: az egyik, hogy bebizonyítsák, a napelemes energiatermelés versenyképesen tud működni a hagyományos energiaforrások mellett, akár úgy is, hogy külső támogatási forrást nem vesz igénybe. A másik, hogy ezt a bizonyítva befektetőket és további megrendelőket találjanak a vállalkozás számára.

Itthon akkor került legutóbb az érdeklődés középpontjába a napenergia, amikor L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a következő érvet hozta fel a nap- és a szélenergia ellen: „Áramra éjszaka is szükség van, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél.”

 

valasz.hu

Posted by SEJT on 2015. június 29.

1 komment