h i r d e t é s

A jelek szerint nem lesz BKV-sztrájk. Persze a jelek néha csalnak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A jelek szerint nem lesz BKV-sztrájk. Persze a jelek néha csalnak

2015. március 19. - 19:14
0 komment

Bár a városvezetés nem kívánja emelni egy forinttal sem a BKV dolgozók bérét, egyik szakszervezet sem hirdetett sztrájkot.

Másképpen áll a helyzet a Volánnál, ahol az alkalmazottak a beígért 5,2%-os emelés helyett csupán 2,4%-ra kaptak ígéretet, s a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet máris munkabeszüntetést jelentett be a jövő hétre.

Míg vidéki kollégáik igen aktívak nemtetszésük kinyilvánításában, addig a budapesti sofőrök és a BKV más területein alkalmazott dolgozói valahogyan nem érzik szükségesnek, hogy tiltakozzanak a béremelés elmaradása miatt.
Nekünk, mint utasoknak ez alapvetően jó hír, hiszen nem fogunk elkésni a munkahelyünkről és nem kell a gyereket sem másfél órával tovább az óvodában, vagy az iskolában marasztalni, de összességében azért mégiscsak meglepő a helyzet.

A BKV-dolgozók legutóbb 2010 januárjában sztrájkoltak. Akkor lényegében hat napra az egész budapesti tömegközlekedés megbénult és már-már anarchisztikus állapotok uralkodtak városszerte, hiszen a villamosok 40%-a nem indult el reggel, hasonlóképpen a trolibuszok 50%-ához, illetve a buszközlekedés teljes egészében leállt.
Akkor a kollektív szerződés elfogadásáért küzdöttek a BKV-dolgozók, akiknek munkáját közel egy hétig alvállalkozók segítségével igyekezett pótolni a városvezetés. A hetedik napon – csak a sorok közti szimbolikus tartalom miatt kiemelendő – a főváros vezetése megtört és elfogadták a dolgozók követeléseit, majd egy hét múlva aláírták a szerződést.

Most utazhatunk kedvünkre a városban, annak ellenére tehát, hogy a BKV-dolgozók levesébe egy szép, kövér légy került. Különös és valóban meglepő mindez. Mondhatni: példátlan.
Vajon nem vihar előtti csendről van-e szó? Nem megerősített források szerint ugyanis a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége épp azon dolgozik a háttérben, hogy felmérje: a dolgozók mekkora hajlandóságot mutatnak egy esetleges sztrájk megvalósítására.

Ebből bizony akármi is kisülhet még. Nem valószínű ugyanis, hogy a BKV-alkalmazottai elégedettek jelenlegi béreikkel.

 

(Fotó: aszhirportal.hu)