h i r d e t é s

A kórházi fertőzések miatt nem, csak a migránsok miatt szabad pánikolni ebben az országban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A kórházi fertőzések miatt nem, csak a migránsok miatt szabad pánikolni ebben az országban

2018. július 28. - 06:43

Kásler miniszteri rendelettel veszi fel a kórházi fertőzések elleni harcot.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Csütörtök este interjút adott az InfoRádió Aréna c. műsorának Kásler Miklós, emberi erőforrás-miniszter. Kásler többek közt arról beszélt, szeptemberben lép életbe az a miniszteri rendelet, melynek célja a kórházi fertőzések megfékezése.

Kásler többek közt arról beszélt, szeptemberben lép életbe az a miniszteri rendelet, melynek célja a kórházi fertőzések megfékezése.

„A mechanikus és a vegyi fertőtlenítést gyakorlatilag azonnal be lehet vezetni, és az eredményei másnap látszanak” – jelentette ki a tárcavezető, aki szerint ezzel felére csökkenthető a kórházi fertőzések száma.

Mindez szép és jó, a probléma csak az, honnan fogjuk tudni, igazat mond-e a miniszter, és tényleg hatásos lesz-e a miniszteri rendelet. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy az EMMI nem hajlandó kiadni a kórházi fertőzésekről szóló statisztikákat, így semmilyen viszonyítási alapunk nincs ahhoz, hogy megállapítsuk, vajon tényleg hathatós lépéseket tesz-e a szaktárca.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) még április végén nyert jogerősen pert, amelynek keretén belül az Ítélőtábla kimondta: nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzésekről szóló statisztikákat. A minisztérium azonban nem teljesítette az ítéletben foglaltakat, inkább a Kúriához fordult felülvizsgálati kérelemmel.

Az EMMI kérelmében azzal érvelt: az adatsorok nyilvánosságra hozása „nem releváns, helytelen, megtévesztő, félrevezető és pánikkeltő lenne.”

Bizonyára minden magyar állampolgár szörnyen értékeli, hogy a kormányzat ilyen gonddal vigyáz a nyugalmunkra, de az érvelés alól kilóg egy drabális lóláb.

Nemrég ért véget a focivébé, amelyet a közmédia hozott el otthonainkba, és a szüneteket szépen teletömte „migránsveszéllyel” riogató hírekkel. Szijjártó Péter bejelentette, kilépünk az ENSZ migrációs keretegyezményének elfogadási folyamatából, hiszen a magyar embereket meg kell védni a migránsoktól. Stop Soros, a Fideszétől eltérő véleményeket megsarcoló bevándorlási különadó, állandósított migrációs vészhelyzet, és „migránsok” a Fidesz-média minden zugában – a sort pedig napestig folytathatnánk, és egyik példa sem azt bizonyítaná, hogy nem akar pánikot kelteni a kormány.

A rendőrség hivatalos honlapján található számláló szerint az elmúlt 30 napban összesen 14 embert fogtak el illegális határátlépés közben, és a korábbi hónapok számai sem mutatnak ennél nagyobb mozgást. És az európai tapasztalatok is ebbe a trendbe illeszkednek. Három évvel a 2015-ös nyári válsághelyzet után tehát kimondható, semmilyen olyan helyzet nem áll fenn, amelyik indokolná a Fidesz folyamatos migránsozását.

Hacsak nem a pánikkeltés a kormánypárt célja.

De az igazság az, hogy a kormány épp ezt a pánikkeltő játékot játssza a menekültek kapcsán. És ugyanaz az átláthatatlanság érvényesül itt is, mint a kórházi fertőzések esetében. Eltitkolják a tényeket, a statisztikákat és a valódi történéseket, információs monopóliumot építenek ki, hogy általa tartsák fenn saját hatalmukat.

Az EMMI érvelése tehát álságos. Jó minőségű kormányzás elképzelhetetlen átláthatóság és elszámoltathatóság nélkül. Ha a kormány tényleg tenni szeretne a kórházi fertőzések ellen, akkor az első lépés az eddigi adatsorok nyilvánosságra hozatala lenne.

Szerző: Pap Szilárd István / merce.hu