h i r d e t é s

A Liberálisok nem fogadják el a kormányzati struktúrát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Liberálisok nem fogadják el a kormányzati struktúrát

2018. május 11. - 13:58

Bősz Anett első parlamenti felszólalása.

Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Ház!

Jó volna, ha a mai vitán a kormánystruktúra mellett, másról már nem volna kötelességünk beszélni. A Liberálisok hagyományai szerint, a kormánystruktúra kialakítása a mindenkori kormány hatásköre, amelyet ellenzékiként elfogadunk.

Azonban, a mai napon kötelességünk felszólalni, és szót emelni az ellen a szemlélet ellen, amelyben az Orbán-kormány két cikluson át szervezte munkáját, és irányította az országot.

A kormány struktúrája ugyan némiképp átalakul az elmúlt négy évhez képest, de a vezérelv ugyanaz marad: a miniszterelnök kezében összpontosul minden, a minisztériumok pusztán végrehajtók. A magyar kormányzati struktúra és működés túlontúl központosított, de ennél nagyobb baj, hogy nem hordozza magában a XXI. század kihívásaira adandó válaszok keresését.

A társadalmi folyamatokból és az itt előttünk heverő új kormányzati struktúrából is látható, hogy ez a kormány egy országméretű skanzen berendezésére vállalkozott. Miközben az európai társaink megértették az új világrendhez való alkalmazkodás kötelezettségét, ennek megfelelően alakítottak ki kormányzati struktúrákat és társadalomszervezési irányelveket. Magyarország visszalépett a társadalomfejlődésben és az államszervezet építésében.   

 A globalizációs folyamatok sikeresen működő, önigazgatásra képes régiókat kívánnak. Emiatt Európai Ügyekért és Regionalizációért felelős minisztériumra van szükség. A klímaváltozás és a természeti kihívások kezelése, önálló Környezetvédelmi Minisztériumot kíván. 2018-ban, egy kis nyitott gazdaság külgazdaságát külön kezelni a nemzetgazdasági folyamatoktól, végzetes hiba. A nemzetközi trendekhez való alkalmazkodás lételeme Magyarországnak. Már a kormánystruktúrából is kiolvasható, hogy a kabinet célja ezzel ellentétes.

Üdvözlendő, hogy létrehozták az Innovációs és Technológiai minisztériumot, ugyanakkor a IV. ipari forradalomba való belépés elengedhetetlen eleme a minőségi oktatási rendszer, amelyben jövő generációi nem pusztán a technológiát tudják használni, de a saját fejüket is. Ehhez önálló Oktatási Minisztériumra és a szabadság eszméjére is szükség van.

Az új világrend a globális partnerségről szól. A nélkülöző milliók, akik ebben az országban élnek, ma sem méltóságukban, sem jogaikban, sem esélyeikben nem egyenlők a társadalom szerencsésebb felének tagjaival. Az ő felemelkedésük nem pusztán erkölcsi kötelesség, de össztársadalmi érdek is. Végső gondolatom tehát, hogy egy ilyen társadalmi krízisben minisztériumot kell létrehozni az esélyegyenlőségnek.  

A fentiek hiánya miatt a Magyar Liberális Párt nem tartja elfogadhatónak a kormányzati struktúrát.