h i r d e t é s

Alapműveletek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Alapműveletek

2021. július 27. - 18:13

Avagy a közmorál teljes lezüllése.

1./ Szijjártó, aki tegnapelőtt "még csak nem is hallott" a kémprogramról, tegnap pedig habzó szájjal tagadta, hogy megvették volna, és Brüsszel, meg az ellenzék aljas propagandamanőverének, fake news-nak minősítette, ma lazán, mintha eddig meg sem szólalt volna, közölte, hogy minden ország vásárol kémprogramokat.

Na, mármost!

-Nyilván minden ország vásárol kémprogramokat, nincs ebben semmi rendkívüli! Csakhogy általában, legalábbis demokráciákban, sőt, kedves Varga Judit, nevezzük nevén: jogállamokban nem a saját polgáraik megfigyelésére, lehallgatására használja!
Vagy, ha mégis, és kiderül, akkor lemond, vagy megbukik a kormány!
Ez pedig igen lényeges különbség!

-Ilyen pofátlanul, száznyolcvan fokos fordulattal sztornírozni a saját, huszonnégy órával előbbi nyilatkozatait – ez a pökhendiség, a pofátlanság, a lakosság megvetésének, lenézésének, totális hülyeként kezelésének non plus ultrája.
Amit Szijjártó húsz éve folyamatosan művel. Kezdetben az ellenzéki Fidesz szóvívőjeként, aztán már miniszterként.
Amit minden önérzetes embernek ki kell/ene kérnie magának! Voksokkal!
Minden mástól függetlenül is.

2./ Orbán rendelettel tiltotta meg a ferihegyi reppülésirányítóknak, hogy sztrájkba lépjenek.
Amire egyébként pillanatnyilag semmiféle törvényes oka és felhatalmazása nincs!

3./ Hosszú Katinka, miután eltángálták a négyszázas vegyesúszás döntőjében, most visszalépett a kétszázastól.
Nincs ebben semmi különös! Előfordul.
Csakhogy Hosszú másodszor játssza ezt el, megakadályozva az őt hazai versenyeken többször elverő Jakabos Zsuzsát abban, hogy elinduljon e versenyszámban.
Kifejezetten sportszerű magatartás! Mellesleg ennyit nyújt Hosszú a magyar drukkereknek is!
A szövetség pedig nyilván partner ebben az ócska színjátékban, hiszen rendre Hosszút favorizálja.

De hát, nincs ebben semmi meglepő! Hoszzú Orbán kegyeltje és szponzoráltja, Jakabos pedig csak egyszer fotózkodott a derekáig érő miniszterelnökkel. Behozhatatlan hátrány!

Csak hát, Hosszú ezzel a mocskos trükkel, vélhetően hiúságában, és pozíciói védelmében, egy élet munkáját teszi semmissé! Nem lehet őt ezért eléggé kárhoztatni!

Egy biztos! A medencén kívüli magatartásával semmiben nem különbözik ez a magasra jutott lány az uralmon lévőktől.

4./ Mivel Orbán és világhírű szakértő csapata nem tudott, vagy/és nem akart értékelhető, használható pályázatot benyújtani Brüsszelben, az uniós helyreállítási alapból való részesedés érdekében, a beadott fércművet visszadobták, és egyelőre befagyasztották, még az előleg folyósítását is, Orbán bedobta szokásos huszadrangú, egy csecsemőt megtéveszteni sem alkalmas trükkjei egyikét: majd a hazai költségvetés terhére "megelőlegezzük"!

Brüsszel ugyan nagyon, túlságosan lassan, de mégis csak tanul.
Orbán ezzel a trükkel elvonná az uniós szervek ellenőrzése alól az egész dohányt, hogy akadálytalanul lenyúlhassa.
Hiszen saját forrás, amihez Brüsszelnek nincs sok köze. Semmi.
Aztán, ha megkapják a brüsszeli pénzt, sajnos már előre el van költve. Úgyhogy megtiltották neki!

5./ Tanulni az ellenféltől is lehet!
Niedermüller csaknem félmilliót kér az Átlátszótól a VII. kerületi önkormányzati cégek átvilágítási jelentéseiért.
A lap a közérdekű adatigénylést azért nyújtotta be, mert a Klauzál téri csarnok üzemeltetése házatáján állítólag egy, a korábbi fideszes kerületvezetés által kultivált cég tűnt fel.

Tanulni az ellenféltől is lehet! És értem én, Orbán manőverei következtében szegény az eklézsia. Szóval tanulni az ellenféltől, is lehet, kedves Niedermüller Péter!

Csak nem pont ezt kéne!

Címkék: