h i r d e t é s

A közmédia migránsok elől menekülő magyarját többször is elítélték Svédországban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A közmédia migránsok elől menekülő magyarját többször is elítélték Svédországban

2018. március 12. - 15:48

 

Az Index informácói szerint, hétrendbeli rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért ítélték el Svédországban azt a nőt, „C”-t, aki a magyar közmédiában azt állította: azért jött vissza Svédországból, mert ott nagyon rossz a közbiztonság – írja a zoom.hu.

Forrás: 444.hu

A lap megszerezte azoknak a bűncselekményeknek a hivatalos, hatósági dokumentációit is, amelyek részletesen leírják, miért ítélték el a nőt. Ezekből emelték ki az alábbiakat:

  • egy svéd szomszédnőjével összeveszett, aztán elkezdett sms-eket írogatni másoknak, amelyben kurvának és pszichopatának állította be a szomszédját;
  • veszekedés közben kávét öntött a szomszédjára, a sértett ezt levideózta, de szemtanúk is vallottak az ügyben;
  • egyszer pszichológusnak,
  • máskor állatvédőnek adta ki magát;
  • egyszer pedig azt hazudta, hogy hivatalos személy.

A nőnek több svéd állampolgár felé kellett kártérítést fizetnie a bizonyította elkövetett bűncselekmények miatt.

Az Index birtokába került hatósági iratok szerint egyébként a nő az édesanyjával lakott, és több mint hétszázezer forintnyi koronát kellett fizetnie a sértetteknek, akik valamennyien svéd állampolgárok. - közölte a 444.hu.

zoom.hu


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..