h i r d e t é s

Alkotmánybíróság előtt az iskolák államosításának ügye

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Alkotmánybíróság előtt az iskolák államosításának ügye

2018. január 23. - 09:17

A korábban önkormányzati iskolák államosításáról szóló törvény megsemmisítését kérte a Fővárosi Közigazgatási Bíróság az Alkotmánybíróságtól. - írja az Infostart

Két iskolájának államosítása nyomán indított keresetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen Csömör önkormányzata, mivel, ahogy a többi helyhatóságtól, úgy Csömörtől is elvonta a kormány 2013-ban iskolái működtetői, majd 2017-ben vagyonkezelői jogait. A település polgármestere megkeresésünkre részint azzal érvelt, hogy az államosításról szóló törvényekkel egyedül az önkormányzatokat zárták ki a lehetséges iskolafenntartók és -működtetők köréből.

Fábri István kifejtette: „állam, egyház, nemzetiségi önkormányzat, magánszemély, alapítvány, cég, mind-mind működtethet, fenntarthat iskolákat Magyarországon a mostani törvények szerint, egyedül azok a települési önkormányzatok nem, kicsit abszurd módon, amelyek több évtizede több ezer iskolát működtettek”. Hozzátette: ráadásul az ingatlanvagyon, az iskola-infrastruktúra is szinte teljes egészében önkormányzati tulajdonban van.

A polgármester szerint ezeket

az iskolai épületeket lényegében indokolatlanul vette el az állam az önkormányzatoktól,

jóllehet papíron az önkormányzatok tulajdonában maradt, de ingyenes vagyonkezelői jogot kellett az államnak átadnia minden önkormányzatnak.

A Főváros Közigazgatási Bíróság felfüggesztette a pert és az Alkotmánybírósághoz fordult, mert alaptörvény-sértőnek tartotta az iskolák államosításáról rendelkező törvényeket. Az Alkotmánybíróságnak Fábri István szerint a közigazgatási bíróság döntésétől számított 90 napon belül, április 8-áig kell döntenie a kérdésről.

Felkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy mi az álláspontja a döntésről, és mit várnak az Alkotmánybíróság ítéletétől, ám a tárca még nem reagált.

 

infostart.hu