h i r d e t é s

A Rendkívüli Országos Diákfórum követelései

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Rendkívüli Országos Diákfórum követelései

2016. május 16. - 08:11
0 komment

Több, mint 120 diák vett részt szombaton a Független Diákparlament szervezésében a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban tartott Rendkívüli Országos Diákfórumon, hogy megtárgyalják az oktatási rendszer problémáit, valamint közös követeléseket fogalmazzanak meg ezekkel kapcsolatban.

Mi, a fórumon résztvevő diákok úgy döntöttünk, hogy amennyiben a követeléseink nem teljesülnek addig, mi is csatlakozunk a pedagógusok által június 11-re meghirdetett tüntetéshez. Ha ezután sem hajlandóak nyilvános egyeztetéseket kezdeni, akkor a kormány mindaddig számítson a diákok különböző formát öltő tiltakozásaira, amíg nem hoz érdemi változtatásokat, az érintetteket egyenrangú partnerként kezelő párbeszédet követően.

Fő követeléseink:

Követeljük, hogy a diákok számára az adott iskolatípusba (pl. középiskola) való bekerüléskor a kikerülés (pl. érettségi) feltételei világosak és rögzítettek legyenek. Minden olyan változást, amely ezt az elvet nem követi, töröljék el!

(Például a 2017-es érettségire készülők 1,5 évvel a vizsgájuk előtt értesültek az új érettségi követelményekről, valamint a szakképzésben tanulóknak ekkor tették kötelezővé az emelt szintű szaktárgyi vizsgát.)

Elvárjuk, hogy a változtatások bevezetését minden esetben előzze meg nyilvános párbeszéd, amelybe a konstruktív kritikájukkal segíteni kívánó érintettek, így a diákság képviselőit is vonják be.

Az oktatás évtizedekre előre meghatározza az ország jövőjét, így hosszútávú koncepciókra, teljes szakmai konszenzusra, valamint az érintettek egyenrangú partnerként való bevonására van szükség ahhoz, hogy az oktatási rendszer hosszú távon is működőképes, értékteremtő legyen.

Követeljük, hogy az oktatásban lexikális tudás helyett a hangsúly a gyakorlati ismereteken, a képességfejlesztésen (pl. nyelvtudás, kommunikációs- illetve másokkal való együttműködési készség) legyen, hiszen a munkaerőpiacon is ezekre lesz szükségünk. 

A tanult tényanyag 95%-át az érettségit követően elfelejtjük. Mára a világ egyre gyorsabban változik, és az információk hatalmas mennyiségben elérhetőek, nekünk azoknak a felhasználását, alkalmazását kellene az iskolában megtanulnunk.

Vegyék figyelembe az életkori sajátosságainkat: egy elsős diáknak ne legyen naponta 6-7 órája, az idősebb diákoknak pedig ne kelljen több, mint heti 40 órát az iskolában, vagy otthon tanulással tölteni, ugyanis ez meghaladja egy felnőtt heti munkaidejét.

Olyan résztvevő is akadt, akinek heti 47 órája van. Amennyiben biztosítják pl. a mindennapos testnevelés infrastrukturális feltételeit, akkor se a kötelező órarendi keretbe sűrítsék bele, hanem délután, opcionális jelleggel tartsák meg (pl. mindennapos testnevelés helyett délutáni tömegsport).

Biztosítsák tehát minden egyes diák számára egyaránt a lehetőséget arra, hogy a XXI. századi élet kihívásaira felkészüljön, a kritikus gondolkodás és kérdésfeltevés szokásává váljon, beleszólhasson az őt érintő kérdésekbe (pl. a Diákönkormányzat kapja vissza az egyetértési jogát a hatáskörébe tartozó témákban!), kibontakoztassa tehetségét és kíváncsiságának megfelelően egyes témákban mélyebben bővíthesse ismereteit.

Az érettségi, a szakképzés, a diákönkormányzatok, az iskolai demokrácia, a szegregáció, valamint a túlterheltség-tanterv témájában megalakult munkacsoportok a napokban online egyeztetések során véglegesítik az egyes témákon belüli részletesebb változtatási igényeinket.