h i r d e t é s

A jobboldal meghasonlása – Orbán politikája még sajátjai közt sem olyan népszerű

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A jobboldal meghasonlása – Orbán politikája még sajátjai közt sem olyan népszerű

2018. április 29. - 08:55

Habár túlélő ösztöne tagadhatatlanul erős a Fideszt támogató tömbnek, amelynek védelmi mechanizmusa már-már legendás, botorság volna azt feltételezni, hogy teljes az egyetértés.

Forrás: 24.hu

És bár a kritikát Balog Zoltán, leköszönő emberminiszter is megfogalmazza, tagadhatatlan érintettségétől eltekintve megokoltnak tűnik kósza pillantást vetni mosakodására. Sokat elárul a Fideszen belül elvárt magatartásról az is, hogy bennfentes csak akkor mer nyílt kritikát megfogalmazni a kormánnyal és Orbánnal szemben, amikor addigi kényelmes pozícióját már elhagyta.

A száz oldalas kötet (Az Idők Jelei idei harmadik kiadványa) bemutatóján persze nem ártott egy kis felhajtás.

És ehhez már nem elég az a kifogás sem, hogy végre nem „rosszindulatú, szolgalelkű” tollakból származó kritikáról van szó, ami tudvalevőleg az ellenzéki oldal legújabb torz eufémiája.

Persze a véleményt nem is ő, hanem három kormánypárti szervezet A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre fogalmazta meg kiadványában.

Manapság nincsenek szabadon elfoglalható földek, mint a római korban, azonban vannak uniós források. Azt tapasztaljuk, hogy az uniós pénzek egyesek számára úgy állnak rendelkezésre, mint a rómaiaknak a frissen hódított földek. Ez olyan mértékben vállalhatatlan része a mai magyar közéletnek, amit a keresztény értelmiség nem tud, és nem is akar tovább magyarázni.

Vajon ezt tényleg érdemi kritikának szánták, vagy csak az ellenzéki újságírás leirtásával keletkezett piaci űr kitöltésére. Nehéz hinni benne, hogy az ilyen, a kormány szemében erősen a „tűrt” kategóriába sorolható tartalom nem egy jól időzített üzleti fogás volt az egyébként igencsak kegyelt helyzetben lévő civil szervezetektől?

A kérdés természetesen továbbra is megválaszolatlan marad, hogy vajon meddig marad összeegyeztethető a puszta „helyzetben maradás igénye” Orbán egyre nagyobb méreteket öltő ámokfutásával? Nem egyszerű a helyzet, mert azok után, hogy Orbán legvadabb lépéseit szó nélkül elnézték a magukat értelmiséginek nevező jobboldali prominensek, nem számíthatnak semmilyen támogató gesztusra egyik oldaltól sem.