h i r d e t é s

A politikusok a brókereknél is jobban keresnek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A politikusok a brókereknél is jobban keresnek

2016. június 03. - 09:01
0 komment

Magyar fizetési rangsor: második helyen a politikusok - írja a VS.hu.

buksza.reblog.hu

A törvényhozókat csak a légiforgalmi irányítók előzik meg, a harmadik helyen pedig a brókerek állnak a fizetési listán.

Most jött ki a Buksza által évről évre követett statisztika, amely - a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal gyűjtése alapján - megmutatja, hogy a különböző foglalkozásokban mennyi volt az átlagkereset az adott évben. A közfoglalkoztatottak adatai nélkül számolt 2015-ös végeredmény szerint a légiforgalmi irányítók kerestek tavaly a legjobban, bruttó átlagkeresetük megközelítette az 1,8 millió forintot, ami nettóban - a kedvezmények (pl. családi) nélkül - 1,164 millió forint. 

A második helyet a politikusok szerezték meg, a hivatalos megnevezés szerint a törvényhozók, miniszterek, államtitkárok: a bruttó havi átlagkeresetük 1,24 millió forintot tett ki, ez nettóban egyébként - szintén a kedvezmények nélkül - 811 ezer forint per hó. A teljes rangosrban csak a légiforgalmi irányítók és a törvényhozók értek el 1 millió forint feletti fizetést, a többi állás alatta marad.

A harmadik helyre kerültek a brókerek (hivatalos besorolás szerint: tőzsde- és pénzügyi ügynökök, brókerek), akik 962 ezer forint bruttót kaptak tavaly minden hónapban, ez pedig 630 ezer forintot jelentett nekik tisztán. Az informatikai cégek vezetői 866 ezer forintos bruttóval szerezték meg a negyedik helyet, az ötödikek pedig a vállalatok vezető stratégái lettek, 818 ezres bruttóval. Az országos átlag pedig ezektől jóval elmarad, havonta 259 ezer forintot tett ki.

vs.hu