h i r d e t é s

A mai oktatás diákszemmel

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam

A mai oktatás diákszemmel

2016. május 09. - 10:02
1 komment

 

A CIVILHETES ezúton is elnézést kér tőletek, diákoktól, majdnem elfelejtettük, hogy mi is voltunk azok. Éppen ezért mindenkit szeretnénk bátorítani, hogy egészen nyugodtan írja meg véleményét a mai magyar közoktatásról! Tudja meg ország-világ, hogy telnek az iskolában a mindennapjaitok. A [email protected] hu emilre várjuk leveleiteket!

A kép illusztráció!

Fiatal olvasónktól kaptuk az alábbi levelet. Teljesen igaza van abban, hogy a magyar sajtó nagy része nem foglalkozik a diákok szempontjaival.

Nem is tudom hol kezdjem. Valószínűleg ma Magyarországon mindenki tisztában van a közoktatás problémáival, vagy legalább is azzal, hogy vannak. Hiszen az interneten tucatnyi cikket olvashatunk róluk nap mint nap, hallhatjuk a hírekben vagy a tanárainktól (esetleg diákjainktól).
Ezzel szemben, mióta ez az egész "lázadás" elkezdődött, mióta besokalltak az emberek egyetlen cikket nem olvastam a diákok szempontjából írottan.

Ez egy kicsit rosszul adja ki magát, hiszen elvileg a tanárokért ÉS a diákokért sztrájkolunk majdnem heti rendszerességgel. Éppen ezért gondoltuk úgy néhány osztálytársammal, hogy ezt nem hagyjuk szó nélkül.
Valótlan az egész helyzet. Hogy is tüntethetnénk valami ellen amiről nincs elegendő információnk? Hogyan tüntethetnénk valami ellen ha nem tudjuk mi az igazi probléma? Pontosan mi ellen is tüntetünk? Ezen Ti elgondolkoztatok már?

Elég a rizsából!

Hetek óta gyűjtjük a dolgokat amik ellen IS sztrájkolni kéne, nem csak azért, hogy kevesebb órát legyenek iskolában a diákok és a tanárok. De ha már így belelendültünk, kezdjük itt a beszámolót, az alapoknál.

Az eleve rosszul felépített alapoknál. Milyen dolog az, hogy 16-18 éves gyerekek heti 35 órát kell, hogy bent üljenek az iskolában?

Aztán otthon természetesen tanulni kell, minden órára készülni, nem is keveset hiszen a tananyag olyan sok. De ami a legfájóbb az az, hogy amíg elvileg az érettségire és az "életre" készítenek fel minket, addig olyan dolgokat kell a tanároknak belénk erőltetni, aminek soha nem fogjuk hasznát venni és az alapműveltségbe tág fogalmába se tartozik bele. Ergo nincs az érettségiben. Rosszul hangzik. De vegyünk egy példát.

Valaki aki idén májusban érettségizik és mérnökire vagy orvosira szeretne bekerülni, miközben a legjobbat próbálja meg kihozni magából, április végén még azon kell aggódnia, hogy menni fog-e a verselemzés a magyar érettségiben?! Vagy aki jövőre érettségizik és bölcsészetre menne annak miért kell még a 11. végén biológiából meg fizikából szenvednie a négyesért?! Ettől vajon ők műveltebbek és életrevalóbbak lesznek vagy csak arra jó, hogy az amúgy is zsúfolt napjaikat még idegtépőbbé tegye? Erre is szeretnénk választ kapni. Hihetetlen.

A diákok szempontját képviselve, csak azt tudjuk mondani, hogy olyan érzés mintha direkt szeretnének kiszúrni velünk. Persze iskola mellett még a házimunkából is vegyük ki a részünk, sportoljunk, legyen szociális életünk és aludjunk napi nyolc órát. Hát csodát tenni azért mi sem tudunk... Minden nap azt hallgatjuk, hogy az érettségi előtti kemény időszakot (ami éveket takar) ki kell bírnunk. Igen, lehet, hogy ki kéne bírnunk. De mi nem kibírni szeretnénk, hanem jól érezni magunkat. Most vagyunk fiatalok, és igen, terhelhetőek is vagyunk, de ez miért jelenti azt, hogy akkor mindent el kell venni tőlünk ami amúgy is múlandó???

Leszünk még mi is felnőttek, legálabb napi 8 órát fogunk dolgozni, de amíg még gyerekek vagyunk addig miért kell olyan elfoglaltnak lennünk mint egy felnőttnek (ha nem jobban)? Hangsúlyoznám, hogy értelmetlenül.

Arról még nem is beszélve, hogy az iskolában a számítógépek, projektorok csak néha-néha működőképesek, ami megint csak megnehezíti a középiskolás életet. Az ingyen tankönyveseknek versenyezniük kell, mert a könyvek elfogynak, a plafon az iskolában leszakad (ami egy éve nem lett megcsináltatva), és három osztálynak van együtt testnevelés órája mert egyszerűen nincs elég tornaterem.

