A tanulatlan, megnyomorított gyerekekből tanulatlan, könnyen irányítható felnőtt válik – állítja Gyarmathy Éva pszichológus.

Eltörölték a magántanulói státuszt, szűkítik az alternatív iskolák lehetőségeit – ezek mind érintik a sajátos nevelési igényű, tanulási zavarokkal küzdő gyerekeket is. Mi lesz velük? 

A sajátos nevelési igényű, vagyis SNI-s gyerekek száma évről évre növekszik, már több mint 90 ezren vannak. Közülük nagyon sokan alternatív, alapítványi iskolákban tanulnak vagy magántanulóként teljesítik tankötelezettségüket. A magánintézmények mintegy 25 százalékkal több SNI-s diákkal foglalkoznak, mint az állami vagy az egyházi iskolák. Ha nem is mindegyikük, de jelentős részük hirtelen átkerülne az állami közoktatásba, az rövid időn belül katasztrófához vezetne. És akkor még nem is beszéltünk a többi különleges gyerekről, mint például a magatartási vagy tanulási nehézséggel küzdők vagy a kiemelkedően tehetségesek, akik szintén nem boldogulnak az állami keretek között.

Nehéz elképzelni ennyi eltérő igényű gyereket egy osztályban. De a kormány szerint a diákok érdeke, hogy minél többen iskolában, közösségben tanuljanak. 

Nem nehéz, hanem lehetetlen elképzelni. Az állam már most sem tud vagy akar értelmes, hatékony oktatást biztosítani a gyerekeknek. Holott a különleges igényű diákoknak még több odafigyelésre van szükségük, és legalább egy pedagógiai asszisztens kellene osztályonként melléjük. De nemhogy pedagógiai asszisztens, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus sincs elég. Nemrég volt nálam egy kislány, borzasztóan beszédzavaros, végre találtak neki egy állami óvodát, ami SNI-seket is felvesz. Aztán kiderült, pont logopédusuk nincs. Foglalkozok egy kisfiúval, akinek az iskolájából elment a fejlesztőpedagógus, az igazgató pedig a történelemtanárt kérte meg, hogy „játsszon” a gyerekekkel a fejlesztőóra alatt. Hát itt tartunk szakmailag. Ami a kormány szakmainak mondott indokát illeti: egy 30 fős osztály nem egy közösség. Minden magas létszámú osztályban beindul a „klikkesedés”, mert ezek a kis csoportok jelentik a valódi közösséget. Nem véletlen, hogy a 10-15 fős magántanulói csoportok kezdtek egyre népszerűbbé válni. 

Egyéni munkarendet ezután is igényelhet az, akinek valóban szüksége van rá. 

Ezt az elnevezést nem vagyok hajlandó elfogadni. Ilyen nincs. Még akkor sem, ha valakik bizonyos pozíciókban, mindenféle szakmai tudás nélkül kitalálták. „Egyéni munkarend” a munka világában van, de nem az iskolában. Vagy talán a tanulás már a gyerekmunkával lesz egyenlő? Egyéni tanrend létezik, ami teljesen más, de így sokan biztos összekeverik majd a kettőt. Egyébként sincs semmi értelme ennek az átnevezésnek, ha lényegében ugyanazt fogja jelenteni, mint a magántanulóság, csak szigorúbb feltételekkel. Nincs átgondolva ez az egész. Ráadásul most majd hat évesen be akarnak küldeni minden gyereket az iskolába. 

A rugalmas iskolakezdés megszüntetésére gondol. Miért baj, ha a lehető legtöbben már hatévesen elkezdik az iskolát? 

