A mítosz összeomlani látszik - alternatív évértékelő
A százszor elnyomott, megannyiszor megtaposott magyar társadalomról kezdtem azt gondolni, hogy nem fog megmozdulni, és elfogadja az Orbán-kormány által lefektetett társadalomszervezési ajánlatot, amely különös egyvelege a XX. században hazánkon átcsatangoló két diktatúrának – az egyik a fehérterrorral végződött, a másik a vörösterrorral kezdődött, jó volna mindkettőtől egyenlő távolságot hirdetni most már.
A Horthy-kultusz, a korszak szerecsenmosdatása, a XX. századi világháború rémtetteiért való felelősségvállalásra való képtelenség, az elmúlt hetekben elevenedett meg igazán, a gettófelszabadulás és a főváros náci uralom alól való felszabadulásának 75. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezések megmutatták, mennyire rossz úton jár egy kormány, amely történelmet hamisít. Történelmet hamisítanak a saját ügyükben is. Az évértékelőn elhangzott „diplomás kommunista” kifejezés mint a liberális szinonimája, azt mutatja, hogy az emlékezet nem pusztán 70-80 évre visszamenőleg kopik meg tudatosan, de harminc év távlatából már a miniszterelnök, aki egykoron a liberális internacionálé egyik vezetője volt, és akinek párttársai közt szép számmal akadtak egykori KISZ-titkárok, besúgók vagy éppen párttitkárok gyerekei, nem volt képes ennél jobb kommunikációs panelt kicsikarni a frissen visszahozott Habony Árpádból.
Így jár az, aki egy bizonyos szint fölött, egy bizonyos szint alá süllyed, és szociokulturális értelemben, a legaljára megy le, hogy leginkább azoknak tudjon üzenni, akiket a NER az út szélén hagyott, hatalmas feszültséget generálva bennük, ami csak arra vár, hogy indulatait megtestesítsék. Gyöngyöspata kapcsán megtalálták az új migránst (cigány), az évértékelő kapcsán megtalálták az új Soros-bérencet (diplomás kommunista), legyártották az új bocsánatkérésre felszólító üzeneteik „erkölcsi alapját” (fehér keresztény férfiak), és kezdik befejezni „művüket”, a NER most a kultúra és a tudomány ellen fordul – minden más készen van hát egy autoriter rendszer működtetéséhez. A szabadsághiány minden nap körülveszi a magyarokat, csakúgy, mint a társadalmi hidegháború. Az üzenet világos: „egyik ember sem jobb a másiknál, miért is választanátok ezeket a másik oldalról?”
Csakhogy ez nem így van. A világban igenis létezik jó és rossz. Nem megítélés, hanem morál kérdése. Morál kérdése, ami számukra a keresztényi értékek üres frázisokká silányított, híradóban elmondható és megjegyezhető félmondataivá váltak. A hazugság már szinte természeti jelenségként vonul végig a munkájukon, szakmai érvek híján marad a hazaárulózás, valódi értékek híján marad az álszentség, október 13-i ellenzéki sikerek és első megtett önkormányzati lépések után, marad az uszítás, mert sokhelyütt annyira nyilvánvalóan jobbak az ellenzéki olajfa-koalíció tagjai, mint azok, akiket ők legyőztek, hogy ez számára is szembeötlő, akik nem érdeklődnek különösebben a közélet iránt.
Forrás: boszanett.blog.hu
Elkezdték a vizsgálódást azokon a helyeken, ahol már a Polt-féle ügyészség sem tehette meg, hogy visszatartja a zsarolás vagy korrupció bűntettével gyanúsított Fidesz-pozícionáriusok ügyeit (Simonka, Boldog), bizonyos munkatársakra nyomkövető került, mások rövid időre már előzetesbe is kerültek – sok olyan ügy zajlott, ami már a pártközpontnak is kínos, és bár erre a politikai közösségre igaz, hogy összezár minden esetben, a menthetetlenek kezét elengedi. A korábbinál nagyobb létszámban vannak.
