h i r d e t é s

A miniszterelnökség fontosabb, mint az egészségügy, oktatás vagy a kultúra, nem igaz?

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

A miniszterelnökség fontosabb, mint az egészségügy, oktatás vagy a kultúra, nem igaz?

2015. szeptember 24. - 12:10
0 komment

Rogán és Lázár is miniszterként sürgölődik majd Orbán Viktor körül, miközben az egészségügynek éppen most már államtitkára sincs.

Még egy kicsit várni kell arra, hogy Rogán Antal csatlakozzon a miniszterek portrécsarnokához a kormány honlapján, annyira gyorsan döntött el Orbán Viktor egy közvetlenül alatta dúló hatalmi harcot egy újabb minisztérium létrehozásával. Addig őrizzék meg ezt a képet ezekről a férfiakról, már a hirtelen haragból kidobott Hende Csaba helyett Simicskó Istvánnal. És lehet tippelni, hogy Rogán Antal Lázár János mellé, fölé vagy alá kerül-e majd, vagy elférnek hárman is egy sorban, Semjénnel együtt - írja a 444 hírportál.

Az új minisztérium létrehozására a kormány hatékony és takarékos működése szempontjából nyilvánvalóan semmi szükség nem volt.

Az a világban politikai ízlés vagy hagyomány kérdése, hogy a Miniszterelnöki Hivatal vezetője államtitkári vagy miniszteri posztot kap egy kormányban. Magyarországon volt példa mindkettőre, még Orbán Viktor is kiszámíthatatlan ebben. Az első Orbán-kormányban Stumpf István miniszterként vezette a kancelláriát, a másodikban Varga Mihány csak államtitkárként. Az őt követő Lázár János maga is csak államtitkárként kezdett, a harmadik Orbán-kormányban kinőtte magát miniszterré.

Bár minden egzotikus megoldás nem ismerünk, szinte biztos, hogy a világon olyan viszont sehol sincs, hogy a kormányfő körüli miniszterből kettő is van. Pusztán azért, mert a kormányfő két erős embere nem bírja egymást.

Talán mégis akad egy mostanihoz hasonló értelmetlen feladatmegosztás, az viszont az Orbán példaképnek aligha tekinthető Gyurcsány Ferenc nevéhez köthető.

2007-ben Gyurcsány legbizalmibb embere, a Miniszterelnöki Hivatalt addig vezető Szilvássy György megkapta a titkosszolgálatokat. Az új kancelláriaminiszer a Gyurcsánnyal kevésbé szoros viszonyt ápoló Kiss Péter lett, vélhetően az MSZP nyomására. Gyurcsány viszont a semmiből létrehozott egy új miniszteri posztot, már a neve is beszédes: kormányzati koordinációért felelős tárca nélküli miniszter. Ezt Draskovics Tibor kapta meg, aki addig (emlékszik még valaki rá?) az Államreform Bizottságot vezette kormánybiztosként. Miniszterként Draskovics feladata nem kevesebb volt, mint a kormány üléseit előkészítő államtitkári értekezletet levezetése. Fél év után aztán Draskovics igazságügyi és rendészeti miniszter lett, a semmiből létrehozott korábbi miniszteri posztja pedig szépen megszűnt.


Fotó: 444.hu

A nagyon kidolgozott feladatmegosztás

Hogy mi tartozik majd Lázárhoz, pontosabban mi marad nála, és mi kerül Rogánhoz, az a következő napokban derül ki, ahogyan az is, hogy a közigazgatás hogyan ugorja meg ezt a kettős irányítást. Egyelőre ez a hivatalos munkamegosztás:

„(1) Magyarország minisztériumai

a) a Miniszterelnökség, mint elsősorban az állam tevékenységének kormányzati, valamint a Kormány társadalompolitikai tevékenységének összehangolását ellátó minisztérium, (ez ugye Lázáré)

b) a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mint elsősorban általános politikai koordinációt ellát ó minisztérium, (ez pedig Rogáné)

c) a szakpolitikai feladatokat ellátó minisztériumok. ”

A c. pont a minden más. Azért is meglepő a Rogán-minisztérium létrehozása, mert Orbán 2010-ben jelentősen csökkentette a minisztériumok számát (és növelte az államtitkárságokat). Ennek érdekében olyan területek maradtak önálló, a szakmai mellett politikai súlyt is adó minisztérium nélkül, mint:

