h i r d e t é s

A magyar profi futball halott, feltámasztására nincs esély

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A magyar profi futball halott, feltámasztására nincs esély

2017. november 10. - 14:44

Lássuk be végre, hogy ez nem megy, Orbán Viktor nem tud gólt lőni. El kell zavarni minden futball körül lebzselő, abból fejedelmi módon élő szakembert, keressenek tisztes civil foglalkozást maguknak.

“Figyelj, haver! Kis focistám! Szerinted az új stadiontól megjavul a foci? Öhöm. Ha Mari néni szarul főz és adok neki Zepter edényhalmazt, attól finomabb lesz benne, ami szar?” (Hofi Géza)

A nemzeti futball válogatott óriási csatában, 10 emberrel, emberfeletti küzdelemben, csütörtök esete kikapott a Luxemburgi Nagyhercegség világverő csapatától. A valamivel több, mint mint 500 ezer lakosú kis ország amatőr focistái ellen a második félidőben még kapura sem rúgtak a fazonírozott hajú, belőtt sérójú, aranylábú magyar kedvencek. De a pályán voltak, közelről látták a labdát, még ha nem is igen találkoztak vele. A mérkőzés végén talán még dekázhattak is egy jót, ha már meccs közben csak elvétve találkoztak a bőrrel. Ma már ez is siker!

Az ellenfél válogatottja a világranglistán, 100-tól visszafelé az 8. helyen áll, vagyis a 93. helyen jegyzik őket. Számukra hobbi a sport, többségük tisztes polgári foglalkozás mellett rúgja a labdát, a maga örömére.

A mi dédelgetett sztárocskáinkat jól megfizetik, a semmiért. A nemzeti első osztályban nem ritka a havi 8 milliós fizetés sem, aki két egyenest tud a lasztiba rúgni, az már 4-5 milliót simán zsebbe vág. Van olyan edző, akit idén havi 20 millió forintért szerződtettek. A megbukott szövetségi kapitány bukszájába minden hónapban 54 millió forint körüli összeg került. Láttuk, hogyan „dolgozott” meg ezért az óriási gázsiért.

Andorra elleni történelminek is mondható verség után ismét csak álom maradt a világbajnokságon való részvétel. Ennek ellenére a magyar futballban semmi sem változott. A Fidesz-kormány öli a százmilliárdokat a stratégiai ágazatnak kikiáltott fociba, sorra épülnek a kacsalábon forgó stadionok. Többségük üres, csak lézengenek a nézők, akik nem vevők az antifutballra, még akkor sem, ha azt nemzetinek mondják. Az egyesületeket közpénzből tartják fenn. A TAO pénzből, és a szerencsejáték nyereségéből soha nem látott mértékben ömlik a pénz a nem létező magyar fociba. A játékosok zömének nem éri meg külföldre igazolni, hiszen az itthoni posványban jobban kereshet, mint a belga, a holland, vagy más nyugati országban. Ráadásul, ott még követelnek is tőlük, ha csak alibiznek, akkor páros lábbal rúgják őket  fenéken.

A csapatok jegybevétele elenyésző, talán még a félidőben biztosított ásványvíz árát sem fedezi. A TAO pénzből a legtöbb – mintegy 14 milliárd – Orbán Viktor egyik kedvenc csapatának, a Felcsútnak jutott. Az 1600 fős falucska példája mindannak, ami ma az orbáni hatalmat jellemzi. A Puskás Akadémia csapatában akadémista csak elvétve kap helyet, a játékosok többsége jól fizetett külföldi és hazai importált focista. A fáma szerint a felcsúti csapat csak azt nem tudja megvenni, akit nem akar. Pénz annyi, mint a pelyva!

Orbán hobbijának drágán megfizetjük az árát. 2011 óta – hivatalosan– úgy 600 milliárdot költöttek stadionokra, akadémiákra – nem tudományos kutatásra, nehogy már bárki félreértse –, s ki tudja, mennyi pénz ömlött más csatornákon keresztül az egyesületekhez.

Az örökös miniszterelnök – mint egykor Rákosi Mátyás – politikai céljainak szerette volna a focit alárendelni. Csak az 50-es években volt egy Aranycsapat, amely végigverte a világot, napjainkban csak 11 zselézett fej  megy a pályára.

Ebbe a focinak nevezett semmibe felesleges a közpénzt önteni. A magyar profi futball halott, feltámasztására nincs esély. Tiszta lappal, elölről kell mindent elkezdeni, amatőr alapon. Az állami pénzcsapokat azonnal el kell zárni, ezer jobb helye van a közpénznek. Láthattuk, hogy lelkes taxi sofőrökből, biztonsági örökből, benzinkutasokból, tanárokból álló amatőr csapatok is lelépik a magyar „profikat”.

Lássuk be végre, hogy ez nem megy, Orbán Viktor nem tud gólt lőni. A magyar foci a szemétdombra való, ne ámítsuk tovább magunkat. A régi dicsőségből nem lehet megélni, nemzetközi szintű eredményt elérni. El kell zavarni minden futball körül lebzselő, abból fejedelmi módon élő “szakembert”, keressenek tisztes civil foglalkozást maguknak. Lehet még egy ideig hazudni, ámítani a publikumot, a végeredmény ugyanaz lesz: a magyar futball gyógyíthatatlan beteg, csak idő kérdése mikor rúgja az utolsókat, mikor földelik el. Tartok tőle, nem sokan fognak könnyeket hullajtani az “elhunytért”. (gepnarancs.hu)