Azért, mert egyre inkább kicsúszik az idegrendszer érése. Egyre több az olyan kisgyermek, akinek az idegrendszere még hétéves korban sem áll készen arra, hogy írni, olvasni, számolni tanuljon. Ennek a különböző környezeti hatások az okai, az egyre bővülő információs közeg megváltoztatta az idegrendszer fejlődését, a sok vegyi anyag, fény- és zajszennyezés, ami az agyat éri, lassította a fejlődést. Ez persze független az intelligenciától, nagyon sok okos gyerek van, aki csak később tud megtanulni olvasni. Rosszabb esetben zavarai lesznek. A diszlexiát, diszkalkuliát az iskola gyártja azzal, hogy összekavarja a gyerekeket egy olyan érési folyamatban, amikor az idegrendszer éppen a rendszerezést tanulná. Még éretlen idegrendszerrel nem a megfelelő módon dolgozzák fel a tanultakat, amiből zavar lesz egy életen át. Azt is megfigyeltük, hogy az óvodákban egyre több a beszédfejlődési problémával küzdő gyermek. Egy nemrég lezajlott vizsgálat megállapította, hogy az óvodások mintegy 30 százalékánál nem alakul ki a tiszta beszédhang. 1975-ben ez még csak 10 százalék volt. Például ezeket a gyerekeket szoktam magántanulónak javasolni. 

Vajon bántotta a kormány szemét, hogy a magántanulói csoportok egyre népszerűbbek lettek? 

A terjedésüket a közoktatás egyfajta kritikájaként is lehet értelmezni, hiszen ha tehetik, a szülők menekítik onnan gyermekeiket. Egyre több a „problémás” gyerek, miközben pedagógusból egyre kevesebb van, ráadásul őket sem készítették fel a különleges gyerekek tanítására, fejlesztésére. A magántanulói csoportok sokkal eredményesebbek: nem egyszer hallottam, hogy egy egész napi tananyagot, a házi feladattal együtt két-három óra alatt letudták. Utána egyéni vagy közösségi foglalkozásokkal tölthették az időt. 

Hogyan lehetséges ez? 

Hihetetlennek tűnik, pedig csak azt kell látni, hogy az állami iskolákban sok az „üresjárat”. Rengeteg időt töltenek el feleslegesen, inaktívan a gyerekek. Persze nem azt mondom, hogy minden egyes tanulócsoport tökéletes, de az ott tanuló diákoknak sokkal jobbak a lehetőségeik. 

Akár az alternatív iskolákban. De mi lesz, ha a központi kerettantervtől legfeljebb csak 30 százalékban térhetnek majd el? 

Ez nyilván nem megoldható, de nem is ez a lényeg. Úgy vélem, a hatalom célja az volt, ha már betiltani nem tudja, térdre kényszerítse az alapítványi és magániskolákat. Függőségi viszony kiépítése a cél, hogy mindenki járuljon a király elé és könyörögjön. Aztán majd jön a susmusolás, meg a különalku, amivel túl lehet élni, de a gerincet megtörik. Láthattuk, mi történt a Waldorf iskolák esetében: megállapodtak a kormánnyal, hogy őket nem hozza nehéz helyzetbe az új jogszabály. Hogy a többiekkel mi lesz? Ki tudja. Ez az a különutas politika, amit szerintem nem lett volna szabad elkezdeni. 

Van bármilyen szakmai indok, amit fel lehet hozni a kormány intézkedései mellett?

Nincs. Persze több mindent hallani arról, mi lehet a céljuk. Például az, hogy a tanulatlan, megnyomorított gyerekekből tanulatlan, könnyen irányítható felnőtt válik. Ez azért nagyon veszélyes játék, mert a sötét tömegek pórázát később bárki megfoghatja. Aztán ott van az is, hogy minél többen menjenek a szakképzésbe – mintha egy jó szakmunkásnak nem kellene jól megtanulnia gondolkodni. Van még egy csomó verzió, de engem kevéssé érdekel, miért csinálják. Engem az érdekel, hogy mindezt nem lenne szabad megtenni. Ami most történik az oktatásban, a tudományban, a kultúrában, az egészségügyben, azt nemzetpusztításnak tartom.

Névjegy

• GYARMATHY ÉVA - Klinikai szakpszichológus, a Magyar Diszlexia Központ alapítója, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa.
• Több hazai és külföldi egyetemen is tanít. Kutatási munkájának fő iránya a különleges helyzetű tehetségek képességeinek és személyiségbeli jellemzőinek vizsgálata és ezek alapján történő megfelelő ellátásuk kidolgozása.
• 2015-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki a magyar oktatás és köznevelés kategóriában.