  • egészségügy. Az első Orbán-kormány idején Gógl Árpád, majd Mikola István vezette. Most államtitkár sincs, miután Zombor Gábor augusztus 31. hatállyal lemondott, és a helyére még nem sikerült megfelelő embert találni. Lehet, akkora már a káderhiány, hogy minisztert amúgy is nehéz lenne találni.
  • oktatás. Az első Orbán-kormány idején még külön minisztériuma volt, Pokorni Zoltán, majd Pálinkás József irányította. 2010-ben lefokozták államtitkárságra, és besorolták az Emberminisztériumba. Lett külön közoktatási államtitkárság (előbb Hoffmann Rózsával, most Czunyiné Bertalan Judittal) és felsőoktatási is, Palkovics László vezetésével.
  • kultúra. Hámori József, majd Rockenbauer Zoltán volt a terület vezetője az első Orbán-kormányban miniszterként. 2010 óta négy államtitkár is volt a poszton, Szőcs Géza, L Simon László, Halász János, most pedig Hoppál Péter a kulturális államtitkár.
  • szociális. 1998 és 2002 között Harrach Péter volt a szociális és családügyi miniszter. Ez is beleolvadt az Emmibe, a szociális ügyek államtitkára (ki tudja kapásból?) Czibere Károly. Család- és ifjúságügyi felelős Novák Katalin.
  • környezetvédelem. Ez kisgazda tárca volt az első Orbán-kormány alatt, Pepó Pállal például sikerült is minden idők legrosszabb környezetvédelmi miniszterét adni az országnak. Most az agrártárcánál egy olyan államtitkárság található, ami mindent elárul a súlyáról: Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért Felelős Államtitkárság
  • sport és ifjúságpolitika. Deutsch Tamás egykori játszótere, Orbán még azt is megvárta, hogy letegye az államvizsgáját, és csak azután nevezte ki a kormányalakítást követő évben. Miközben ha valamit, a sportot aztán tényleg szívén viseli Orbán, ez is csak egy államtitkárság az Emmiben. Eddig Simicskó István vezette, miután ő honvédelmi miniszter lett, Szabó Tünde egykori úszó vezeti az államtitkárságot.
  • Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium is volt az első Orbán-kormányban, Katona Kálmán, Nógrádi László, Fónagy János vezették.
  • tikosszolgálatok. Kövér László, majd Demeter Ervin felügyelte tárca nélküli miniszterként. A területet teljes szanaszét dobálták mostanra.

Orbán nem adott soha külön minisztériumot a munkaügyeknek, de mindegyik más elődje igen. Ahogy egyébként a visegrádi országok kormányaiban is van munkaügyi és szociális miniszter, igaz, környzetevédelmi, egészségügyi és oktatási, valamint kulturális miniszter is. Mármint önállóan.

Számos egyéb megoldás is volt korábban, a szocialisták például szívesen választották szét az önkormányzati és a rendészeti feladatokat külön minisztériumokba, most ezek Pintér Sándor kezében vannak. Teljesen felesleges posztokat is hoztak már létre különböző kormányok, így  például Kiss Péter a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter volt Bajnai Gordon kormányában, vagy Molnár Károly a második Gyurcsány-kormányban volt kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter kevesebb, mint egy évig. Orbán az első kormányában a PHARE-program koordinációjáért felelős tárcanélküli miniszternek nevezte ki Boros Imrét, aki végig is tolta a ciklust ebben a pozícióban.

A kevesebb miniszteri posztot ígérő Orbánnak 2010 után egy meglepő kinevezése volt. Magyarországnak 2011. december közepe és 2013 március 6-a között volt “egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős” tárca nélküli minisztere, előbbi Fellegi Tamás, majd Varga Mihály személyében. De ez okafogyottá vált azóta. 

A Bajnai-kormány 15 minisztere helyett most Rogánnal együtt 11 miniszter lesz. Államtitkárból 20 volt Bajnai távozásakor, most viszont 57 van. Helyettes államtitkárból 49 volt akkor, most száz van.

 

444.hu (Címlap: Fotó: 444.hu)