Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Kimúlt Szaturn, a legkevesebb 84 éves mississippi alligátor, amely 1943-ban Berlinben megszökött a fogságból egy szövetséges bombázás után, majd Moszkvában töltötte el matuzsálemi hosszúságú életének nagy részét - közölte a hétvégén az orosz főváros állatkertje.
A ljubljanai városi vezetés úgy döntött, hogy több parkot és rétet ritkábban fog kaszálni, hogy élelmet biztosítson a magányos méhek számára - adta hírül szerdán a helyi sajtó. A méhek világnapja alkalmából három fészkelődobozt is állítottak a szlovén főváros parkjaiban.
Negyedszer is hazatért Dél-Afrikából a jeladós szalakóta, az Eleven névre hallgató madár ismét sikeresen tette meg a három kontinenst érintő tavaszi vándorútját, miközben nemcsak az elektromos áramütés jelentette veszélyt kerülte el, de áthaladt a madárvadászat miatt különösen veszélyes Mediterráneumon is - közölte az MME hétfőn az MTI-vel.
Az állatok gyógyszerellátásának könnyebb biztosítása érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a veszélyhelyzet alatt engedélyezi az állatorvosoknak, hogy a vényeket elektronikus úton küldjék meg az állattartóknak, a felírt készítmény kiváltásához pedig elég, ha a gazda a patikában az e-mailben vagy más elektronikus módon kapott receptet bemutatja - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
Franciaországban pozitív lett egy macska koronavírus-tesztje, a fertőzést feltételezhetően a gazdáitól kapta el - közölte szombaton a Párizshoz közeli Alfort nemzeti állatorvosi főiskolája (ENVA), amely a fertőzötteknek azt javasolja, hogy tartsanak távolságot házi kedvenceiktől is.
Ebben az évben már tizenkét sas esett mérgezés áldozatául, és csak az utóbbi egy hónapban hét különböző helyszínen kerültek elő mérgezéses tüneteket mutató elhullott ragadozó madarak, emlősök és mérgezett csalétkek – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-vel. - írja a 168ora.hu.
Nagy mennyiségben mutattak ki multirezisztens baktériumokat, köztük a kizárólag súlyos, nagy kockázatú fertőzések esetén alkalmazott antibiotikumoknak is ellenálló mikroorganizmusokat a nyers kutyaeledelekben portugál kutatók.
A cetcápák lassan mozgó, tanulékony állatok, amelyek elsősorban a trópusi vizekben élnek, s a tengerek békés óriásainak számítanak. Hosszú életűek, a kutatóknak azonban problémát okoz a veszélyeztetett állatok életkorának megállapítása.
New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal - jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium (USDA) közleményben vasárnap este. Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták a vírust.
Az ELTE TTK Etológia Tanszék kutatóinak legújabb tanulmánya szerint a segítő- és terápiás kutyák sikeresebben oldják meg a feladatokat, mint a képzetlen és a más feladatokra képzett családi kutyák, de bármilyen kiképzés kedvezően hat az önállóságra: a kutatók által adott feladatban a képzetlen kutyák egyáltalán nem tudtak jutalmat szerezni, a képzettek viszont hozzájutottak néhány falathoz.
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.