h i r d e t é s

Akár a teljes közúthálózat is fizetős lehetne

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Akár a teljes közúthálózat is fizetős lehetne

2015. február 11. - 11:38
0 komment

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) tanulmányt készített arról, hogy mégis hogyan lehetne elérni, hogy több pénz jusson az egyre rosszabb közúthálózatra.

Az 55 oldalas tanulmány – ami alapján az M0-s és az autópályák városi elkerülő útjai is bekerültek a fizetős rendszerbe januártól – a Kormány.hu-ra is kikerült. Ebből kiderül, hogy a KKK már tavaly áprilisban elemezgette a matricabevételek emeléséről szóló lehetséges verziókat, és a forgatókönyvek között egy egészen kemény is felmerült. 

Az egyik alternatíva ugyanis az volt, hogy a fizetős rendszert a teljes országos közúthálózatra, vagyis a 23 ezer kilométernyi mellék- és főútvonalra is kiterjesztik.

De a kormány ezt a verziót elvetette, bár a Napi.hu szerint az azóta lemondott Kurucz Éva kormányszóvivő korábban elejtett egy megjegyzést, amit úgy is lehet értelmezni, hogy nincs messze az útdíj további kiterjesztése. A kormányszóvivő három hete arról beszélt, hogy Romániában és Bulgáriában minden útért fizetni kell, és Nyugat-Európában is terjed a használatarányos útdíjrendszer.

NFM: Nem lesz változtatás 

A kormány a február 1-jével véglegesített formában kívánja működtetni a személyautók útdíjfizetési rendszerét – közölte megkeresésünkre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Elmondták, hogy a kormány a szakmai megalapozó tanulmányok egyes javaslatait (pl. teljes hálózati kiterjesztés) elvetette. A közlemény viszont jelzi azt is, hogy „az átalakítás eredményessége megalapozottan egy teljes év üzemeltetési tapasztalatai alapján mérhető fel

A benzinkútnál is fizetjük az útfelújításokat

Pedig már most is minden autós fizet az utak fenntartásáért, és nem csak akkor, amikor valamilyen autópálya-matricát vesz.

Az Útalap volt az, amiből a '90-es években finanszírozták az útépítéseket. Az alapba ment az üzemanyagokból befolyó áfa és jövedéki adó egy része – ez az Útalap indulásakor 5 forint volt az akkor 75 forintos benzinárból.

Viszont az első Orbán-kormány egy 1998-as döntésével az Útalap a költségvetésbe olvadt. Innentől minden évben kormányzati döntés volt, hogy mennyi pénz mehet ilyesmire. Az adókat természetesen ma is fizetjük, de ezeknek már célzottan semmi közük nincs az útfenntartáshoz. Most a közutak felújítását is leginkább az autópálya-matricákból befolyó pénzből fizetjük.

 

index.hu (Címlap: MTI fotó: Komka Péter)