Marad hát a szélsőjobbra tolódás, az uszítás, a kiüresedett kormányzati üzenetek, a „Családok Évében” valaha volt legkevesebb megszületett magyar gyermek, a régiós összehasonlításban is középszerű gazdasági mutatók, az egészségben eltöltött évek számának rémítően alacsony mivolta, a kórházi fertőzésekben életüket vesztők tömege, a megelőzhető vagy gyógyítható betegségbe belehalók arányának statisztikai Európa-bajnok létszáma…
Nem pusztán lélekszámát, de egészségét, hitét és motivációját tekintve is „fogyik a magyar”.
Hát persze, hogy nincs más hátra, mint buszokkal és fekete nylonnal védeni a Várkertbazárt, amíg beszél a vezér. Persze, hogy nincs más hátra, mint a kormányfő lilafoltos tenyeréről is handabandázó Havasi Bertalan. Persze, hogy kizárólag az marad, hogy azok számára ránt elő üzeneteket az adófizetők pénzéből elsíbolt Louis Vuitton táskás, néhai vitrin-szakértőből lett kokainista kormánytanácsadó, akik mindennapos sínylődésükben mindenkire haragszanak. A romákra, a diplomásokra, a fővárosiakra, azokra, akik autóval járnak, akiknek egy kicsit több van, mint nekik, azokra, akikkel kezet fogott a múlt héten a polgármester, azokra, akik közmunkásként tudják úgy összehúzni magukat, hogy még sosem „kellett”, rájuk szóljon a hivatal, hogy „ha ez tovább megy, akkor holnap már nem kell jönni dolgozni” – a sor hosszasan folytatható.
Az ellenzéki felelősség valóban történelmi. Egy hitevesztett, összeveszejtett, megalázott és megszomorított társadalmat kell majd fölemelni. Ehhez viszont szükséges az, hogy felismerjük: a kormányzóképesség megmutatása a kötelességünk, a parlamentben és azon kívül is.
Számomra a tavasz új feladatokat, kihívásokat és lehetőségeket is hoz. A Liberálisok és a Demokratikus Koalíció parlamenti munkára kiterjedő pártközi megállapodása azt hozta, hogy a két párt közti frakcióvezető-helyettesként folytathatom tovább a munkámat az országgyűlésben. A következő időszakban már nem a 3-7-15 perces időablakokért versengek a többi független képviselővel, vagy az idővel: elfogadtuk és mostantól jobban segítjük egymást egy politikai közösséggel, a mindennapi feladatokban is. A magas színvonalú szakmai munka számomra alapvetés. Ugyan a Ház rövid időre (mindenfajta tájékoztatás nélkül) eltávolított engem a Költségvetési Bizottságból, a férőhelyek és a lehetőségek a lehető legjobb megoldást hozták: a mai naptól újra ebben a bizottságban dolgozhatok, amely nem pusztán ellenzéki vezetésű, de az ellenzéki képviselők szoros és hatékony együttműködését is elhozta – nem kevés borsot törve ezzel a bizottságban ugyanúgy meglevő kétharmad orra alá.
Azon leszünk, hogy fenntartsuk ezt a kontrasztot, és megmutassuk: a sorosozás, migránsozás, hazaárulózás olyan szakmai érvekkel áll szemben, amelyek így nem megingathatók. A felelősségünk abban áll, hogy ne pusztán szakmailag, de politikailag és emberileg is megingathatatlanok maradjunk. Valami elkezdődött – mindegy is, hogy mikor. Az ellenzék sok mindent megértett, és sok mindent másként csinál már, mint korábban. Ez vitt el bennünket 2019. október 13-ig, és addig, hogy több mint hárommillió ember él most ellenzéki vezetésű városban. Segítenünk kell a barátainkat, kollégáinkat abban, hogy megmutassák: ők valóban egy másik minőséget képviselnek, mint a kormánypárti dicsőséges nagyurak… vágjunk bele!
