h i r d e t é s

A kecskeméti ellenzék újra Kecskemétet szeretné a pedagógusképzés központjának

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A kecskeméti ellenzék újra Kecskemétet szeretné a pedagógusképzés központjának

2020. szeptember 04. - 13:19

 

Az ellenzéki Szövetség frakció elfogadhatatlannak tartja, hogy Kecskemét, ahol 102 éves múlttal bír a pedagógusképzés, a nyári egyetemi átszervezés hatására elvesztette központi helyét ezen a képzési területen, és azt Nagykőrös vette át. Ezért arra szólítják fel a polgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat, hogy újra Kecskemét legyen a pedagógusképzés központja – foglalta össze Király József belvárosi képviselő, mit is gondol erről az ellenzék.

 

Köztudott, hogy a Neumann János Egyetemet állami vagyonnal megtámogatva magánegyetemmé szervezték át, és ezzel együtt a pedagógusképző kar kivált az egyetemből, és a Károli Gáspár Református Egyetem része lett. A kart pedig Nagykörösről irányítják, a kecskeméti Kaszap utcai épület csupán képzőhelyként működik tovább – ez is elhangzott a sajtótájékoztatón.

Király József azt is fájlalta, hogy a változásról a helyi képviselők (legalábbis az ellenzékiek) nem tudtak, nem szólhattak bele, nem mondhattak véleményt. A képviselő szerint attól, hogy a református egyházhoz került a pedagógusképzés, még az épület itt van Kecskeméten, a többi intézménnyel, a városlakókkal él együtt szimbiózisban, nem engedhető meg, hogy a városnak ne legyen beleszólása egy ilyen változásba.

A sajtótájékoztatón elhangzott Tóth Szilárd képviselőtől, hogy azt szeretnék, ha újra lenne Kecskeméten dékán, de legalább egy dékán helyettes, és önálló lenne újra a kar. Emlékeztetett, hogy tavaly, még a változások előtt, 200 hallgató iratkozott be a karra, idén a pótfelvételivel együtt is csak 110 hallgató. A képviselő szerint ez lehet annak a következménye is, hogy a karral kapcsolatos, fél évig tartó bizonytalanság miatt kevesebben jelentkeztek. Ez pedig kihatással lehet a pedagógus utánpótlásra, és ez nem engedhető meg – tette hozzá Tóth Szilárd.

A képviselő azt a kérdést tette fel: Hogy lehet az, hogy amíg Nagykőrösre átlagosan 15 hallgató iratkozik be, Kecskemétre pedig átlagosan 120 fő, mégis Nagykőrösre tették át a pedagógusképzés központját?

Király József a sajtótájékoztató zárásaként elmondta: ő azt is elfogadná, ha a régi főiskolai rendszer visszatérne, mert, mint mondta, ez a nagy egyetemi elképzelés nem jött össze. Úgy fogalmazott, hogy a református egyház itt volt száz éve is, most is itt van, biztosan lehetne velük tárgyalni, és megnyugtató helyzetet teremteni a tanítóképző kar jövőjéről.

 

kecsup.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s