h i r d e t é s

A köztévé szakértője szerint jövőre alapvetően megoldódik az Iszlám Állam sorsa

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A köztévé szakértője szerint jövőre alapvetően megoldódik az Iszlám Állam sorsa

2015. december 02. - 08:45
0 komment

A két döntő kérdés az Iszlám Állam legyőzése és az Asszad-rendszer jövője lesz, és ha az utóbbiban egyezségre jutnak a szíriai helyzetet befolyásoló hatalmak, nem lesz akadálya, hogy közösen vagy koordináltan lépjenek fel a terrorszervezet ellen - közölte Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő a köztévé műsorában.

"A NATO már többször vesztette el hitelét, de aztán mindig visszanyeri, mert rájövünk, hogy ez nem egy tökéletes szervezet, de nincs jobb; én azt gondolom, hogy hitelesség szempontjából most elsősorban az Európai Unió van veszélyben, nem a NATO, hiszen az unió viseli ennek az egész konfliktusnak a fő terheit"

- fogalmazott egy kérdésre válaszolva a szakértő.

Szerinte akár most is kerülhet az Iszlám Állam birtokába vegyi fegyver, de Irak amerikai megszállásakor, a két ország között nyitva lévő határon keresztül is juthattak ilyenek Szíriába.

 

MTI (Címlap: Forrás: hirado.hu)