h i r d e t é s

A kormány által szorongatott MTA elnöke fontolgatta a lemondását

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A kormány által szorongatott MTA elnöke fontolgatta a lemondását

2018. november 08. - 14:49

Lovász László arról is beszélt, hogyan előszobáztatta őt Palkovics miniszter. - írja a magyarnarancs.hu.

Forrás: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Terjedelmes interjút adott  Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a 168 órának, melyben beszélt a CEU elüldözésével járó veszteségről, az egyetemi polgárság fásultságáról, a kormány azon kifogásáról, hogy a kutatók politizálnak és természetesen arról is, hogy az MTA alig több mint 40  percet kapott a költségvetését érintő törvénymódosítás véleményezésére, A kormány és az MTA közötti tarthatatlan, ám jó ideje elhúzódó helyzet hatásáról a következőket mondta:

Nagyon ideges mindenki, ami sok káros hatással jár. Energiákat köt le, nem mernek új projektekbe belevágni, a külföldről hazatérést fontolgató diákok nem mernek jönni. Az egész helyzet nagyon hátrányos a tudományra nézve. 

Szóba került az is, hogy az MTA a magyar tudomány ünnepe kapcsán miért alkalmazott öncenzúrát.

Nem nagyon tudok ehhez bármit is hozzátenni. A magyar tudomány ünnepe számunkra nagyon fontos, a nagyközönségnek szóló eseménysorozat. A főtitkárhelyettes feladata, hogy a programot összeállítsa

- hárított Lovászi, majd így folytatta:

Nos, a már említett példák után biztosan kijelenthető, hogy ismét a fejünkhöz vágták volna, hogy direkt politizálunk. Ennek ellenére fel kellett volna vállalni az előadásokat.

De hangsúlyozom: hozzám csak akkor jutott el az ügy, amikor már nyilvánosságra került. Az a megoldás született, hogy megtartják a két előadást a Társadalomtudományi Kutatóközpontban.

Arra a kérdésre pedig , hogy felmerült-e benne a lemondás gondolata, így válaszolt:

Többször felmerült bennem a lemondás gondolata, de nem lenne korrekt gazda nélkül hagyni az Akadémiát. Ha az intézményhálózat önállósága, integritása sérül, akkor azt nem vállalom fel.

És arra is fény derült, hogy miért nem járt még az MTA elnöke Palkovics miniszter dolgozószobájában: 

Egyszer valóban kaptam meghívást. És tényleg nem jártam a szobájában, hiszen az előszobájában vártam rá egy órát. Ő nem volt ott, én pedig egy óra várakozás után eljöttem. Azóta Palkovics László nem hívott.

magyarnarancs.hu