Kósa Lajos, alias Lali király a Fidesz diadalittas győzelmi jelentésekkel fűszerezett kongresszusán a világ egyik legsikeresebb népének és nemzetének nevezte a magyart. A sok száz milliárd elveréséért felelős miniszter a magabiztosságtól eltelve,  nagyot mondott. Valószínűleg úgy értette, hogy a Fidesz elmúlt közel nyolc éves uralkodása alatt értük el a csodát, az érintettek pedig a Fidesz hűbéresei, vazallusai. Számukra tényleg itt van már a Kánaán. Úgy élnek a közpénzből lecsípett milliárdokból, mint Marci Hevesen. Ki tudja, mit is jelenthetett Debrecen főterén, a  stadionépítés promóciós falára festett Mr. 20 %… Véletlenül került ki az Aranybika elé a felirat?

A szórványmagyarság buzgó kutatója, a Rolling Stones rajongója valószínűleg magára és hasonszőrű cimboráira gondolt, amikor a nagyívű beszédével megörvendeztette mámoros párttársait. Úgy gondolom, senkit sem érdekelt, ki és mit mond, hisz’ az egész olyan lehetett, mint egykor az MSZMP termelési jelentései. Uncsi és hazug, a valósághoz semmi köze sem volt. Valószínűleg nem véletlen, hogy több mint 200 küldött aláírt, megmutatta magát, jattolt akikkel kellett, majd meglógtak.

Az egykori debreceni polgármester, aki híres arról, hogy képes akár minden ötödik mondatát értelmesen felolvasni, aki szereti, ha a sajtó képviselői a pozitívat kérdezik tőle, mondott mást is. Szájára merte venni Ady Endrét. Úgy fogalmazott: „ezekről” azt is biztosan tudni, hogy Adyt nem olvasták. A költő  „A muszáj Herkules ” című verséből vett idézettel fitogtatta, milyen magas erkölcsi piedesztálon áll az „idegenszívű”, a Fidesz által  Soros-bérenceknek tartott „ezekhez” képest.

A diploma nélküli tárcavezető beszédírója rossz költőt választott. Talán konzultálni kellett volna Kerényi Imrével. Biztos találtak volna egy, a Fidesz avitt, feudális  arculatához igazán illő költőt  is.

Ady verseiben, prózai írásaiban a politikai haszonszerzés, a szűkkeblűség, a frázispufogtató hazugságok ellen emelte fel peres szavát. Dühödten írt kora nacionalizmusáról, az állam és az egyház összefonódásáról, a dölyfös magyar felsőbbrendűségi tudatról. Ady számára taszító volt kora igazságtalansága, egyes társadalmi csoportok kiszolgáltatottsága. Ady többek között  demokratának, szocialistának, szociáldemokratának, liberális anarchistának és hazafinak mondotta magát. Adyról sok mindent el lehet mondani, de illiberális és nacionalista biztos nem volt. Amennyiben napjainkban élne, sorozatban írná az Orbán-rezsim elleni költeményeit.

Gondolatai, írásai ma is megdöbbentően aktuálisak. Mivel nem feltételezem, hogy Kósa Lajosnak bonyolult közfeladatai ellátása mellett van ideje Ady prózai műveit olvasni, ezért talán gazdagíthatom ismereteit az alábbi idézetekkel:

„Dicsekvésnek ne lássék: az egész világon nincs annyi sikkasztó, mint ebben az ezeréves, szép magyar hazában. Nem is város, amelyiknek nincs meg a maga külön sikkasztója, s már nem messze van az az idő, mikor a jövő Kriványjáért hét magyar város fog versenyezni. Szóval az álladalmi és társadalmi élet egyik mezején sem értünk el olyan gyönyörű rekordot, mint a sikkasztás terén.” (Tóth Benőék, Debreczen, 1899. május 17.)

Nálunk a nemzetet gyilkolják meg. Pár százezer ember kisajátítva tartja a országot. A nép milliói jogtalan rabszolgák. Az ország koldus és leigázott. A parlament urai pedig liferálják a népet, a nép jogait, a hazát. Ilyen nemzetveszejtő ocsmányságot nem mutat föl a világhistória. Orgiája ez az összegyülemlett bűnöknek. Beteljesülése a kérlelhetlen fátumnak. Fölfakadt seb vagyunk most Európa testén. Lesz-e balzsam erre a sebre, vagy egyszerűen ki fogják égetni?… Rettenetes, rettenetes történet ez…” (Panama és anarchia, Nagyváradi Napló, 1903. július 30.)

„A patrióta nevet ugyan sokszor kompromittálták már, de még mindig szentebb fogalom köpenye, hogysem a nacionalizmust födhesse. A hazafiság valami olyan sine qua non-ja az embernek és a társadalomnak, hogy még fogalommá sem kell sűríteni s szót sem keresni hozzá. A közös kultúrában s közös társadalmi munkában álló, becsületes, munkásemberek mind azok. Hazafiak, ha úgy tetszik. Aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli.” (A nacionalizmus alkonya, Budapesti Napló,  1905. április 8.)

„Néznek bennünket a kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni,zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felfortyanni bizonyos ezeréves múltkiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? ” (Menjünk vissza Ázsiába, Nagyváradi Napló, 1902. január 31.)

Először, nagy jó urak, az újságírót szidni nem vicc. Ez már egy olyan kopott művelet, amit a bérkocsik bakjain is meguntak. Az ötlet tehát nem új. Másodszor, nagy jó urak, méteres plakátokkal a közönséget nem lehet megmaszlagolni. A közönség botrányosan felvilágosodott. Az csak azt látja, hogy víz és egyebek helyett ő plakátokat kap – a pénzéért.” (Szenzáció, Szabadság, 1900. július 10. 

Talán az eddigi idézetek is bizonyították, hogy Ady mintha a jövőbe látott volna. Több mint százéves írásai mintha tegnap, netán ma íródtak volna. Úgy látszik, a világ nem sokat változott, csak a szereplők cserélődtek. Befejezéséül még egy igen jellemzőnek gondolt Ady idézet:

„Itt, ebben a kis szerencsétlen  országban el kell felejtenie gondolkoznia az embernek, ha nem akarja, hogy megfuttassák, hamar célhoz juttassák a kálváriáján. Itt a segítség nem azoké, akik segítségre szorulnak, de a bilincs sem azoké, akik megérdemlik. Itt hazugság, megalázkodás és butaság az enyhítői csak az élet kínos terhének. És még mindig visszafelé megyünk. Ameddig csak lehet – a középkorba…” (Betlehem néma, Nagyváradi Napló, 1901. december 25.)

gepnarancs.hu