h i r d e t é s

A Klebelsberg Központ vezetője szerint 30-35 ezer gyereket nem ér el a digitális oktatás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Klebelsberg Központ vezetője szerint 30-35 ezer gyereket nem ér el a digitális oktatás

2020. április 26. - 19:31

Hajnal Gabriella szerint ez jó arány, az állami rendszerben tanuló általános és középiskolások öt százaléka nem sok.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője - Forrás: MTI

A novekedés.hu-nak adott interjút a Klebelsberg Központ vezetője többek között az idei érettségiről. "Ha mindenki betartja a védekezéshez szükséges előírásokat, akkor nem lesz fertőzésveszély a vizsgákon" – jelentette ki Hajnal Gabriella. Szerinte beszerezték a szükséges védőeszközöket, minden teremben lesz fertőtlenítő, szájmaszk és kesztyű. De például a maszk viselése nem lesz kötelező. "Ha a vizsgázó feláll és kimegy a teremből, akkor fel kell vennie a maszkot. Ha a helyén ül, akkor két méter távolságra lesz a többiektől, és leveheti."

A digitális oktatás hatékonyságáról szólva a Klebelsberg Központ vezetője elmondta, hogy az állami rendszerben tanuló 750 ezer általános és középiskolás közül 0,1 százalékot nem tudtak semmilyen formában elérni, Hajnal Gabriella szerint ők külföldön vannak (hogy ezt mire alapozza, nem tudni).

Ezen kívül 5 százalékot, mintegy 30-35 ezer gyereket nem tudnak oktatni eszközhiány vagy a családi háttér, esetleg a hiányzó infrastruktúra miatt. Ezeket a tanulókat papír alapon érik el, ilyen formában kapják a feladatokat, ezért Hajnal Gabriella szerint ők sem maradnak ki az oktatásból. Szerinte ez nagyon jó arány, öt százalék nem sok, "és az ő kezüket sem engedjük el, hanem minden lehető módon megkeressük ezeket a tanulókat, hogy oktatásban részesüljenek".

Elmondása szerint 200-300 fő között volt az első héten azon gyerekek száma, akikkel nem tudtak otthon maradni a szüleik, így igénybe vették az iskolai ügyeletet, míg jelenleg 6-700 gyerek van bent naponta az iskolákban országszerte a 750 ezer közül.

Közölte, hogy idén szinte biztos nem lesznek évzárók, de a szeptemberi évnyitók meg lesznek tartva a tervek szerint. A Nemzeti Alaptantervet szeptembertől az eredeti formájában vezetik be, mert ahhoz elmondása szerint "érdemi módosítási javaslat nem érkezett". (magyarnarancs.hu)