Az analógiák keresésével, felhasználásukkal, párhuzamba állításukkal régi korok eseményeiből (ha nem nyakló nélkül élnek vele), kikövetkeztethetőek a jelen és a jövő eseményeinek mozgatórugói és technikái.

A visszacsatolás pont fordítva működik: a mai viszonyok, történések alapján magyaráznak, festenek át (szándékosan, vagy csak hozzá nem értően, mindenesetre szubjektíven) korabeli eseményeket.

Ungváry Krisztián fura egy történész. Képes hideg fejjel, objektíven, nagy tárgyi tudás birtokában elemezni, ismertetni, máskor pedig a szenvedély, leginkább a gyűlölet által elvakítva, mai eseményeket párhuzamba állítva, hetven évvel ezelőtti kataklizmák történetét a legszemérmetlenebb módon átírni, nevezzük nevén: meghamisítani.

Ungváry kettős történész-énjét feltehetően az okozza, hogy gyűlöli a nácikat, viszont náluk jobban csak a kommunistákat és az egykori Szovjetuniót, meg a mai Oroszországot.

Márpedig gyűlölködve nem lehet objektív történelmet írni! Azt lehet érezni (sokszor jogosan), de el kell tenni a másik fiókba.

Ungváry most éppen a Hazugság Napja című kis eszmefuttatásában hamisít történelmet és gyűlölködik egy sort.

Tudva lévő, hogy antikommunista történelemhamisítók kedvenc témája a Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújának becsmérlése, a kétségtelen és tényekkel igazolt háborús erőfeszítései minimalizálása, sőt a háborús céljai meghamisítása.

Kezdődik a sortűz a kétségtelenül szennyes Molotov-Ribbentrop paktumnak a háború kitörésében játszott szerepével.

Na, mármost: ezzel csak néhány apróbb probléma van:

-hallgatnak e nagy ívű szakértők (hallgat Ungváry is) arról a tényről, hogy a franciák, a britek felelőssége ugyanolyan súlyos a háborúhoz vezető úton.

Tétlenül nézték, ahogy Hitler, hatalomra jutása után rögtön felrúgta a Párizsi Békeszerződést, bevonult a demilitarizált Rajna-vidékre, fegyverkezésbe fogott a szárazföldi erők, a haditengerészet és a légiflotta körében is, melyeket szigorúan megtiltottak neki.

Bevonult Ausztriába, az 1938-as müncheni paktum alapján (kérdem én, ez mennyivel kevésbé szennyes paktum volt, mint az orosz-német?) megszállta a koncul neki vetett Cseh- és Morvaországot, szlovák bábállamot hozott létre, majd a bécsi döntésekkel határokat tologatott, érdekei/kedve szerint ide-oda.

-hallgatnak arról is, hogy Sztálin fölajánlotta a franciáknak és a briteknek: kössenek kölcsönös segítségnyújtási szerződést, melyet amazok elutasítottak: masírozzon csak Hitler kelet felé! Sztálin ezek után közeledett Hitlerhez,

Mi mást tehetett?

És ez a kényszer függetlenül értékelhető a ténytől, hogy egyben balkézről megszállta Kelet-Lengyelországot. Ami kétségtelenül ocsmány húzás volt, de a./ nem első ízben osztották fel Lengyelországot a történelem során, és nem nagyon hallok ezeket vehemensen elítélő szakmai (és egyéb) hangokat,

b./ a lengyelek és az oroszok (meg a litvánok) orrba-szájba capcarászták el egymás területeit, mindannyiszor mindannyian ősi jogokra hivatkozva, holott csak pillanatnyi erőviszonyok kérdése volt az éppen aktuális konfliktus kimenetele,

c./ legutóbb épp a lengyelek próbálták sütögetni a pecsenyéjüket a forradalommal elfoglalt Oroszországban, csak ráfaragtak.

De, menjünk tovább!

-ezek a nagy ívű szakemberek és propagandisták – azon kívül, hogy a háború kitörése legfontosabb okaként a Molotov-Ribbentrop paktumot nevezték meg – azt állítják, hogy ezek ketten együtt robbantották ki a világháborút, a felelősségük tehát minimum közös.

Mindezt Kelet-Lengyelország megszállására és a finn háborúra hivatkozással.

