h i r d e t é s

Állítólag bizonyítékot találtak arra, hogy a koronavírust egy kínai laborban alkották meg

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Állítólag bizonyítékot találtak arra, hogy a koronavírust egy kínai laborban alkották meg

2020. szeptember 16. - 06:22

Egy, a nyilvánosság elől mindezidáig rejtőzködő kínai virológus azt állítja, egyértelmű bizonyítékai vannak a koronavírus-járvány valódi eredetével kapcsolatban.

Dr. Limeng Jen professzor - Forrás: Loose Women / YouTube

Dr. Limeng Jen professzor, aki tavaly óta a rendkívül ragályos koronavírust kutatja, pénteken a brit Loose Women talkshow-ban beszélt arról, hogy a kórokozót egy titkos helyen állították elő, a kínai kormány pedig mindent megtett annak érdekében, hogy az ügy ne derülhessen ki.

A Hongkongi Egyetemen dolgozó Dr. Jent 2019 decemberében kérték fel, hogy vizsgálja meg az akkor még ismeretlen vírus egyik helyi fertőzési gócpontját. Elmondta, azért éppen őt választották, mert kiválóan beszél mandarinul, ezért Kína több pontján is felmérhette a helyzetet, valójában mi állhat a rejtélyes, tüdőgyulladást okozó betegség mögött.

Amikor rájött, hogy mi is az igazság a vírusról, és mindezt jelentette a feletteseinek, valamint a WHO konzulenseinek, válaszként arra kötelezték, hogy ne lépje át a határt, és tartson mindent titokban.

Jen azonban nem hagyta mindezt szó nélkül, ezért egy híres kínai származású amerikai YouTuber segítségét kérte, ahol elmondhatta az ügy részleteit. A monológjából már akkoriban, január környékén megtudhattuk, hogy a kínai kormány csak leplezi a COVID-19 fertőzést, amihez a teljes vezetés asszisztál, valamint elárulta, hogy a vírus emberre is ugyanúgy veszélyes, mint az állatokra.

Jen továbbá hozzátette, hogy a szóban forgó kórokozó rendkívül gyorsan mutálódik, hamarosan pandémiává nőhet, a vuhani piacról szóló eredettörténet pedig csak egy álca, mivel a vírus nem természetes módon fejlődött ki.

A professzor elárulta, hogy a Kínai Katonai Intézet tulajdonában voltak a CC45 és ZXC41 kódnévvel ellátott koronavírusok, amelyekből genetikai módosítások útján alkothatták meg az új Sars-CoV-2 kórokozót.

Januárban Dr. Jennek el kellett szöknie hazájából, azóta azonban kutatócsapatával együtt azon fáradozik, hogy minden információt a nyilvánosság elé tárjon. Ahhoz, hogy kétséget kizáróan bizonyítani tudja elméletét, miszerint a koronavírus egy vuhani laborból származik, a kórokozó teljes genetikai szekvenciáját meg szeretné állapítani.

"Hamarosan kiderülhet, kik is állhatnak a világjárvány mögött, és az, mi volt a szándékuk a vírussal. Még azok is megtudhatják az igazságot, akik nem nagyon értenek a biológiához, mert számukra is érthetővé tesszük majd a kutatásaink eredményeit. Ez egy kritikus dolog, hiszen egy életveszélyes vírusról beszélünk." - fogalmazott Jen. (liner.hu)