h i r d e t é s

Aki Voldemortnak nevezi magát, ne bújjon az ügyvédje mögé!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Aki Voldemortnak nevezi magát, ne bújjon az ügyvédje mögé!

2016. augusztus 06. - 11:10
0 komment

A 168 Óra által nyilvánosságra hozott lehallgatási jegyzőkönyvekből ma már konkrétan is tudjuk, miből futja a fideszeseknek medencés villára, ibizai drogdiszkózásra, honkongi helikopterezésre.

Fotó: Facebook via nepszava.hu

A nyilvánosságra hozott nyomozati jegyzőkönyvek világossá teszik, hogy központilag korrupt a Fidesz. Ahogy a jegyzőkönyvekben szerepel: "Ez egy olyan rendszer, amit ők felállítottak, kitaláltak és működik, mert nem mi leszünk az elsők, akiken ezt megcsinálják."

Kell, hogy legyen következménye a központi lopásnak! 

Az MSZP elsőként tett feljelentést az ügyben érintett Mengyi Roland, valamint államtitoksértés miatt ismeretlen tettes ellen. A Fidesznek most számot kell adnia arról, mióta működik a pénzcsapoló rendszer, amelyben, ha rajtuk múlik, az uniós pályázati pénzek akár 90 százalékát is lenyúlják.

Magyarázat várunk a Fidesztől arra is, hogy mi történt az ESZOSZ szociális szövetkezetnél eltűnt százmilliókkal, amelyben az MSZP szintén feljelentést tett. A pár hónap alatt bedőlt szövetkezetnél is több fideszes szál van: a szervezet Pócs János fideszes képviselőnek köszönhetően jegyezhette be székhelyét Jászapáti polgármesteri hivatalába. Az ESZOSZ egyik vezetője pedig korábban egy fideszes önkormányzat cégét vezette.

A hangfelvételek szerint 5 + 5 millió forint kenőpénzt kérő Mengyi Rolandnak és a Fidesznek ezért tisztáznia kell azt is, hogy van-e kapcsolata a százmilliókat eltüntető ESZOSZ-vezetőkkel!

Furcsának tartjuk, hogy Mengyi semmilyen kérdésre nem válaszol, és helyette az ügyvédje nyilatkozik. Dr. Futó Barnabás ezek szerint nem csak a bukott NAV-elnök, Vida Ildikónak tolmácsaként beszél, hanem a bujkáló fideszesek helyett is. Felszólítjuk Mengyi Rolandot: aki Voldemort nagyúrnak nevezi magát, az ne bújjon az ügyvédje mögé!

Gurmai Zita MSZP elnökségi tag