Az előbbire nem térek ki még egyszer, csak utalok a két évtizedes útra, melyet Hitler a háború kirobbantása érdekében zavartalanul, a britektől és a franciáktól zavartalanul megtett, megtehetett.

A finn háború pedig, és csak 1940-től, mellék-hadszíntér volt és – bár nem menti az agresszort – tudni illik, hogy az Orosz Birodalomból a forradalom következtében kiszakadt, önállóvá vált Finnország határai Leningrádtól harminc kilométerre húzódnak, a finnek pedig látványosan keresni kezdték Hitler szövetségét.

De, menjünk tovább!

E történelemhamisító kurzustörténészek és propagandisták azt állítják, hogy a Szovjetunió összeomlott volna az amerikai szállítmányok nélkül.

Kétségtelenül rengeteg élelmiszert, üzemanyagot, lőszert, fegyvert és főleg szállítóeszközöket kapott Sztálin Roosevelttől. De, hogy ezen múlt volna a dolog?

Lehet itt gondosan elfeledkezni a tényről, hogy 1941 júniusának végétől december végéig a lerohant ország fegyverzajban áttelepítette és gyártásba állította csaknem a komplett európai területeken összpontosított iparát az Urálon túlra, melyhez fogható szervezés feladatot nem ismer a világtörténelem.

Tény, hogy miközben a németek Moszkva kapujánál álltak, a szovjetek már több tankot, löveget és repülőgépet állítottak elő (és hadrendbe), mint az egész Európa erőtartalékaival és gyártási kapacitásaival rendelkező németek.

Mellesleg épeszű ember akkor és azóta se gondolhatta, hogy Oroszország hagyományos háborúban megszállható és legyőzhető!

Az irtózatos távolságok, a kezdetleges infrastruktúra, a kimeríthetetlen emberanyag és ipari kapacitás! Az időjárás.

(Már Napóleonnak se ment! Mégis, elég sokan elhitték! A hozzáértők nem. Von Brauchtitsch tábornok, a Wehrmacht főparancsnoka se hitte.

A Barbarossa-tervet megismerve megpróbálta lebeszélni Hitlert őrült tervéről. Szerencséje volt: csak leváltották és nyugdíjazták.)

De, menjünk tovább!

A következő tétel. Ki mennyit ért el az európai háborúban?

A nyugati szövetségesek mindent, az oroszok nem sokat, és azt is csak borzalmas emberáldozatok árán. (Ahogy kulturált nemzet nem háborúzik.)

Hát, kérem! A franciák és a britek Lengyelország lerohanása idején és után békén elüldögéltek a Maginot-vonal mögött (Drôle de guerre – furcsa háború, maguk is így hívták), ahelyett, hogy támadtak volna.

A nyugati határain ugyanis Hitlernek semmiféle számba jöhető hadereje nem volt: könnyedén elmasírozhattak volna Berlinig, véget vetve az egész őrületnek.

Helyette megvárták, amíg a németek – a lengyelekkel végezve – lerohanták őket.

1942-43, Észak-Afrika. A britek és a németek (meg az olaszok) korlátozott erőkkel háborúztak, Rommelnek nem volt több német katonája, mint százezer fő, miközben a keleti fronton kétmillió német harcolt.

A szövetségesek észak-afrikai, szicíliai és olaszországi partraszállása gyakorlatilag Normandia begyakorlási terepe és főpróbája volt, Európában mellék-hadszíntér, és második frontnak még ők sem nevezik, holott kemény harcok folytak. Melyek semmivel sem juttatták közelebb a szövetségeseket Berlinhez.

Normandia. Kétségtelenül párját ritkító, kiválóan megszervezett – ámbár az időjárás szeszélyének alaposan kitett hadművelet volt, melyet a vihar kis híján tönkrezúzott, és a sikerhez kellett Hitler ostobasága, hozzá nem értése is: Rundstedt és Rommel kérése ellenére, akik a parton kívánták tönkrezúzni a szövetségeseket, második Dumkeque-t előidézve (ez volt az egyetlen ésszerű koncepció), hosszan tökölt az SS-páncélos hadosztályok előre- és bevetése tárgyában, Melyek elvileg péppé zúzták volna a parton rekedt könnyű gyalogságot, (légi fölény ide vagy oda, mely egyébként közelharcban nem is alkalmazható.)

