A Szazadvég igazgatója nem tudja, kik voltak azok, akik államtitkokhoz fértek hozzá
A Századvég igazgatója nem tudja, hogy a cégénél ki volt az a 21 emberke, aki illetéktelenül fért hozzá államtitkokhoz, hogy azok birtokában sokmilliárdért írhassanak stratégiai tanulmányokat a kormánynak.
Miért vegzálják ilyesmivel ezt a szegény embört? Honnan tudhatná? Nyilván a portást kellene megkérdezni.
Csak halkan és szerényen szeretném megjegyezni, hogy amikor 1999-ben bemutattam az úgynevezett "megfigyelési ügy" úgynevezett dokumentumait, amelyekkel Orbán az első nagy rablások egyikéről terelte el a figyelmet - székház eladása + közpénzből a kőbányák megvásárlása apukának - akkor azt találták ki, hogy az általam közzétett dokumentumok államtitkot tartalmaznak. ezért azonnal őrizetbe is vettek és mindenhonnan kirúgtak. Az irodámba sem mehettem vissza. Ezek meg évek óta jogosulatlanul kurkásznak az államtitkokban és teljes kuss van. Orbán és Kövér akkor minden médifórumon azt ordították, hogy az államtitoksértés a legrusnyább bűncselekmény és "a törvény legkeményebb szigorával kell rám lesújtani". Tekintsünk el attól, hogy a teljes igazságszolgáltatással a kezükben egy éves herce-hurca után sem tudtak semmit rám bizonyítani. Mert nem volt mit! A mélyen érző barátságunk oka ez.
De vissza a mára... Ha az államtitoksértés még mindíg olyan súlyos bűncselekmény, mint ahogyan az Orbán-Kövér duó akkoriban zengte, akkor mostmi a túró folyik?
Juszt László (Címlap: Forrás: Juszt László / Facebook)