Ez tökéletes példája a meggondolatlanságnak, "vágjunk bele abba, amihez nincs kapacitásunk, legfeljebb ők szívják meg, nem mi". De igazából nem csak a rendszerben van a probléma, hanem az emberek rosszindulatában, ami sokszor viszont visszavezethető az alapokra. Mindenki feszült, túlzottan konzervatív és az iskola nyomásának hatására ez erősen befolyásolja a tanárok és a diákok kapcsolatát. Igyekszünk a lehető legszebben kifejezni magunkat.

De most hadd magyarázzuk meg pontosan miből is van elege a diákoknak, a saját iskolánk példáival.

Első sorban azt kell tudni, hogy nálunk nem úgy működik a suli, hogy ha a mosdóba kell mennie valakinek akkor kimehet. Szó szerint. Óráról a tanárok nagy része nyilván nem enged ki minket, de ez már megszokott. Az újabb, idén kialakult "trend" azt diktálja, hogy órák alatt és a szünetekben is bezárják a mosdókat, azzal a magyarázattal, hogy így nem mennek dohányozni a vécébe a fiatalok.

Ezt mégis hogy gondolták? Ez lenne a megoldás?

Tudjuk, hogy tiltja a házirend, nyilván, de ezt valahogy máshogy kéne megoldani.

Ugyanis elég igazságtalan, hogy amikor késünk óráról mert csak három emelettel fentebb volt nyitva a mosdó, akkor is mi vagyunk leszúrva, jó esetben. Rossz esetben pedig nem engednek be az órára.

Tudjuk, hogy ez már parlamenti téma lenne, de miért volna olyan nehéz legalább egy szünetben kiengedni a 18 év feletti diákokat dohányozni? Mint nagyon sok másik európai országban, ahol kicsit liberálisabb és diákbarátabb a gondolkodás. Tőlük kéne példát vennünk! Hisz nem véletlen fejlettebbek és mondhatni, sikeresebbek mint mi. Ezzel nem az országunkat szeretnénk becsmérelni, csak tények elé állítjuk az embereket. Vagy legalább is megpróbáljuk... Persze azt is hallgatjuk, hogy a Diák Önkormányzattal tárgyaljunk erről. Mintha már nem lettek volna a DÖK képviselők annyiszor visszautasítva az ötleteikkel, pedig a diákok csak rajtuk keresztül tudnak kommunikálni a vezetőséggel. Bár hozzá kell tenni, hogy ez nem az első eset, hogy az iskolánkból hiányzik a diákok felé folytatott kommunikáció.

Biztos sokan emlékeztek arra a bizonyos tüntetésre, amikor egy szerdán nyolc órakor ki kellett vonulni egy órára az iskola elé. Az internet is tele volt már aznap cikkekkel, ahol az iskolánkat egy egészen kreatív, de találó szövegkörnyezetben emlegették; "az iskola, ahol tiltakozni sem lehet". Igen. Itt sem az volt a probléma, hogy be lettünk zárva, hanem az, hogy semmit sem mondtak nekünk. Az egész tüntetésről nem tudtunk. Ültünk az ebédlőben, tanárok sehol, ki nem mehettünk. Annyit mondtak nekünk, hogy az maga a sztrájk, hogy ők nem tartanak órát, csak este tudtuk meg, hogy igazából ki kellett volna vonulnunk az iskola elé. Egyszerűen csak fájó, hogy ennyire gyereknek néznek minket és azt se hagyják, hogy a saját jövőnkért harcoljunk. Mindegy, elengedtük, nem volt belőle botrány. Következőnek egy régebbi sztorit szeretnénk kiemelni.

Egy nyolcadikosoknak tartott nyílt napon történt, hogy egy fiatalabb apuka és fia a lehető legnagyobb békében várakozott a folyosón, éppen szünet volt, ismerkedtek az iskolával amikor a következő történt. Egy "jó indulatú" tanárnő hátulról odament és egy mozdulattal leverte az apuka fejéről a sapkát, azt gondolva, hogy egy diák. A szülő felháborodottsága teljesen érthető volt. Mit lehet erre mondani? Kellemetlen. Miért ne lehetne sapkát vagy kapucnit hordani? Érthetetlen. Mi lenne ha elfogadnánk egymást úgy, ahogy vagyunk és ne fognánk fel mindent bunkóságnak? Túl nagy kérés. Ha egy kamasz úgy fejezi ki magát, hogy felveszi a kapucniját, ezzel jelezve, hogy ma mindenki hagyja békén mert nincs jó napja, miért kéne bárkinek is ebbe beleszólni? Logikátlan.