Mire bevetették őket, már késő volt.

De, menjünk tovább!

A következő dajkamese az orosz erőfeszítéseket kicsinyíti, az angolszászokét nagyítja fel, a nyugati fronton.

A háború végén negyven angolszász/francia hadosztály harcolt Németországban. És kétszáznegyven orosz.

A két szám önmagáért beszél!

A harckocsik, a lövegek számában még nagyobb a különbség.

Egyedül a légierő!

De erről is essék szó. A britek és amerikaiak légi háborúja a történelemhamisítók szerint páratlanul eredményes volt.

Ehhez képest – igaz ehhez kellett a német szervezőkészség és Albert Speer zsenialitása – a háború végéig növelni tudták (jórészt a föld alatt) a termelékenységüket. A képzett emberanyag – az fogyott el!

Nem lebecsülve a második front teljesítményét, azért azt látni kell, hogy az egyetlen, a naivitásig idealista Eisenhower kivételével, akit kizárólag egyetlen cél: Hitler leverése foglalkoztatott, elsősorban mindenki azon fáradozott, hogy az oroszok ne masírozhassanak le a La Manche-csatornáig, ha már Kelet-Közép-Európában Churchill ábrándja szerint nem tudtak eléjük vágni.

Miért mondtam el mindezt?

Ungváry Krisztián írása miatt!

Aki aktuálpolitikai megfeleltetés érdekében szinte az itt felsorolt valamennyi hamis állítást belefoglalta a zsengéjébe, kiegészítve más, kevésbé lényegesekkel is!

És miért a Hazugság Napja?

Hát kérem: Putyin szennyes háborúját Ukrajna ellen párhuzamba kell állítani a Nagy Honvédő Háborúval!

Ez a visszacsatolás! Mert az oroszok már akkor is!

És csalnak is! Mert a Győzelem Napja május 8. és nem május 9!

Miért? Mert Keitel nyolcadikán tette le a fegyvert Eisenhower, Montgomery és de Lattre de Tassigny előtt!

Nem véletlenül: aznap kezdődött a hidegháború!

Úgy szervezték a ceremóniát, hogy az oroszokat kihagyták, őket csak egy, a szövetséges főhadiszálláson tartózkodó alacsony rendfokozatú orosz tiszt képviselte.

Sztálin teljes joggal követelte meg, hogy a németek Berlinben, a fő fronton győztes Zsukov marsall előtt is kapituláljanak! Van ebben bármi kivetni való?

Azzal összefüggésben nem, hanem attól függetlenül, hogy mi történik ma Ukrajnában!

A 24-27 milliónyira becsült szovjet háborús áldozatok (mellesleg hárommilliós hibahatár!) nem tehetnek arról, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát.

Mint ahogy arról sem, hogy Sztálin felszabadító háborúja megszállássá, néhány évvel később erőszakos szovjetizálássá fordult (a történelem kérlelhetetlen logikája szerint).

Őket csak részvét és örök dicsőség illeti, akár katonaként, akár ártatlan civilként oltották ki az életüket! Sztálin, kommunizmus ide vagy oda!

Ungváry kever, kavar mindent, közismert tényeket hamisít, fordítva adja elő az eseményeket. Mindezt annak érdekében, hogy antikommunista lelke megnyugodjon, és Putyin szennyes háborújának ódiumával ruházzon fel valami egészen mást!

Emez végletekig elfogult, és szakmája iránt is tiszteletlen antikommunistával szemben én inkább Churchillre hallgatok, aki kétségtelenül megkönnyebbülve, hogy Hitler belerángatta a Szovjetuniót a konfliktusba, 1941. június 22-én nagy rádióbeszédet tartott:

"Nem létezik nálam nagyobb ellensége a kommunizmusnak!

De, látom az orosz katonát szülőföldje védelmében, ahogy szeretteit, szüleit, feleségét, gyerekeit, szegényes házát, termését próbálja megvédeni a gonosz hunoktól. Minden elképzelhető segítséget meg fogunk adni nekik a honvédő háborújukhoz!"

Hát igen! Ezt így kell, kedves Ungváry!