h i r d e t é s

Állítólag leváltották Prőhle Gergelyt, csak ő még nem tud róla

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Állítólag leváltották Prőhle Gergelyt, csak ő még nem tud róla

2018. augusztus 02. - 18:24

A Demokrata úgy értesült, hogy Prőhle Gergely távozik a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről. - írja a 168ora.hu.

Forrás: 444.hu

A portál a főigazgatóhoz közeli forrásra hivatkozik, és azt írják, hogy már csak a szükséges adminisztratív teendők vannak hátra. Az Index inkább magát az érintettet kérdezte meg az állítólagos leváltásról, de ő nem tud arról, hogy távoznia kellene.

A kormányközeli Demokrata szerint Kásler Miklós miniszter rendelte magához hét elején a főigazgatót, és a megbeszélés azzal zárult, hogy Prőhlének le kell mondania posztjáról.

Kásler Miklós elsősorban a Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolását kérte számon az igazgatón. Mint ismert, a sajtóban viták zajlottak egy Tanácsköztársasággal foglalkozó kiállításról, amelynek hivatalos kiadványát Prőhle jegyezte

– indokolja a portál a döntést.

Úgy tudják, már csak a szükséges adminisztratív teendők vannak hátra, szeptembertől már biztosan más vezeti az intézményt.

Az Index érdeklődésére azonban a Petőfi Irodalmi Múzeum kommunikációs vezetője közölte, hogy Prőhle Gergely nem tud a leváltásáról, és az ő utolsó információja az, hogy a miniszter méltatta a tevékenységét.

A kormánymédia korábban többször támadta Prőhlét azzal, hogy az általa támogatottak között túlsúlyban vannak a balliberálisok. A Magyar Idők cikksorozatot jelentetett meg a témában, amire a főigazgató néhány hete a lapban véleménycikkben reagált.

168ora.hu