A másik eset, ami szerintünk kicsapja a biztosítékot az konkrétan a múlt héten történt. X tanárnő éppen az egyik diákjával beszélgetett a folyosó egyik felén, amikor Y tanárnő a folyosó lehető legmesszebbi másik feléről odakiabált a fiúnak, azt parancsolva, hogy a sapkát azonnal vegye le a fejéről. Annyival nem tisztelte meg a tanulót és a tanárát, hogy odamegy. Erre a jelenségre egy szó illik; katasztrófa. Mi is emberek vagyunk, nem állatok, nem rabszolgák és nem robotok. Mi lenne ha nem csak nekünk kéne tisztelni a tanárokat, hanem egy minimálisan ők is tisztelnének minket? Hiszen minden fajta kapcsolat, a tanár-diák kapcsolat is kétoldalú. Ha ebből a kapcsolatból egyoldalú lesz, abból már valami egészen új dolog jön létre; diktatúra.

Természetesen tisztelnünk kell a tanárokat, hiszen ők már valamit letettek az asztalra de azért ne essünk át a ló túloldalára. Ne hagyjuk eddig fajulni a helyzetet. Azt is értjük, hogy nem muszáj ebbe az iskolába járni - ahogy ezt heti rendszerességgel az orrunkra kötik-, de emberek, nem muszáj ebben az iskolában tanítani sem. A másik példa erre pedig szintén a múlt héten történt. Az iskolában elvileg tilos telefont tölteni, de ha egy évben egyszer vészhelyzet van, nem jelenthet olyan nagy problémát ha egy tanuló felteszi tíz percre tölteni a telefonját. Szünet volt amikor a tanárnőnk bejött pakolni a terembe, észre se vette, hogy egyik osztálytársam töltötte az ajtó mellett a telefonját. A tanárnő egy kollégája bejött a terembe és egy szó nélkül elvitte a telefont magával. Az osztálytársam mikor észrevette, hogy eltűnt a telefonja kiborult.  Érthetően. Nyilván ilyenkor arra gondol az ember, hogy valaki ellopta. Ki gondolta volna, hogy egy tanár képes egy szó nélkül elvinni? Milyen dolog ez? Ekkor mondta az ajtónál ülő osztálytársunk, hogy ki vitte el. Teljesen ledöbbentünk, még a tanárnő is aki kezdte volna az óra tartását. Tanítás után pedig elmentünk az igazgatóságra a telefonért, ahol még mi lettünk leszúrva. Muszáj volt annyit hozzátennem, hogy reméljük legközelebb szól a tanárnő ha elvisz valamit. Mire azt a választ kaptam, hogy nem. Mert mi mivel járulunk hozzá az iskola áramszámlájának befizetéséhez? Na, ezen a ponton kiakadtam. Nem akartam balhét, úgyhogy ennyivel lezártuk, de valami azóta a fejemben van amit nagyon szerettem volna megmondani a tanárnőnek; igen, hozzájárulunk, mégpedig úgy, hogy a szüleink nem kevés adót fizetnek és abból tartják fenn az iskolát, és azt se hiszem, hogy a tanárnő maga valamilyen formában hozzájárul az iskola áramszámlájához. De mindegy is, megtörtént, elmúlt. 

Van, hogy ennek pedig pont a másik véglete érvényesül, ez az amikor a tanár (úgy látszik) túl emberséges és az sincsen értékelve, sőt... Ezért igazából valamilyen szinten érthető, hogy néhányan közülük nem találják az arany középutat. Erre is van egy tökéletes példánk. Az egyik tanárunk elmondta nekünk, hogy hogyan lett visszautasítva a vezetőség által. Köztudott, hogy a fakultációk nem minden évben indulnak el a diákok szükségletei szerint. A jövő évi faktválasztás pedig éppen most zajlik. Ami történt az felháborító. Az évfolyamon összesen három ember jelentkezett kémia fakultációra, ennek elindításához pedig minimum tíz jelentkezőre lenne szükség, ergo nem fog elindulni. A tanárnő nem szívesen nézte volna végig, hogy a gyerekek akik eddig orvosira vagy gyógyszerészetire készültek teljesen elveszettek lettek, jogosan, hiszen így az ehhez szükséges kémia érettségi számukra elérhetetlenné vált. Ezért döntött úgy, hogy felajánlja segítségét. Mégpedig azt, hogy a kötelező munkaidején kívül, fizetés nélkül megtartotta volna a faktot annak a három diáknak, csak, hogy le tudjanak érettségizni. Visszautasították. De persze megoldást a problémára azóta sem talált a vezetőség. Az iskolának kéne hálásnak lennie amiért a tanárnő képes saját erejéből, saját idejéből elvenni a tanulók kedvéért. Valószínűleg abban sokan egyet értük, hogy ez nagyon becsülendő és nemes gesztus volt.

Az ilyen embereket hívják úgy, hogy TANÁR. Nem a pénz a céljuk, hanem az oktatás.

Ez kéne, hogy a mai tanárideál legyen. Nos, ez minden amit el szerettünk volna mondani. Reméljük felnyitottunk vele néhány szemet, reméljük a legjobbakat és bízunk a változásban.


 

h i r d e t é s