h i r d e t é s

A magyar minimálbér euróban még az emelés után is a legalacsonyabbak közé tartozna az EU-ban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A magyar minimálbér euróban még az emelés után is a legalacsonyabbak közé tartozna az EU-ban

2021. június 12. - 06:32

A járvány miatti bizonytalan gazdasági helyzetben EU szerte visszafogták a minimálbér-emeléseket, a medián nemzeti valutában idén 3 százalék volt a tavalyi 8,4 százalékhoz képest – idézi az Eurofound jelentését a G7.

Orbán Viktor miniszterelnök a napokban  többször is megemlítette, hogy  „egy van több lépésben” 200 ezer forintra emelnék a minimálbér jelenleg 167 400 forintos szintjét, ami átváltva 578 euró lenne. Ez az összeg éppen a tanulmányban szereplő 579 eurós cseh szinthez való felzárkózáshoz lenne elegendő, ha ott nem készülnének szintén emelésre.

A portál egy a jelentéssel egyidőben megjelenő blogposztot is idéz, amely szerint a legtöbb tagállam 1 és 5 százalék között emelte 2021-ben a jogilag kötelező legalacsonyabb bérek szintjét. Hat közép- és kelet-európai tagállam emelt 5 százalék felett (Lettország, Szlovénia, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Litvánia), négy tagállamban viszont befagyasztották ezeket a béreket (Belgium, Spanyolország, Görögország és Észtország).

A nem eurót használó országok esetében az emelés előtti hónap árfolyamával számoltak.

Az Eurofound adataiból jól látszik, hogy a magyar minimálbér euróban még alacsonyabb is lett 2021-re tavalyhoz képest, és csak a bolgár minimálbér volt alacsonyabb nála.

Ez az utóbbi hetek forinterősödését figyelembe véve is igaz, a cikk írásakor ugyanis 483 eurót ér a jelenlegi magyar minimálbér, ami még mindig alacsonyabb, mint a 2020-ra vonatkozó 487 eurós szint.

További részletek és az Eurofund grafikonja itt látható. (napi.hu)